Tisztelt Szülők!

Szeretettel várjuk Önöket és gyermeküket 2021. november 16-án és 24-én iskolánkba. Kérjük, az alábbi kérdőívben jelöljék meg az Önöknek megfelelőbb napot és adják meg, hányan érkeznek nyílt napunkra. Mindkét napon 17:00 órától azonos programmal várjuk az érdeklődőket.

A szülők és gyerekeik a díszteremben meghallgatják a beiskolázási tájékoztatót, információkat kapnak induló képzéseinkről és a felvétel módjáról - mindezt rövid filmvetítéssel tesszük színesebbé. A tájékoztató után a szülők tanáraink vezetésével bejárják az épületet, lehetőségük lesz megnézni iskolánk felszereltségét, szaktantermeinket és egyéb termeinket.

A nyolcadikosoknak az iskola épületét felsőbb évfolyamos tanulóink mutatják be. Célunk, hogy barátságos, oldott légkört teremtve közvetlenül diákjainktól szerezhessenek információkat képzéseinkről és az iskolai életről - arról, hogy milyen erzsébetes diáknak lenni.

A nyílt napra szeretettel várjuk a negyedikeseket is, számukra egy rövidebb iskolabemutatóval és interaktív feladatokkal készülünk.

Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a regisztráció során adjanak meg elérhetőséget (e-mail címet), melyet a későbbiek folyamán egy esetleges további tájékoztatáshoz felhasználhatunk. A kérdőív a létszám felmérésére szolgál, hogy az adott napon zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani a tájékoztatást.

Köszönjük, ha minket választanak!
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Jelölje meg, melyik napon szeretnének jönni:
Clear selection
Adja meg a saját nevét!
Adja meg e-mail címét!
Kérjük, adja meg, hányan szeretnének részt venni a nyílt napon!
Clear selection
Adja meg férje/felesége nevét, ha együtt jönnek nyílt napunkra!
Adja meg gyermeke nevét, ha Önnel együtt részt vesz nyílt napunkon!
Jelölje meg, mely képzés iránt érdeklődnek!
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy