Felgyorsult világunkban a civilizáció rendkívüli terhet ró a vadon élő közösségekre. A természetközeli élőhelyek megfogyatkozásával egyidejűleg az egyre terjedő úthálózat és a növekvő forgalom következtében egyre gyakrabban jön létre interakció az emberek és a vadvilág között.
A közúti közlekedés negatív hatásaira már a 20. század elején felfigyeltek. Egy friss tanulmány becslése szerint pedig az egy év alatt elütött gerincesek száma meghaladja a 400 millió egyedet világszerte! Ez amellett, hogy jelentős mértékű természetvédelmi károkat okoz, a közlekedés biztonságát is veszélyezteti.

Kedves Kitöltő!

Borza Sándor vagyok, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. A Kooperatív Doktori Program keretében az Ökológiai Kutatóközpontban és a Debreceni Egyetemen végzem természetvédelmi kutatásaimat.

Kutatásaim egyik témaköre a közúti közlekedés hatásaival foglalkozik, melynek egy szegmense a "roadkill*". Ezen belül – így jelen kérdőívben is – a vadállatok gázolására fókuszálok.

A kérdőív kitöltése 5-10 percet vesz igénybe.

A kitöltéssel segítheti a probléma hazai feltérképezését és hozzájárulhat a közlekedésbiztonság javításához.
A kutatásban való részvétel önkéntes, az adatok névtelenül kerülnek rögzítésre kutatási céllal, a hatályban lévő adatvédelmi irányelveknek megfelelően, melyeket a "Tovább" gomb megnyomásával fogadhat el. Ha meggondolná magát, a kérdőív kitöltése bármikor megszakítható.

Ha kérdése van a kutatással kapcsolatban, írjon bizalommal az alábbi email-címre: roadkill.hungary@gmail.com

Tisztelettel köszönöm a segítséget!

*Angol kifejezés, jelentheti: 1. az útra tévedt állatok elütését, 2. magukat az elütött állatokat.
Next
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy