Életképek

Ancika és a család

Magyarázat az életképekhez

• A Csorba család tagjai közül egyedül Csorba szerette, ha fotózták, filmezték. A többiek inkább bújtak a fotózkodás elől. Később sem szerették, ha megjelentek róluk képek, az idősebb utódok pedig főként az interneten nem akarnak szerepelni. Ezért óvatos vagyok, csak nagyon válogatva közlöm a képeket, noha rengeteg van, amelyiken Margitka családtagokkal, ismerősökkel látható.
• A képeket - időrend szerint három - csoportba osztottam:
• Dunaszekcső (Szekcsői fotók a Csoportképek – később - és a Portrék című válogatásban is láthatók.)
• Kulich Gyula (ma Papnevelde) utca
• Damjanich utca

Csorba Dunaszekcsőről

• „Középiskolás koromban – elvesztvén a temető csodavilágát, mert ott kellett hagynunk telepi lakásunkat – a játék és a baráti társaság súlypontja mindinkább áttolódott Dunaszekcső-szigetre.
• Még nem mondtam el: legidősebb nővérem 1922-ben férjhez ment egy tanítóhoz. Először Tolna megyébe, a Sárközbe, Decsre kerültek, aztán Baranyába Dunaszekcső-szigetre, a mai Dunafalvára. Akkor még nem volt önálló község: a jobb parti Dunaszekcsőhöz tartozott, mint bal parti külterület. A szigetiek Dunaszekcsőt „város”-nak, a szekcsőiek a Szigetet „vadkert”-nek nevezték. Hát itt kötöttek ki nővéremék, s itt vendégeskedtem én tízéves koromtól minden nyáron, esztendőkön, sőt több mint egy évtizeden át.
• Sógorom – mint említettem – tanító volt, s én ezért nyilván különleges helyzetet élvezhettem volna a faluban. De nekem minden inkább tetszett és kellett, mint a különlegesség.
• Pajtásokat, barátokat kerestem, és találtam a közeli és távolabbi szomszédoknál, velem nagyjából egykorúakat, akiknek elmehettem istállójukba, felülhettem tehenes vagy ökrös szekerükre, ácsoroghattam szérűjükön csépléskor, a sárga porban, akikkel fürödhettem a Dunában, járhattam aratás után a tarlóba a libaőrző lányokhoz, akikkel emlékezetes kirándulásokat rendezhettünk a zátonyra, s akiket megtaníthattam néhány városi tudományra: futballra, pingpong-ra, sakkra, új slágerekre, s akik helyett írhattam a szerelmes leveleket (egész magamat beléjük adva) szomszéd falubeli lányoknak.
• A Szigettől megkaptam a Dunát is, vízmániám nagy ajándékát, máig csitulatlan nosztalgiám tárgyát, noha látszólag hűtlen lettem hozzá, s a Balatonhoz pártoltam. De ha a Balaton tudná, hogy szagában, bokros partjain, kishal-rajaiban, a nap és a hold ráfektetett fényösvényeiben, csöndes locsogásában mindig a Szigetet és a Dunát, csak a Dunát keresem…” (Összegyűjtött versek, Magamról, verseimről)

​

Dunaszekcsői barika. Csorba már ott van a háttérben, soha nem feledte a régi nyarakat, Margitkát és lányait is sokszor vitte oda.

Dunaszekcsői barikák, kicsit távlatosabban

Dunaszekcsői fotók Halász Andrással és Csorbával

Dunaszekcsői „aranypart”. A képen ismeretlen kisfiú és nő szerepel. (Mi is jártunk fürödtünk itt a dédunokákkal!)

Dunaszekcsői „Aranypart”. itt már együtt a család

Dunaszekcsői fotók a családdal. A túloldal képe (is) erősen megváltozott mára…

Egy csónakban eveznek… azaz még csak ülnek.

A szekcsői nagy ho-ho-horgász…

Kulich Gyula (Papnevelde) utcai fotók

• Margitka és a lányok itt várták 1956 novemberében az NDK-ból hazatérő Csorbát. Egy vezető funkcionárius utcában lévő házát – Csorbáékkal szemben – tank védte…
• Margitka ezért is, de ettől függetlenül is nyugtalanul várta férje hazatértét és a harcok végét: a börtön közvetlen szomszédjukban volt, félt a rabok esetleges kitörésétől és a kialakuló káosztól.
• Szerencsére Csorba nagy nehézségek árán hazaért, a helyzet – igai szocialista módra – a szovjet csapatok beözönlése következtében „normalizálódott”, azaz eljött a majd 30 évig tartó Kádár-éra, a „kommunista blokk legvidámabb barakkjának” időszaka… A 2. számú felszaba-dúlás után Csorbáék még bő három évig laktak a Papnevelde utcában, ahonnan aztán utolsó pécsi lakhelyükre, a Damjanich utcába költöztek.

Az első kislánnyal, 1.

Az első kislánnyal, 2.

Az első kislánnyal és Csorbával

Hármasban

A két idősebbik lánnyal. Csorba éppen valahol messze jár

Először színesben… 1.

Először színesben… 2.

A két nagyobbikkal, 2.

Itt már hárman. Igaz, csak kettő látszik rendesen

Hoppá! Itt már megvan mindegyik

A vidám csöppségek, kicsivel később

A három lánnyal és csorbával

Három lánnyal és Csorbával az őrtoronyban

Ugyanaz színesben

Ugyanott, másképpen

Ugyanaz verssel. Pogány szentkép…

A három lánnyal + egy ismeretlennel átmegyünk a Damjanich utcába

�Damjanich Utca

Csorba sohasem kívánt igazán Pestre menni. Szinte minden barátja elment, hívták őt is a fővárosba. Csorba nem ment el, a város iránti szeretetét bizonyítja a következő kép: inkább az azon látható romhalmazt választotta, de a városban maradt. A Damjanich utcában, ebben a házban tervezte a jövőt Ancikával és lányaival. Miután kibővítették, rendbetették, élete végéig ott is lakott. Dolgozó- és hálószobája kényelmes, nagy ágyáról ebből a házból vezényelte képzeletben a pusztító anabázisra csapatait:

Három csöppség néz felém mosolyogva

fényképek börtönszigeteiről

Igyekeztem az utat karbantartani�

Várjatok

nem várok sokáig

csak várjatok és gondosan füleljetek

mikor csap ki szájamból és szívemből

a pusztító anabázis után

a győzelmes

thalassa!

A Damjanich utcai végső menedék: Csorba a romokban és a kertben megálmodta a jövőt, Margitka pedig az alapot és a kötőanyagot adta a megvalósításhoz

Ez lett a romokból. Alkotásra, pihenésre egyaránt alkalmas menedék

A legkisebbel és a középsővel, már a Damjanich utcában

1960 körül, Damjanich utcai kert. A család + 1 fő

1960-as évek, rokonokkal. Érdemes figyelni a két szülő testbeszédét…

Karácsony utóján, kicsit fáradtan. Háttérben a Munkácsy…

1960-as évek eleje

1960-as évek eleje

1960-as évek eleje. Mindenki mosolyog, sőt – ritka pillanat fotón – Ancika nevet!

Egy jellemző pillanatkép. De hol van Ancika? Csak nem a háttérből biztosít?

1968 körül a kertben, a háttérben az utcai kapu… és Ancika

������1970-es évek eleje. Ketten hiányoznak, de így is nagy a boldogság

A legfiatalabb ballagásán

Unokákkal 1. Az első unokával a ház előtt

Unokákkal 2. A legkisebb unoka. Magyarul tanul

Unokákkal 3. A kertben. (Eredeti fotó a Csorba Emlékszoba tablóján.)

A háttérben már a kert kisajátított alsó részén épült Kacsóh Pongrác úti házakkal.

Nem szeretem, ha fotóznak… Na, de Ancika, miért nem?! �Ez volt Ancika ágya, itt őrizte Csorba álmát.

A „messzi” dédunoka és a boldog dédike

Egy dédunoka, egy unoka + 1 fő vő…

Az első dédunoka. Kissé meglepődött

90. születésnap. A köszöntés. A kép baloldalán a másik, hasonlóan szépkorú dédike.

90. születésnap. Unoka, dédunoka és a betolakodó vő

Mindjárt jobb, ugye, ha a „betolakodót” kivesszük a képből…

A gazdag élet nem sokkal ezután befejeződött. Búcsúzzunk a fő élettér bejártatának fotójával…