APA HAJÓ regisztráció - FICSAK Apák napja
Kérlek, az alábbi form kitöltésével jelezd, ha ti is részt szeretnétek venni a FICSAK Apák napi rendezvényén. Ez a lehetőség a FACEBOOK játékban résztvettek számára érhető el, azon családoknak, akik az APÁK napi játékban fotót küldtek.

A programon való részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi űrlap kitöltésével tehettek meg.
A regisztráltak között fogjuk kisorsolni azokat, akik családjukkal, Apák napján a vendégeink lesznek.

A szerencsés nyerteseket legkésőbb június 13-án estig értesítjük.

Kérünk, csak akkor regisztrálj, ha valóban szándékotokban áll eljönni, mert pontos létszámra van szükségünk:-) köszönjük.

Dátum: 2019.06.16. vasárnap - APÁK napja
Helyszín: Rubin Hajó, 1137 Budapest, Szent István park 5., 0-ás kikötő
Regisztráció a kikötőben: 9.00 - 9.30
Sajtótájékoztató: 9:30
Hajózás, ebéd szórakoztató műsorral és programmal: 10.00 - 12.30
Fellépő: Varázs Tamás bűvész és lufibohóc, Hajdú Laci énekes és játékmester

Fontos, hogy a programon csak saját felelősségetekre vehettek részt!
A program kb. 3 óra, ebből legalább másfél- két órát a Dunán megy is a hajó, így kérjük, hogy csak akkor jelentkezz, ha végig tudsz és szeretnél maradni.

Kérlek, ha regisztrálsz és Te nyertél, de mégsem tudtok eljönni, mielőbb jelezd a ficsak@gmail.com-ra, mert akkor másnak szeretnénk átadni ezt a fantasztikus lehetőséget.

Az eseményen fotók is készülnek. Amennyiben a fotók felhasználásához te nem járulsz hozzá, kérlek az eseményen jelezd a szervezőknek és a fotósnak is, ha látod, hogy titeket fotóz.

Ha bármi kérdésed van, írj nekünk a ficsak@gmail.com e-mail címre, vagy hívd kollégnőnket Mattyasovszky Lillát a +36308172305 telefonszámon.

Köszönjük.

Email address *
Név *
Ficsak facebook csoport tagja vagyok (http://bit.ly/Ficsak_csoport) *
Required
Hányan jöttök a családból? *
Gyerekek száma? *
Gyerekek kora *
Kérlek, jelöld, ha hozzájárulsz, hogy a Fiatal Családosok Klubja a programjairól részetekre levelet küldjön.
A meghívót e-mailben fogjuk kiküldeni 2019.06.14-ig.
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. - Terms of Service