Cégérek Egerben
Mi is az a cégér?
A cégér szó német eredetű: Zeiger „mutatót” jelent.
Mint magyar kifejezés legkorábban a XV. században fordult elő.
A cégér
…, vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan kiakasztott tárgy, vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi vagy ipari tevékenységet. Már az ókorban ismert volt a cégér, ami abban az időben arra szolgált, hogy az írni-olvasni nem tudó emberek felismerjék a kézműves vagy a kereskedő üzletét, árusítási helyét. A boltosok, kéziparosok, vendégfogadók, stb. hívogató jele, mint téma egyaránt tartozik a művelődéstörténethez, az ipartörténethez az iparművészethez és a népművészethez is – ennek ellenére csak a 20. század elején kezdték meg kutatásukat a kocsmacégérek vizsgálatával.
A jelkép használata a nyelvben is fennmaradt,
"Jó bornak nem kell cégér!"
a szólás jelentése: híre megy, odatalálnak a jó bort mérő kocsmához, ha nincs is kinn a cégére.
Régen bűnösök nyakába is akasztottak megszégyenítésül cégért, azaz táblát, amelyen a vétkük volt felírva vagy rajzosan ábrázolva (pl. a lopott jószág képe). Innen ered a cégéres tolvaj, cégéres (címeres) gazember szókapcsolatunk.
A cégérek igen szorosan kapcsolódtak a céhekhez. Ha a segédből mester lett, ezzel az a jog is járt, hogy cégérét kiakaszthatta az utca felé. Tehát mintegy jelezhette, hogy a „becsületes” céh tagja lett, munkájáért a céh is felel. A legsúlyosabb büntetés számba ment, ha a céh bevonatta valamely mesterrel a cégérét.
Ezek a legkülönbözőbb anyagokból: fémből, fából, posztóból készültek, de voltak vesszőből megmintázottak és festettek is. A régi kézműves jelzések rendkívül változatosak voltak. A kőfaragók cégérén mérővessző volt.
A 19. század közepéig a magyarországi városok és mezővárosok utcáinak jellegzetes tartozékai voltak a cégérek.
Címerszerű jelképek voltak, azaz egyszerű módon, a mesterségre vagy a szolgáltatásra jellemző módon jelenítették meg az adott foglalkozást.
A lakatost például hatalmas kulcs jelenítette meg,
Borbélyműhely előtt réztányér-
A Petőfi említette, néhol ma is látható borbélyjelvény –
„táncol a tányér a borbélyműhelyek előtt”
– még abból az időből származik, amikor a borbélymester főfoglalkozása nem a beretválás, hajvágás, hanem a seborvoslás, az érvágás, a foghúzás volt. Nem a beretvát biggyesztették ki cégérül, hanem a sebkezelésnél használt réztányért, amelyikben azonban a szappanhabot is felverték.
A péket perec,
a bádogos műhelyét kanna,
szabóműhely előtt olló,
kőművesekén vakolólapát, a tímárokén vödör,
a sörfőzőkén hordó, amelyből komló nő ki,
kovácsoknál patkó,
szappanosoknál fából vagy bádogból készült gyertya,
a fuvarosokén faragott lófej,
csizmadiáknál fából faragott csizma,
rézöntőknél üst,
a kocsmát szőlőfürt, stb.
Tehát az általában használt eszközök vagy kompozíciója, esetleg a gyártott termék motívumát használták.
Az üzletek és fogadók frappáns neveket viseltek, melyekre szintén a címerek hathattak. Ilyen volt pl. pest-Budán a Fekete elefánt, a Hollandi hajó, a Vaddisznó stb., melyeknek nevét a cégéren is megjelenítették. A leglátványosabb cégéreik a fogadósoknak, vendéglősöknek és csárdagazdáknak voltak, ezeket évszázadokon át alkalmazták.
A kocsmák, fogadók cégére még a római időkből ered.
A légiók táborában lándzsára tűzött szalmaköteggel jelölték meg a – mai kifejezéssel – kantin – eredetileg a lovak abrakoló –helyét.
Ez a szalmaköteg jelezte a középkorban a sörmérést. Rafia köteg formában ma is él, főleg német vidékeken.
A magyarországi vendéglők és fogadók cégérei erősen utánozták a nyugati példákat, amelyeknek nyilván a legközelebbi Bécs volt a közvetítője.
Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany szarvas stb.) lehetett kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok is messziről megláthassák a keresett üzletet, vagy iparost.
A színes reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs jellegű.
A bolti cégérek világa is változatos volt.
A fűszeresek oroszlánt és elefántot választottak a legszívesebben – volt arany, barna és fehér oroszlán is.
A divatcikkek árusai általában szerették a főrangúak nevét a cégérre venni arcképükkel, így ugyanis azt a látszatot keltették, hogy ezek az uraságok törzsvásárlói a szóban forgó boltnak.
A régi pesti kereskedők neves festőket is felkértek egy-egy cégtábla megfestésére.
Barabás Miklós festette a Menyasszony 1838) és a Pesti uracs (1840) cégéreit,
a Than Mór pedig az Úri (ma Petőfi) és Kígyó utca sarkán megnyílt rumburgi vászonkereskedését, a Szép Juhásznét.
Külön érdekesség volt a cégéreknek a színházi élethez való viszonya.
Nagy sikerű darab címét a cégérre áttéve, annak sikeréről is hitték, hogy átkerül a boltra. A Norma, Ezredlánya operák, a Szép Heléna operett neve pompázott a pesti boltok felett.
A cégérek fénykora a reformkor idejére tehető, de ahogy „nyomta” a gyáripar a kézműipart, oly mértékben szegényedett a cégérek világa;
a vas, a réz helyett adott a bádognak és a fának.
Ezek dicsősége sem tart sokáig, az eső és a nap rövid időn belül elszíntelenítette őket.
A vendéglátóipar is óriási léptekkel korszerűsödött, és a hatalmas szállodák építésével egy időben sorra tűntek el a kis fogadók.
A hatalmas szállók homlokzatán mit kerestek volna a kis cégérek?
Az üzleti élet cégéreinek a végső „csapást” a kirakat jelentette, ami 1836-körül jelent meg, és kezdetben „rakládának”, majd „szemleraktárnak” nevezték.
A patika a XIX. század folyamán alakult át füves boltból gyógyszertárrá, így a cégére kezdetben valami „fűszerszám” volt, pl. három rózsa, ami egyúttal eszenciát is jelölt. Később aztán Aszklepiosz leányának, Higieiának jelvénye – a csészéből ivó kígyó – lett a cégére. Ma is használják.
Az olyan utcanevek, mint a Fehérhajó, az Aranykéz, a Kígyó vagy a Kékgolyó még ma is egy-egy korábbi ottani jellegzetes cégér emlékét őrzi.
Vidéken, főleg az ország nyugati részén valamivel tovább tartott a cégérek divatja, de a 19-20. század fordulóján már itt is alig volt belőlük, lassan világszerte eltűntek, csak emlékbe maradt vissza néhány.
E sokféle cégér aztán a XIX. század közepétől kezdve fokozatosan cégtáblává változott: a fal síkjára került, megjelent rajta az írás, de ekkor már jogot nem jelölt, csak hirdetett.
...És most nézzük az Egerben található régi cégéreket
Almagyar utca, régen kocsma volt�
Dobó utca
Dobó István utca 23. a ház kapuja fölött középen.
Harangöntő utca
�Arany Oroszlán étterem
Dobó tér 5.
Az Offi ház sarkán látható. Kis- Dobó-tér
Alabárdos Söröző- Érsek u.7.
Érsek utca, még ma is működő cipőbolt cégére.
Érsek u.2. könyvesbolt felett
Érsek utca, ez is a könyvesboltnál található.
Cégér a barokk belvárosban.
Szent János utca.
Ha jól figyelünk, ebben az utcában egy másik- régebbi, órás cégért is felfedezhetünk- ÓREKSZ
Igen magasan található!
A Vörös Rák vendéglő cégére volt.
Ma már nem látható .
Foglár György utca 2. Ezt sem lehet már látni.
Szent János u.1. …és ezt sem lehet megtalálni.
Szent János utca
ZSOLNAY PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT-
Zsolnay Márkabolt Eger
Széchenyi u.- a mozi bejárata felett. Megtalálható még a mozi másik bejárata felett – Dr. Sándor Imre u.- egy régi mozigép is, mint cégér.
Múzeum cégér Széchenyi István utca 5.
A sétáló utca elején, a fodrászkellékes mellett.
A mozi mellett- Széchenyi István utca
Széchenyi István utca 13.
Ez a cégér sem látható.
Széchenyi utca 7.
Széchenyi István utca 26. Posta mellett
Széchenyi István utca 22.
Zalár utca 9.- patika cégér
Bajcsy Zsilinszky Endre u. a Dobó tér sarkán van a patika, és a bejárat fölött látható a cégér.
EGERVIN cégére
Bajcsy Zsilinszky Endre utca 18. a ház kapuja mellett látható, a homlokzaton, fent, magasan.
Bajcsy Zsilinszky E. u. 6. A megadott címen, a kapubejárat felett láthatjuk.
Bajcsy Zsilinszky Endre utca 17. a kapubejárat mellett jobb oldalról látható.
A felvétel Egerben készült és egy gyógyszertár cégérét ábrázolja. Jókai u.1/a
… végül
a festett falfeliratok,
és a neontáblák
…
Még sok cégérről lehetne képet mutatni, beszámolni. Sajnos nem sikerült mindről fényképet találni.
Remélem a séta során, mindenki megtalálja kedvenc cégérét esetleg újakat is felfedez !
Jó szórakozást!