1 of 92

50.

2 of 92

3 of 92

Finnország – hivatalosan Finn Köztársaság, észak-európai ország. Délnyugatról a Balti-tenger, délkeletről a Finn-öböl és nyugatról a Botteni-öböl határolja. Szárazföldön határos Svédországgal, Norvégiával és Oroszországgal, tengeren pedig Észtországgal. A délnyugati partvidék közelében fekvő Aland szigetcsoport magas szintű autonómiát élvez. Az „Ezer tó országa"-ként is emlegetik.

Főváros – Helsinki (635 591)

Nagyobb városok – Espoo (274 522), Tampere (228 173), Vantaa (219 196), Turku (187 564).

Államforma – parlamentáris köztársaság, amelyben a köztársasági elnök is jelentős hatalommal rendelkezik. Őt hat évre, maximum két mandátumra választhatják meg.

A végrehajtó hatalom az Államtanács (kormány). A miniszterelnököt a parlament választja meg. A szokásjog szerint a miniszterelnök után a pénzügyminiszter a kabinet második legerősebb embere.

A 200 tagból álló egykamarás parlament a legfelsőbb törvényhozó hatalom. Tagjait a választók négy évre választják. A parlament megváltoztathatja az alkotmányt, lemondathatja az Államtanácsot és megszüntetheti az államfői vétókat. A parlament határozatait semmiféle jogi hatalom nem bírálhatja felül. Törvényjavaslatot az Államtanács vagy bármely parlamenti képviselő nyújthat be.

A finn igazságszolgáltatás polgári, büntető és közigazgatási bíróságokból áll. A helyi bíróságok felett fellebbezési bíróságok vannak, mindezek a Legfelsőbb Bíróság vezetése alatt.

Hivatalos nyelv – a finn és a svéd.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás – a lakosság etnikai megoszlása: finn 93%, svéd 6%, orosz 0,5%, lapp (számi) 0,3%, egyéb 0,2%.

Két hivatalos nyelv van: a finn, amit a népesség 93%-a beszél, és a finnországi-svéd, ami a lakosság 6%-ának anyanyelve. A kétnyelvűséget alkotmányuk 14. cikkelye garantálja. Beszélt nyelv még a számi (lapp).

A legtöbb finn (89%) az evangélikus egyházhoz, körülbelül 1%-a a lakosságnak a finn ortodox egyházhoz tartozik. A maradék népesség más vallású, más protestáns közösség tagja, római katolikus, muszlim vagy zsidó, leszámítva azt a 9%-ot aki nem tartozik egy valláshoz sem.

Függetlenség – Oroszországtól – kikiáltása – 1917. dec. 6, elismerése – 1918. január 4.

Terület – 338 424 km² (71.)

Népesség – 2015-ös népszámlálás – 5 487 308 (115.)

Népsűrűség – 18 fő/km²

GDP – (ENSZ statisztika) összesen – 272 217 millió dollár (41.), egy főre jutó – 42 148 USD/fő (19.)

Pénznem – euró (EUR)

Időzóna – UTC +2

​

4 of 92

Nemzetközi gépkocsijel, – FIN, jobboldali

Hívószám, internet – +358, internet –.fi

Történelme – átfogó kutatások eredményeképpen az archeológusok megállapították, hogy a mai Finnország területét a kőkorszak alatt kezdték el lakni, a jégkorszak utolsó jegének elolvadása után.

Régi skandináv mondák és egyes történészek szerint az országnak már a svéd uralom előtt is voltak királyai. Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött, a kereszténység és Erik svéd király révén. 1808-ban I. Sándor orosz cár elfoglalta az országot, amely egy autonóm nagyhercegség lett egészen 1917 végéig. 1917. december 6-án, röviddel a bolsevik forradalom után, kikiáltotta függetlenségét.

1918-ban az ország átvészelt egy rövid, de keserű polgárháborút, amely sok évre előre meghatározta a hazai politikát. A II. világháború alatt Finnország kétszer is harcolt a Szovjetunió ellen, az 1939 és 1940-es évek között lezajlott téli háborúban (segítséget kapott többek között Svédországtól, illetve egy zászlóaljnyi önkéntest Magyarországtól is) és másodszor 1941 és 1944 között (Németország jelentékeny segítségével). Ezt követte a Lappföldi háború 1944 és 1945 között, amikor Finnország visszavonulásra kényszerítette a németeket az országból.

1947-ben és 1948-ban az akkori Szovjetunió olyan megalázó szerződések aláírására kényszerítette az országot, amelyek értelmében jelentős mértékű területi engedményeket kellett tegyen. Területének 10%-át és gazdaságának 20%-át kellett átadnia, 400 000 ember menekült el az átadott területekről.

A II. Világháború után Finnország, mintegy ütközőzónaként létezett a Szovjetunió és a nyugati országok között.

1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után Finnország is szabadabb lett, 1995-ben belépett az Európai Unióba.

5 of 92

Helsinki – a történelmi városközpont

6 of 92

Helsinki – városkép a Kaisaniemi-öbölben

7 of 92

Helsinki – a parlament

8 of 92

Helsinki – az elnöki palota

9 of 92

Díszőrség

10 of 92

Helsinki – a városháza

11 of 92

Helsinki – katedrális

12 of 92

Helsinki – az Uszpenszkij-székesegyház, Nyugat-Európa legnagyobb ortodox temploma

13 of 92

Helsinki – főutca

14 of 92

Helsinki – a központi vasútállomás

15 of 92

Szobrok az épület homlokzatán

16 of 92

Helsinki – utcakép

17 of 92

Helsinki – az egyetem főépülete

18 of 92

Helsinki – az egyetemi könyvtár

19 of 92

Helsinki – az Esplanada-park szobrai

20 of 92

Johan Ludvig Runeberg, nemzeti költő szobra

​

21 of 92

Helsinki – a Finlandia, koncert- és kongresszusi terem

22 of 92

Helsinki – a Nemzeti Színház

23 of 92

Helsinki – a Kamppi kápolna

24 of 92

Belülről

25 of 92

Helsinki – a Kiasma-múzeum, a modern művészetek galériája

26 of 92

Helsinki – a Nemzeti Múzeum

27 of 92

Helsinki – a dizájn-múzeum

28 of 92

Helsinki – az „öreg” vásárcsarnok

29 of 92

Helsinki – a Suomenlinna-erőd, világörökség

30 of 92

Közelebbről

31 of 92

Az erődítmény belsejében

32 of 92

Helsinki – a Temppeliaukio sziklatemplom

33 of 92

A templom orgonája

34 of 92

Helsinki – a Kauppatori-piac és kifőzde

35 of 92

Helsinki – a Sibelius-emlékmű

36 of 92

Közelebbről

37 of 92

Helsinki – a futólegenda szobra az olimpiai stadion előtt

38 of 92

Helsinki – a Sofiankatu, a főváros legnépszerűbb, télen fűtött utcája

39 of 92

Espoo – városkép

40 of 92

Espoo – templom

41 of 92

Espoo – a Nokia-birodalom székhelye

42 of 92

Espoo – falumúzeum

43 of 92

Espoo – az Aalto-egyetem főépülete, az Auditorium

44 of 92

Tampere – városkép

45 of 92

Tampere – a városháza

46 of 92

Tampere – ipari központ

47 of 92

Tampere – vásárcsarnok a városközpontban

48 of 92

Tampere – városi színház

49 of 92

Tampere – templom

50 of 92

Turku – a várkastély

51 of 92

A vár belső udvara

52 of 92

Turku – középkori hangulatot teremtenek a turistáknak

53 of 92

Turku – templom

54 of 92

Turku – a Bálna kútja

55 of 92

Turku – Mikael Agricola, a finn írott nyelv alapítója, protestáns lelkész szobra

56 of 92

Vantaa – templom a 15. századból

57 of 92

Lahti – a városháza

58 of 92

Lahti – régi iskolaépület

59 of 92

Oulu – piaci csarnok

60 of 92

Porvoo – az ország második legrégibb városa. Itt született Runeberg

61 of 92

A Runeberg-torta is itt készült el először

62 of 92

Naantali – a trollok világa, az unokák meseországa

63 of 92

Kakslauttanen – az iglu falu. Ezekből a fűtött házikókból gyönyörködhet a turista a sarki fényben

64 of 92

Kotka – neogótikus templom

65 of 92

Olavinlinna – várkastély

66 of 92

Petavajesi – régi fatemplom a 18. századból, világörökség

67 of 92

Rauma – fából készült házak az óvárosban, világörökség

68 of 92

Rovaniemi – jégszálló, sarki fény. Lappföld központja

69 of 92

Jégvendéglő

70 of 92

Szálloda a hóban

71 of 92

Rénszarvasfogat, turisták számára

72 of 92

Lappföldi szuvenírek

73 of 92

Rovaniemi – a sarkkör múzeuma, az Arktikum

74 of 92

Rovaniemi – a város mellett húzódik az Északi Sarkkör

75 of 92

Rovaniemi – a Mikulás (Santa Claus) irodája

76 of 92

Sammallahdenmaki – bronzkori temető, világörökség

77 of 92

Seurasaari – jellegzetes ház a skanzenben

78 of 92

Seurasaari – régi falusi házak

79 of 92

Verla – vízierőmű és csatorna, háttérben fafeldolgozó. Világörökség

80 of 92

Valamon – ortodox kolostor

81 of 92

A kolostor szerzetesei

82 of 92

A barna medve – nemzeti állat

83 of 92

Az orosz határon

84 of 92

Táncosok

85 of 92

Népviselet

86 of 92

Hagyományos piros faházak

87 of 92

Karjalai pépes (karelian pasty),

hagyományos finn étel

88 of 92

Jegyespár

89 of 92

Számi (lapp) család, népviseletben

90 of 92

A közismert, kémény nélküli szauna

91 of 92

Helyi szépségek

92 of 92

  • Készítette: Fehér László – 2010 január, átdolgozva 2017

feherlaszlo43@gmail.com

www.feherlaszlo43.5mp.eu

  • Zene: Jean Sibelius – Valse triste