Nemzetközi együttműködés német online óra Szigetújfaluban az állatvédelem pedagógia jegyében.�2025. március 25-én a hatodik osztályos tanulók izgatottan ültek az osztályban. Nem egy dolgozat miatt, hanem egy speciális óra miatt izgultak.�Hetek óta készültek rá, hogy német partner iskolás gyerekekkel az állatvédelemről beszéljenek.�A Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola 2024-ben kiérdemelte az Állatbarát Iskola ás az év Állatvédő Általános Iskolája II. helyezett címet. �De mi is van a német iskolákban? Ők foglalkoznak ezzel a témával? Erre voltunk kíváncsiak…
�11 órakor bejelentkezett Rain am Lech városából a Staatliche Realschule Rain 6. osztálya, Karin Buchner tanárnő vezetésével. �Először egy prezentáció segítségével bemutatták városukat és iskolájukat, a saját akváriumukat, melyben rákok élnek, de náluk nem foglalkoznak ilyen mélységben az állatvédelem pedagógiával. �Majd a mi gyerekeink, bár nagyon felkészülten, de nagyon izgatottan tették ugyanezt, bemutatták településünket, az iskolánkat, Liptont, iskolánk fővédnökét és az állatokhoz kapcsolódó programokat.
Gyorsan eltelt az óra, érdekes volt egy másik ország életébe belepillantani, a gyerekek nagyon érdeklődőek voltak, kérdéseket tettek fel és a végén� a „Csiga-biga gyere ki” gyermekdalt is megpróbálták magyarul felolvasni, majd egy német versikét olvasott fel az egyik tanulónk.�Mérföldkő volt ez az iskolánkban és a technika segítségével óriási dolog született. �A nagy érdeklődésre való tekintettel megbeszéltük, hogy folytatjuk ezt az online kapcsolatot, így színesítve a német órákat. �Bízunk benne, hogy iskolánk gyermekeinek német nyelv iránti érdeklődését is fel tudtuk kelteni. 🙂