A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁG
© Molnár Zsolt, 2008
Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Történelem Munkaközösség
I. fejezet
Az ország három részre szakadása
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSA 1521 - 1568
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSÁNAK VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE 1526 - 1568 KÖZÖTT
Török előrenyomulás 1521 - 1526 között ⇒ a déli végvárrendszer török kézre kerülése és Szulejmán szultán 1526-os magyarországi hadjárata
Forrás: Száray M.: Történelem II.
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSÁNAK VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE 1526 - 1568 KÖZÖTT
Forrás: Száray M.: Történelem II.
Hatalmi viszonyok 1526 - 1540 között
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSÁNAK VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE 1526 - 1568 KÖZÖTT
Szulejmán török szultán
(1520 - 1566)
I. Ferdinánd magyar király
(1526 - 1564)
Szapolyai János magyar király
(1526 - 1540)
A KORSZAK
KIEMELKEDŐ
SZEREPLŐI
Forrás: Kereszt és félhold
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSÁNAK VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE 1526 - 1568 KÖZÖTT
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSÁNAK VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE 1526 - 1568 KÖZÖTT
Forrás: Száray M.: Történelem II.
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSÁNAK VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE 1526 - 1568 KÖZÖTT
Török előrenyomulás 1541 - 1566 között
Forrás: Száray M.: Történelem II.
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSÁNAK VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE 1526 - 1568 KÖZÖTT
Mohács
1526
Magyarország három részre szakadása 1521 - 1566
Forrás: Cartographia
II. fejezet
A Magyar Királyság
ORSZÁGRÉSZEK – 1.
A KIRÁLYI MAGYARORSZÁGRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN
A 16-17. században a Felvidéket a Dunántúl nyugati részét, illetve attól délre a szlavón-horvát területeken át egészen az Adriáig húzódó félköríves országrészt nevezték a királyi Magyarországnak.
A terület a Habsburgok ellenőrzése alatt állt, akik 1526 óta folyamatosan viselték a magyar királyi címet is. A korábbi magyar állam mintegy harmadát kitevő országrész a Habsburg-vezetés alatt álló közép-európai birodalom tagja lett. A király Bécsben tartózkodott, a magyar főváros Buda eleste után Pozsonyba került. Az új főváros átvette a koronázó város szerepét is, itt ülésezett a magyar rendi országgyűlés, valamint itt működtek a magyar kormányszékek. A bécsi udvar számára Habsburg és az Oszmán Birodalom között folyamatos hadszíntérré váló országrész szerepe elsősorban a török előrenyomulás feltartóztatásában rejlett.
I. Ferdinánd (1526 - 1564)
I. Miksa (1564 - 1576)
I. Rudolf (1576 - 1608)
II. Mátyás (1608 - 1619)
II. Ferdinánd (1619 - 1637)
III. Ferdinánd (1637 - 1657)
I. Lipót (1657 - 1705)
MAGYARORSZÁG KIRÁLYAI A TÁRGYALT IDŐSZAK SORÁN (1526-1699)
A HABSBURGOK CÍMERE
Forrás: Kereszt és félhold
Pozsony, a főváros - és egyben koronázó város - látképe egy 16. századi rézkarcon
A KIRÁLYI MAGYARORSZÁG ELHELYEZKEDÉSE
Forrás: Kereszt és félhold
Mire Magyarország egy része Habsburg-fennhatóság alá került, Bécsben, burgundi mintára, már kialakultak a tartományi rendi kormányzattól függetlenedett központi kormányzati hivatalok. Ezek fizetett tanácsosokkal, folyamatosan és a kollektív döntés elve alapján működtek, s jogi és pénzügyi szakértőket is alkalmaztak. Ezeknek a birodalmi kormányzati szerveknek voltak alárendelve a csak a magyarországi ügyeket intéző kormányszékek.
A bécsi központi kormányzati szervek szinte abszolutisztikus irányítása mellett Magyarországon megmaradtak a rendi intézmények is – igaz némileg csökkentett hatáskörrel –, amelyeken keresztül a magyar nemesség folyamatosan próbálta érdekeit érvényesíteni az uralkodóval szemben.
A KIRÁLYI MAGYARORSZÁG KÖZIGAZGATÁSA
1. A KÖZPONTI KORMÁNYSZERVEK
A) A birodalom egészét irányító kormányzati szervek (udvari kormányszervek, központjuk: Bécs)
Az uralkodó legfőbb tanácsadó testülete a német és osztrák főurakból, valamint hivatásos jogászokból álló Titkos Tanács (Geheimer Rat) volt. A kincstári birtokokat és egyéb jövedelemforrásokat az Udvari Kamara (Hofkammer) kezelte. Az uralkodó kegynyilvánításain túl elsősorban e két főhivatal döntéseit kiadványozta az Udvari Kancellária (Hofkanzlei), amely belefolyt a diplomáciai ügyvitelbe és a rendek által megajánlott hadiadók behajtásába is. Az 1556-ban felállított Hadi Tanács (Hofkriegsrat) hatásköre nemcsak az összes hadügyi kérdésre, hanem a törökkel fenntartott diplomáciai kapcsolatokra is kiterjedt.
Ezekben a szervekben csak osztrák-német tisztviselők dolgozhattak, magyarok szinte egyáltalán nem jutottak ide be.
B) A magyarországi ügyeket közvetlenül irányító kormányzati szervek (magyar kormányszervek, központjuk: Bécs és Pozsony)
Bányavidéki, a Felső-magyarországi, a Győri és a Kanizsai Főkapitányság. A Drávától délre fekvő vidékek védelmét a Vend (Szlavón) és a Horvát Főkapitányság látta el.
Amíg az udvari kormányszervekbe magyarok csak ritkán kerültek be, a magyarországi igazgatás túlnyomórészt a magyar főurak és nemesek kezében volt. A kormányzatban alkalmazottakat a kincstár fizette, utasításokat az udvartól kaptak, helyzetüknél fogva azonban a magyar rendiséghez tartoztak, s ez nemegyszer okozott feszültségeket az uralkodóval való kapcsolatukban.
2. A RENDI INTÉZMÉNYEK
A rendi országgyűlés
A török veszély miatt sajátos viszony alakult ki az uralkodó és az országgyűlés között: a védelemre rászorultak a rendek, annak költségeit a királynak nemegyszer rendkívüli adók kivetésévei kellett előteremtenie, ehhez viszont szükség volt az országgyűlés hozzájárulására. Ezért az uralkodó időről időre összehívni kényszerült a rendeket, s ők az alkalmat megragadva felpanaszolták az anarchikus viszonyok és a külföldi katonaság miatt elszenvedett sérelmeiket. Mindez azonban nem változtatott kölcsönös egymásra utaltságukon, így a török veszély a hatalom mindkét pólusát erősítette. És bár az országgyűléseken gyakran összecsaptak a főnemesek és a vármegyei követek érdekei, az uralkodónak soha nem sikerült végletesen szembefordítani, egymás ellen kijátszani őket.
A nádor
A magyar rendiség legfontosabb méltósága továbbra is a nádor maradt. Mohács után ezt a tisztséget továbbra is Báthori István viselte haláláig, utána a király különböző méltóságokat nevezett ki helytartónak, a nádori tiszt betöltetlen maradt. Révay Ferenc viselte először a nádori helytartó címet, s utána választhattak a rendek 1554-ben Nádasdy Tamás személyében nádort, aki egyben helytartó is volt. Bár következetes híve volt a Habsburg-királyságnak, számtalanszor szembeszegült Ferdinánd rendi jogokat sértő intézkedéseivel. Halála után ezért a király elérte, hogy a Magyar Tanács beleegyezzen a nádori méltóság betöltetlenségébe, ami azután majd fél évszázadig így is maradt.
A 17. század első felében Esterházy Miklós birtokolta a nádori tisztséget, aki a korszak legtekintélyesebb politikusának számított a királyi Magyarországon. Célját, a Habsburgok vezetése alatt megteremteni az ország egységét, nem sikerült elérnie.
A helyi igazgatás továbbra is a nemesi vármegyék, valamint a szabad királyi városok és bányavárosok önkormányzatának kezében volt. A 16. században a megyei köznemesség elérte, hogy beleszólhasson a közvetlen irányító, az alispán kiválasztásába, a főispánt továbbra is a király nevezte ki. A vármegyei közgyűlés helyi jogszabályokat alkothatott, és megválasztotta az országgyűlési követeket.
Forrás: Száray M.: Történelem II.
MAGYAR
TANÁCS
(helytartó)
MAGYAR KIRÁLY
(1526-tól folyamatosan Habsburg-házi uralkodó)
A KIRÁLYI MAGYARORSZÁG KÖZIGAZGATÁSA
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A KIRÁLYI MAGYARORSZÁGON
A bíráskodás hagyományos szervei jórészt megmaradtak.
Az országos hatáskörű nádori, illetve helytartói bíróság mellett továbbra is létezett az országbíró, a személynök és a támokmester bírósága is. A peres ügyek száma az anarchikus viszonyok miatt igen megnövekedett, s a bíróságok működésére fokozott szükség volt, nehogy elharapózzon az önbíráskodás. Ennek érdekében növelték a törvénykezési időszakok számát. A hűtlenségi perek nem tartoztak az említett fórumok egyikéhez sem, ebben az ügyben a király az országgyűlésre idézte a vádlottakat, amely elmarasztaló ítélet esetén a bűnöst "levelesítette", azaz előírta üldözésüket az egész országban.
A helyi igazgatás továbbra is a vármegyék, valamint a szabad királyi városok és bányavárosok önkormányzatának kezében volt. A 16. században a megyei köznemesség elérte, hogy beleszólhasson a közvetlen irányító, az alispán kiválasztásába, a főispánt továbbra is a király nevezte ki. A vármegyei közgyűlés helyi jogszabályokat alkothatott, és megválasztotta az országgyűlési követeket.
A megyei ítélőszéken szolgabírák működtek választott esküdtekkel. A városok igazgatását a tanács végezte, tagjai az esküdtek, elnöke a bíró volt. Amikor a bíró mellé polgármestert választottak, a városokban is megindult a közigazgatás és a bíráskodás szétválása. A nagyobb birtokok urainak kezében megmaradt a korábbi közhatalmi feladatok (adószedés, bíráskodás) ellátásának joga. Külön bíróságok ítélkeztek a katonák és az egyházi személyek felett.
A magyarországi főkapitányságok és központjaik a 16. század végén
Szerk.: Molnár Zs..
A VÉDELEM MEGSZERVEZÉSE
A FŐKAPITÁNYSÁGOK
A VÉDELEM MEGSZERVEZÉSE
A VÉGVÁRRENDSZER
A VÉDELEM MEGSZERVEZÉSE
A VÉGVÁRRENDSZER
A VÉDELEM MEGSZERVEZÉSE
A VÉGVÁRRENDSZER
Forrás: Gerő László: Várépítészetünk
A VÉDELEM MEGSZERVEZÉSE
A VÉGVÁRRENDSZER
Pápa vára egy 1617-es ábrázoláson (a régi típusú körbástyák és az átépítés utáni olaszbástyák egyaránt láthatók)
Forrás: Kereszt és félhold
A VÉDELEM MEGSZERVEZÉSE
A VÉGVÁRRENDSZER
Olaszbástyás védelmi rendszerek
(Babocsa és Kanizsa vára a 16. század végéről)
Forrás: Kereszt és félhold
Eger vára az 1552-es ostrom utáni átépítésekkel (a régi típusú körbástyákat teljesen felváltották az olaszbástyák)
A VÉDELEM MEGSZERVEZÉSE
A VÉGVÁRRENDSZER
Forrás: Sugár István: Az egri vár históriája
III. fejezet
A Török Hódoltság
ORSZÁGRÉSZEK – 2.
A török hódítók által megszállt magyarországi terület, a Török Hódoltság a XVI. század második felére alakult ki. Földrajzi színtere az ország középső része ⇒ az Alföld középső területei (a Duna-Tisza-köze) és a Dunántúl nagyobb része.
Ez az országrész az Oszmán Birodalom határai közé kerülve, annak nyugati végvidékévé vált, így itt sajátosan keveredtek a törökök által hozott viszonyok, a korábban itt, helyben kialakult körülményekkel
Megváltoztak a népesség etnikai arányai, és társadalmi tagozódása is. A magyar birtokos nemesség és a jómódú városi polgárok nagy része elmenekült a másik két országrész valamelyikébe, helyüket a török állam képviselői, katonák (szpáhik), hivatalnokok, az iszlám vallás és kultúra ápolói foglalták el.
Elsőként a megszálló katonaság, a török várak őrsége és a magyarországi birtokjövedelmekkel rendelkező fizetett szpáhik érkeztek, számarányukat tekintve a török lakosságon belül a legnagyobb volt itt, a hódoltsági területen.
A katonákkal egy időben jöttek a török közigazgatás képviselői, majd jóval később az egyéb civil török lakosság (kereskedők, iparosok, vallási élet irányítói, stb.).
A török lakosság elsősorban a várak mellé, védelmi központok környékére telepedett le, hiszen a civil lakosság feladata is elsősorban az itt állomásozó katonaság ellátása volt. Így váltak pl. török városokká Pécs, Temesvár, Buda, vagy Eger (bizonyítékai a napjainkban is meglévő török kori emlékeik). A lakosság nemzetiségi és vallási összetétele ezekben a városokban attól függött, hogy a keresztény – zömében magyar lakosság – milyen arányban maradt eredeti lakóhelyén, illetve milyen arányban menekült el. Ott, ahol a magyar lakosság is megmaradt, a magyar és török népesség elkülönült városrészekben élt békében egymás mellett.
Az alföldi mezővárosok és falvak – amelyek nem néptelenedtek el – mivel stratégiailag kevésbé fontos helyen feküdtek, megmaradtak tiszta keresztény népességűeknek. A megszálló törökök arra törekedtek, hogy ezt a népességet lehetőleg minél nagyobb arányban megtartsák eredeti lakóhelyén, hiszen tőlük szedték be az adóbevételek jelentős részét.
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
A HÓDOLTSÁGI TERÜLET ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
Forrás: Kereszt és félhold.
A TÖRÖK KÖZIGAZGATÁS
A szultán – mit sem törődve a helyi Magyarországra jellemző közigazgatási viszonyokkal – a hódoltsági területet ugyanúgy igyekezett berendezni, mint a korábban bekebelezett Balkánt viszont olyan mértékben sohasem sikerült a birodalomhoz integrálni. Ennek okai egyrészt a folyamatos háborúk, illetve a helyi lakosság ellenállása, amely nem volt hajlandó együttműködni a török hatóságokkal.
A következő török közigazgatási egységek léteztek a magyarországi hódoltsági területen:
Temesvár (1552)
Eger (1696)
Kanizsa (1600)
Várad (1660) Érsekújvár (1663)
A vilajet élén a beglerbég állott, aki gyakran a pasa (tábornoknak megfelelő) katonai ranggal rendelkezett. A beglerbégek tanácsadó testülete a vilajet fő tisztségviselőiből álló díván volt, amelyen belül az egyik legfontosabb tisztségviselő a defterdár volt, aki az adószedést irányította.
A budai vilajet élén álló beglerbég mindig pasa volt. A budai pasa saját vilajetjén túl egyben az egész hódoltsági terület (a többi vilajet felett) is hatalmat gyakorolt. Ő rendelkezett háború esetén az egész hódoltsági terület török hadinépével. A budai pasát közvetlenül a szultán nevezte ki, s addig maradt hatalmon, amíg élvezte a szultán bizalmát. Kegyvesztettség esetén a Portáról érkező megbízott a leváltásáról szóló okirat mellet a selyemzsinórt is magával hozta.
A budai pasa irányítása alá tartozott a janicsáraga (a hódoltsági területen állomásozó gyalogosok parancsnoka), illetve a kapudán aga (a dunai flottilla parancsnoka).
Érdekesség, hogy Budán a 145 éves török uralom alatt 99 pasa teljesített szolgálatot. Közülük a leghosszabb ideig Szokolu Musztafa pasa szolgált (1566-1578). Nevéhez fűződtek a legnagyobb építkezések: négy dzsámit, hat mecsetet, két medreszét és tizenhat fürdőt építtetett a budai vilajet területén.
A TÖRÖK KÖZIGAZGATÁS
A térképen látható a budai vilajet kiterjedése, amely magába foglalta a boszniai területeket is!
Forrás: Kereszt és félhold
Forrás: Száray M.: Történelem II.
A TÖRÖK KÖZIGAZGATÁS
A szandzsákokon belül fontos tisztségviselő volt a kádi (bíró), akit a szandzsákbég mellé rendelve az igazságszolgáltatás feladataival bíztak meg. A kádi a bíráskodás mellett az egész közigazgatást is felügyelte az adott tartományban. Részt vett az adók kivetésében, behajtásában, ellenőrizte az ipartestületeket, piacokat és a vallási közösségeket.
A legértékesebb területek ún. khász-birtokok voltak, amelyet közvetlenül a szultáni kincstár tulajdonának tekintettek, és a szultáni kincstár kezelésében maradt (Pl. a khász-birtokon fekvő települések közvetlenül a szultánnak adóztak, függetlenek voltak a helyi közigazgatási hatóságoktól is, az ügyeket az Isztambulból delegált szultáni tisztviselők irányították.)
A többi földterületet szolgálati birtoknak (szpáhi-birtok) minősítették, amelyeket a helyi katonai és civil hivatali tisztségviselők kaptak meg használatra (tímárbirtok ⇒ 20 akcse fölötti jövedelemmel rendelkezett; ziametbirtokok ⇒ 20 akcse alatti jövedelem). Minél magasabb rangja volt az illető katonai vagy hivatali tisztségviselőnek, annál értékesebb birtokokhoz juthatott. Mivel a birtokok a tisztség időtartamára jártak, ezért mindenki igyekezett a legtöbb jövedelmet a legrövidebb idő alatt kipréselni belőle.
A TÖRÖK KÖZIGAZGATÁS
BIRTOKVISZONYOK A HÓDOLTSÁGI TERÜLETEN
Az adóztatási szisztéma kialakításánál a török hatóságok messzemenően figyelembe vették a magyar gyakorlatot, s ennek érdekében még a magyar törvényeket is áttanulmányozták.
Az adónemeket két csoportba lehetett sorolni: kincstári adó (állami adó, közvetlenül a szultáni kincstárba ment)és földesúri adók (a török földbirtokosok szedték be területükön élő jobbágyoktól.
A kincstár számára a legfontosabb jövedelmet a nem mohamedán lakosokra kivetett fejadó alkotta, ami évi 50 akcsét jelentett (ez volt a dzsizje vagy közismertebb nevén haradzs). A haradzsot az 1570-es évekig csak azoktól szedték, akik 6 forintnál nagyobb ingó értékkel rendelkeztek, azután már minden háztartásfőtől, aki nem mohamedán vallású volt.
A haradzs beszedését az állam bérbe adta a vállalkozó adószedőknek, akik évente beszedték az alattvalóktól.
A török földesurak (szpáhi-birtokosok) kapuadót – „kapunként” 50 akcsét (= kb. 1 aranyforint) –, a gabona- és a bortermés, a bárányszaporulat, és a sertések után tizedet, a többi állatért pedig legelőhasználati díjat szedtek.
Mindehhez természetesen más követelések – várrobot, alkalmi élelmiszer-beszolgáltatás stb. – is járulhattak.
A kincstári birtokba került települések (khász-birtokon élők) gyakran évi egyetlen, kialkudott összeggel ( törökül maktu) váltották meg összes földesúri tartozásukat.
Ellentétben az elterjedt nézettel, a török adó nem volt sokkal nyomasztóbb, mint a magyar, s nincs jele annak sem, hogy évente többször is behajtották volna. A birtokosok sem változtak oly gyakorta, mint azt korábban feltételezték.
A TÖRÖK ADÓRENDSZER
Forrás: Száray M.: Történelem II.
A TÖRÖK ADÓRENDSZER
A KETTŐS ADÓZÁS RENDSZERE
A kettős adóztatás magyarázata:
A Hódoltság soha nem szakadt el teljesen Magyarországtól, a magyar nemesség, az államhatalom és az egyház, bár kiszorult a térségből, továbbra is érvényesnek tekintette a korábbi birtokviszonyokat. A végváriak rendszeres adófizetésre szorították a hódoltsági falvakat, ők szerezték meg az állami, földesúri és egyházi jövedelmeket a területről. A kötelezettségek ugyan a szokványos jobbágyterhek alatt maradtak, de korántsem voltak jelképesek.
Másfelől a törökök is behatoltak a magyar végvárvonal mögöttes területeire adóztatás és zsákmányszerzés céljából, így a hódoltsági peremvidék jelentősen megnövekedett. A magyar lakosság számára a kettős adóztatás igen súlyos terhet jelentett, ugyanakkor ezzel hozzájárult a magyar végvárak fenntartásához. Nagyon ritkán fordult elő, hogy magyar település török védelmet kért volna a végvári katonák ellen, gyakran ezek lakói tájékoztatták a magyar várakat a török hadi készülődésérő1. Fő ellenségnek a törököt tekintették, ezt prédikálták a különböző felekezetek papjai is.
A hódoltsági peremvidék (a Hódoltság és a királyi Magyarország határvidékén) egyik igen súlyos problémája volt a kettős adózás (condominium) rendszerének a kialakulása, ami igen keményen sújtotta a területen élő parasztságot.
A kettős adózás azt jelentette, hogy a területen élő paraszti lakosság egyszerre fizetett adót a megszálló török hatóságoknak és a királyi Magyarországra menekült vármegyei nemességnek.
PARASZTVÁRMEGYÉK A HÓDOLTSÁGI TERÜLETEN
A parasztvármegye egy régi magyar vidéki rendőrségi intézmény, amely a jobbágyparasztság önvédelmi szervezeteként jött létre a közbiztonság fenntartására. Megjelenésének kezdetét a 17. sz. második évtizedére tehetjük.
Főleg az alföldi, török hódoltság alatti területre volt jellemző.
Célja: a zavaros helyzetű hódoltsági területen a rablókkal szemben a személy- és vagyonbiztonság fenntartása és megvédése, némely ügyekben (elkóborolt marhák által okozott károk, istenkáromlás) önálló bíráskodás is.
Ebből a célból az egymással szomszédos községek összefogva kerületeket hoztak létre (egy-egy ilyen kerület alkotta a parasztvármegyét, amely több faluból állt). A parasztvármegye feje a parasztkapitány, alatta állott több hadnagy és minden faluban egy-egy tizedes (mind-mind paraszt!).
Eleinte a parasztok teljesen maguk szervezték meg ezeket az intézményeket. Később amint a hódoltsági területen nagyobb befolyást szerzett a korábban elmenekült nemesi vármegyei igazgatás, próbálta a maga irányítása alá vonni a parasztvármegyéket. Ez a leglátványosabban úgy jelent meg, hogy a parasztvármegye vezető tisztségviselőinek kinevezési joga az alispán hatáskörébe került (pl. az alispán a parasztok által kijelölt 4-4 vagyonos és bátor ember valamelyikével töltötte be a parasztkapitányi tisztséget). Az így kinevezett és felesketett paraszt-tisztségviselők a felsőbb vármegyei utasítás szerint működtek.
Az intézmény túlélte a hódoltságot, sőt még a Rákóczi-szabadságharcot is, sőt még 1743-ban is említik a források Pest vármegyében, sőt 1777-ben is, amikor külön pecsétet is használt (mezőn sebesen nyargaló lovas, fején süveg, jobb kezében alabárd). A későbbi időkben (19. sz.-ban) a p.vármegyéket országszerte a pusztázó csendbiztos intézménye váltotta fel.
A török kori Buda és Pest korabeli ábrázolása
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
Forrás: Kereszt és félhold
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
kádi
török írnok
Forrás: Kereszt és félhold
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
szpáhi
akindzsi
Forrás: Kereszt és félhold
janicsárok
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
Forrás: Kereszt és félhold
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
török lakásbelső
Forrás: Kereszt és félhold
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
Ma is működő török kori fürdő (Eger)
(Fotó: Molnár Zsolt)
A pécsi Jakovali Hasszan dzsámi és minaretje
képek az egri minaretről
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
(Fotók: Slehovszki Viktor)
(Fotó: Molnár Zsolt)
Idrisz Baba türbéje (Pécs)
török sírkövek a budai várban
EGY VILÁGBIRODALOM VÉGVIDÉKÉN:
KÉPEK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL
(Fotó: Kereszt és félhold)
(Fotó: Molnár Zsolt)
IV. fejezet
Az Erdélyi Fejedelemség
ORSZÁGRÉSZEK – 3.
A keresztény Európa és az oszmán világ határán létrejött új állam, az Erdélyi Fejedelemség kezdete 1541-re nyúlik vissza, végleges kiformálódása pedig a speyeri egyezményhez (1570) köthető. Bár a megegyezés szerint János Zsigmond halálával a terület visszaszállt volna a királyra, de ennek tényleges megvalósításához a bécsi udvarnak nem volt ereje. A korábban különálló területek összekapcsolódásával létrejött állam keleten és délen a szoros török fennhatóság alatt álló román vajdaságokkal, nyugaton a magyarországi Hódoltsággal, északnyugaton a Királyi Magyarországgal, északon pedig Lengyelországgal volt határos. Tájainak sokfélesége mellett népessége is tarka képet mutatott.
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG KIALAKULÁSA
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG KIALAKULÁSA
Az erdélyi államiság gyökerének a ,,három nemzet”(magyar, székely, szász) l437-ben kötött kápolnai unióját tekintették, amelyet l542-ben Tordán megújítottak.
1541. augusztus 31-én (két nappal Buda elfoglalása után) Szulejmán szultán tudatta az özvegy királynéval, Izabellával és Fráter Györggyel, hogy Erdély, a Tiszántúl és a Temesköz kormányzását rájuk bízza, ahol létrehozhatják saját államukat. A szultán védnökséget vállalt az új állam fölött, évi 10 000 aranyforint adó fejében.
Az erdélyi vajdaságon kívüli területek helyzete kezdetben nagyon bizonytalan volt, mivel egyrészt a török a Tiszántúlon is kialakított egy hódolt sávot, másrészt a Habsburgok is igyekeztek rátenni a kezüket a térségre. A Porta viszont mindvégig alapvető érdekének tekintette, hogy Erdély és a királyi Magyarország egyesítését megakadályozza. (Az 1570-es évekre lényegében a két nagyhatalom közötti erőegyensúly teszi lehetővé, hogy itt egy különálló államalakulat szülessen meg!)
Kísérletek a királyi Magyarország és Erdély egyesítésére
I. Ferdinánd magyar király és Fráter György közötti megállapodás, melynek értelmében Izabella királyné – a gyermek János Zsigmond nevében – lemond a magyar koronáról, cserében visszakapja a szepességi Szapolyai-birtokokat. (Ez egy lépés lett volna a két országrész egyesítése irányába. Az egyezményt értelmében Ferdinánd megígérte, hogy minden megtesz a törökök kiűzése érdekében) A szerződést 1449-ben megújította a két fél.
Fráter György országegyesítési kísérletére a törökök 1551-es erdélyi bosszúhadjárata volt a válasz, ami az erdélyi rendi erők összefogása miatt kudarccal zárult. (A bécsi udvar sem bízott meg Fráter Györgyben, ezért Ferdinánd meggyilkoltatta.)
Az 1550-es években Izabella királyné és János Zsigmond az országegyesítési kísérletek kudarcai után hozzákezdek az új állam kiépítéséhez Erdélyben. Tulajdonképpen innen számíthatjuk a külügyeiben Isztambultól függő, de belügyeiben széles körű önállóssággal rendelkező Erdélyi Fejedelemség létrejöttét, amelynek nemzetközi elismerését az 1570-es speyeri egyezmény jelentette.
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG KIALAKULÁSA
Fráter György meggyilkolása 1551-ben (metszet a 16. század második feléből)
Martinuzzi Fráter György váradi püspök, bíboros (János Zsigmond gyámja) az ország újraegyesítésért küzdött az 1540-es években. Castaldo császári zsoldosvezér gyilkoltatta meg 1551decemberében a dél-erdélyi Alvincban, I. Ferdinánd király utasítására
Forrás: Kereszt és félhold
A speyeri egyezmény (1570. augusztus 16.)
János Zsigmond erdélyi fejedelem és I. Miksa magyar király (és n-r-császár) között létrejött megállapodás:
Erdély az önállóság útján
János Zsigmond a szerződés aláírása után egy évvel gyermektelenül halt meg, a Habsburgoknak mégsem volt elég erejük, hogy a törökök érdekeivel szemben érvényt szerezzenek a speyeri egyezménynek, így a két országrész továbbra sem egyesülhetett.
Az erdélyi rendek – hogy a bécsi udvar elégedetlenségét mérsékeljék – János Zsigmond halála után „csak” vajdát választottak Báthory István személyében, aki a szultán tudta nélkül fel is esküdött a királyra, valóságban azonban önállóan, fejedelmi hatalommal igazgatta Erdélyt. A szultán pedig megelégedett az évi adók pontos fizetésével, illetve a megerősítés jogával (Isztambulból atnamét küldött mindig az új fejedelem-jelöltnek, aki mindig megígérte, hogy a Porta hozzájárulása nélkül nem folytat önálló külpolitikát).
Erdély igazi virágkora – az aranykor – a tizenöt éves háború lezárása utáni nyugalmi évtizedekben, a 17. század első felében köszöntött a fejedelemségre, ami Bethlen Gábor és I. Rákóczi György nevéhez köthető.
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG KIALAKULÁSA
Forrás: Száray M.: Történelem II.
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG KIALAKULÁSA
Forrás: Kereszt és félhold
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ÁLLAMSZERVEZETE
Az erdélyi fejedelmi hatalom túlsúlyban volt a rendekkel szemben, törekvéseit kevéssé korlátozhatták, országgyűlést is csak ő hívhatott össze.
Az erdélyi országgyűlés egykamarás volt, tagjai a magasabb tisztviselők, az uralkodó által meghívott főrendek és a három nemzet képviselői voltak (lásd a következő oldali ábrán!). A tanácskozás színhelye nem állandósult (Kolozsvár, Gyulafehérvár mellett számos más helyszínen is összeülhetett.)
Az uralkodó mellett működött a Fejedelmi Tanács, amely lényegében a kormányzatot vezette, s amelynek döntéseit az erdélyi kancellária hajtotta végre. A tanács tagjainak többsége az erdélyi és tiszántúli főrangúak közül került ki, a székelyeket tisztségviselőik, a szászokat a székek vezetői képviselték. A gazdasági ügyek intézésére külön szervezetet hoztak létre a kincstartó vezetésével. A legfelső bíráskodást a fejedelmi udvarban az erdélyi tábla végezte, élén az elnökkel, ítéletei ellen a fejedelemhez lehetett fellebbezni.
Az erdélyi fejedelem jövedelmei a kincstári birtokokból, a bányászati és nemesérc-monopóliumból, a huszadnak nevezett határvámból és a románok juhnyáj után fizetett ötvenedéből származtak. A szászok földbért, a közszékelyek pedig nevezetes alkalmakkor egy-egy ökröt szolgáltattak be, amelyre az illető szék elnevezésének kezdőbetűjét sütötték (ökörsütés). Kezdetben egy-egy ilyen alkalommal az ökörsütés 36-40 ezer állat beadását jelentette, később az elszegényedés miatt lecsökkent 12 ezerre. Az összjövedelem a 16. század második felében mintegy 100 ezer forintot tett ki, s csak szűkösen fedezte a kiadásokat
Az állandó veszély megkívánta erős hadsereg fenntartását. Ennek egy része állandóan fegyverben állt, más részüket közvetlen fenyegetettség esetén mozgósították. A parasztságnak is nagyobb százaléka vett részt az ország védelmében, mint Magyarországon.
Az erdélyi külpolitikát is a veszélyeztetettség határozta meg. Szoros kapcsolatban álltak a Portával, a követeknek az adót minden évben október végéig el kellett vinniük Isztambulba, a szultánnak szánt ajándékokkal és a török méltóságok megvesztegetését szolgáló összegekkel együtt.
l560-tól állandó erdélyi ügyvivő tartózkodott a Portán, a török pedig csauszokat küldött ki a kapcsolat fenntartására. Emellett az erdélyi fejedelmek összeköttetésben voltak minden szomszédjukkal, a román fejedelemségekkel, Lengyelországgal és a királyi Magyarországgal egyaránt.
Forrás: Száray M.: Történelem II.
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ÁLLAMSZERVEZETE
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ARANYKORA
(17. SZÁZAD ELSŐ FELE)
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem
(1613 - 1629)
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem
(1630 - 1648)
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ARANYKORA
(17. SZÁZAD ELSŐ FELE)
Bethlen Gábor aranypénzei
Forrás: Kereszt és félhold
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ARANYKORA
(17. SZÁZAD ELSŐ FELE)
Forrás: Száray M.: Történelem II.
Erdély Bethlen Gábor idején
AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ARANYKORA
(17. SZÁZAD ELSŐ FELE)
© Molnár Zsolt
A magyarság az ország többi részéhez hasonló társadalmi tagolódásban és vármegyerendszerben élt. Az ugyancsak magyar anyanyelvű székelyek közösségei a 16. században kezdtek bomlani, megszűnt a székely ispánság, s a közszékelyek lassan megindult lesüllyedése a jobbágysorba nemegyszer súlyos feszültségeket okozott. A szászok összetartozását a közös szász jog (Zipser Wilkür) erősítette, társadalmukban mindenki személyi szabadságot élvezett, s a „Szászok Egyeteme” élén a 15. századtól nem a király által kinevezett szász gróf, hanem Szeben polgármestere állott.
A románok szétszórtan, kisebb településeken éltek, nem alkottak területi-igazgatási egységet, hanem a vármegyék fennhatósága alá tartoztak. Kenézeik, vajdáik beolvadtak a magyar előkelők közé, a közrendűek egy része pedig lassan földesúri függésbe került.
Erdély rendi, etnikai és vallási viszonyai
A SOKSZÍNŰ NÉPESSÉG
KÉPEK AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG TÖRTÉNETÉHEZ
Kolozsvár egy 17. századi ábrázoláson
Forrás: Kereszt és félhold
Kolozsvár címere
KÉPEK AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG TÖRTÉNETÉHEZ
Forrás: Kereszt és félhold
KÉPEK AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG TÖRTÉNETÉHEZ
Segesvár mind a mai napig őrzi a 16-17. századi erdélyi szász építészet emlékeit
Fotó: Molnár Zsolt
KÉPEK AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG TÖRTÉNETÉHEZ
A gyulafehérvári püspöki székesegyház
A székesegyház - amely a magyar román kori építészet egyik kiemelkedő emléke - az erdélyi katolikus egyház legfontosabb temploma volt. Történelmi zarándokhellyé azután vált, miután 1456-ban itt temették el Hunyadi Jánost.
A három részre szakadt Magyarország idején pedig az erdélyi történelem valóságos panteonjává vált, ugyanis itt helyezték örök nyugalomra a korszak számos kiemelkedő személyiségét, mint például:
Fráter Györgyöt - 1552-ben; János Zsigmondot - 1571-ben; Bocskai Istvánt - 1607-ben; Bethlen Gábort - 1629-ben; I. Rákóczi Györgyöt - 1648-ban
Fotó: Kereszt és félhold
ÁGOSTON Gábor: A hódolt Magyarország, Bp., 1995
GERŐ László: Várépítészetünk, Bp., 1975
Kereszt és félhold - interaktív CD, Enciklopaedia Humana Egyesület, 1999
OBORNI Teréz: Erdély fejedelmei, Bp., 2000
PERJÉS Géza: Az országút szélére vetett ország, Bp., 1975
SUGÁR István: Az egri vár históriája, Bp., 1992
SZAKÁLY Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711 (Magyarok Európában II), Bp., 1990
SZÁRAY Miklós: Történelem II., Bp. 2007
VÉGE