1 of 64

193.

2 of 64

3 of 64

Zöld-foki Köztársaság – szigetállam, Afrika legnyugatibb pontjától – a Zöld-foktól – néhány száz kilométerre, nyugatra, az Atlanti-óceánban.

A szigetcsoport közül 9 sziget lakott a többi lakatlan. A szigetek vulkanikus eredetűek.

Fővárosa – Praia (130 271)

Nagyobb városai – Mindelo (70 611), Santa Maria (17 231), Sao Filipe (8189), Assomada (7927)

Államforma – elnöki köztársaság. A ma érvényben lévő alkotmányát 1980-ban fogadták el, majd módosították 1992-ben, 1995-ben és 1999-ben. Eszerint az állam feje az elnök, akit egy ötéves mandátumra választanak meg.

A törvényhozói hatalmat a 72 fős parlament gyakorolja, tagjait szintén öt évre választják.

A végrehajtó hatalom a miniszterelnök kezében van. Őt az államfő javasolja, és a parlament hagyja jóvá. A miniszterelnök tesz ezután javaslatokat a miniszterek és az államtitkárok személyére.

Az igazságszolgáltatási rendszer élén a Legfelsőbb Bíróság áll, amelynek tagjait az elnök, az Országgyűlés, valamint az Igazságügyi Tanács nevezi ki, alsóbb szinten pedig a regionális bíróságok működnek.

A Zöld- foki Köztársaság demokratikus jogállam, az egyetlen olyan afrikai ország, amelynek mind politikai, mind polgári szabadságait a Freedom House éves jelentései a legjobb kategóriába értékelik.

Hivatalos nyelv – a portugál.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás – a lakosság etnikai megoszlása: kreol (mulatt) 71%, afrikai 28%, európai 1%. A hivatalos nyelv mellett beszélik még kreol nyelvet is, amely egyben a legtöbb ember anyanyelve. Vannak olyan idősebb emberek, akik nem tudnak írni és olvasni portugálul.  

A szigeteken két kreol nyelvjárást beszélnek.

A lakosság vallási megoszlása: római katolikus 77,3%, protestáns 3,7, egyéb keresztény 4,3%, muszlim 1,8%, egyéb 1,3%, felekezeteken kívüli vagy törzsi vallású 10,9%, meghatározatlan 0,7%.

Függetlenség – Portugáliától – kikiáltása 1975. július 5.

Terület – 4 033 km² (172.)

Népesség – 2015-ös becslés – 525 000 (172.)

Népsűrűség – 126 fő/km²

GDP – (ENSZ statisztika szerint) összesen 1726 millió USD (166.), egy főre jutó – 3287 USD/fő (122.)

Pénznem – zöld-foki escudo (CVE)

Időzóna – UTC -1

4 of 64

Nemzetközi gépkocsijel – CV – jobboldali közlekedés

Hívószám – +238, internet – .cv

Történelme – a lakatlan szigeteket 1460-ban Diogo Gomes fedezte fel, de a szigetek felfedezőjének hivatalosan Alvise Cadamosto-t tekintik, aki 1456-ban járt itt. A területet lakatlannak találták, és semmi sem utal korábbi lakosság létezésére. A szigetek mai nevüket 1461-ben kapták, amikor portugál gyarmattá szervezték őket. A portugálok innen indultak útnak Nyugat-Afrikába. Kolumbusz Kristóf 1498-ban járt a szigeteken.

Első települése az 1462-ben alapított Ribeira Grande volt (ma Cidade Velha).

1532-ben lett hivatalosan Portugália gyarmata. A 16. században elindult a rabszolga-kereskedelem Afrika és Amerika között, és ennek egyik állomása a szigeteken volt. Fontos vízfelvevő állomássá vált, ugyanakkor kissé később cukornádültetvényeket is telepítettek.

1850-ben megnyitották Sao Vicente település kikötőjét.

Ezután nagy szénbányákat nyitottak a szigeteken.

1951-ben Portugália változtat a szigetek státuszán. A gyarmat helyett tengerentúli tartománynak deklarálja, hogy ezzel is gátat vessen az egyre erősödő nacionalizmusnak. Illegális

szervezetek alakultak, amelyek követelték a gazdasági, társadalmi és politikai feltételek javulását.

1975. július 5-én kiharcolta függetlenségét Portugáliától.

5 of 64

Praia – Látkép

6 of 64

Városrész

7 of 64

Praia – Az elnöki palota

8 of 64

Közelebbről

9 of 64

Praia – A városháza épülete, jellegzetes koloniális stílusban

10 of 64

Praia – A Nemzeti Levéltár

11 of 64

Praia – A Nemzeti Könyvtár

12 of 64

Praia – A Néprajzi Múzeum

13 of 64

Praia – Művelődési Palota

14 of 64

Praia – Az Igazságügyi Palota

15 of 64

Praia – A Domingos Ramos líceum

16 of 64

Praia – A piacon

17 of 64

Praia – A kikötő

18 of 64

Praia – Jellegzetes épület a gyarmati időkből

19 of 64

Praia – Az erőd

20 of 64

A portugáliai Belém-torony másolata

21 of 64

Kávéház

22 of 64

Tarrafal – A városháza

23 of 64

Tarrafal – Templom a központban

24 of 64

Tarrafal – A temető

25 of 64

Tarrafal – Volt portugál fasiszta koncentrációs tábor, ma múzeum.

26 of 64

Vásárcsarnok

27 of 64

Mindelo – Főutca

28 of 64

Mindelo – Rendhagyó architektúra

29 of 64

Assomada

30 of 64

Assomada – A belváros

31 of 64

Assomada – Templom a városközpontban

32 of 64

Városi kórház

33 of 64

Asszonyok

34 of 64

Munkakedv-csináló

35 of 64

Ez fogadja a látogatót a Tűz nemzeti park bejáratánál

36 of 64

Férfiak szórakoznak

37 of 64

Jellegzetes kockaköves utcák

38 of 64

Életképek

39 of 64

40 of 64

A halászat fontos ágazat az ország gazdasági életében

41 of 64

Várva a halászokra

42 of 64

Halpiac

43 of 64

Cidade Velha, gyarmatváros temploma a 15. századból. Világörökség

44 of 64

Karneválon. Vetekszik pompájában a Rio-i karnevállal

45 of 64

A lelkesedés is töretlen

46 of 64

Karneváli zenekar

47 of 64

Kiemelt fodrászat

48 of 64

Kofa

49 of 64

A „Lázadók”, egy, csak a szigeteken élő neoprotestáns vallási csoport tagjainak faluja. Hitük szerint elvetnek minden civilizációs kényelmet.

50 of 64

Maszkok

51 of 64

Cachupa – A szigetország jellegzetes nemzeti étele. Ez a kukorica , bab, manióka, édesburgonya, hal vagy hús egyvelege.

52 of 64

Bankjegy

53 of 64

Hazafelé

54 of 64

Óvodai évzáró

55 of 64

Utcakép

56 of 64

Mint mindenhol a világon, itt is a turistákra várnak

57 of 64

Életkép

58 of 64

Szuvenírek

59 of 64

Színes házak

60 of 64

Bevásárlás után

61 of 64

Profilok

62 of 64

A Zöld-foki szigeteken a zöld a legkevesebb

63 of 64

Helyi szépség

64 of 64

  • Készítette: Fehér László – 2016 március

feherlaszlo43@gmail.com

www.feherlaszlo43.5mp.eu

  • Zene: Cape Verde - Sara Tavares - Female Guitar Virtuoso