A lelkigyakorlat az imádkozást a mozgással, a lelket a testtel kapcsolja össze. Bevezet a szemlélődésbe, a Szív imájába és a mozgáskultúrába a nordic walking alapjainak elsajátításával. A Jézusi gyaloglás lelkigyakorlata szentmisét is tartalmaz. A program a Cor-Way® Egészségprogram keretében zajlik.
Hogyan épül fel a lelkigyakorlat?
A program napindító gondolatattal indul és este szentmisével fejeződik be .
Délelőtt a mozgásé: zöld környezetben zajlik az oktatás. "LelkesTest" testi-lelki gyakorlatokat végzünk a Cor-Way® módszer és egészségsportjának lelkisége keretében. Ennek egyik eleme a nordic walking alapjainak begyakorlása élménytréning keretében a Biblia tanításához kapcsolva, majd pedig a járáshoz ebben a programban a csendes belső imádságot is kapcsoljuk.
A mozgásprogram nem a megtett kilométerek számának növelésére, hanem a lelki-fizikai jól-létre irányul.
Délután benti szemlélődő imádságot tartunk.
A nap folyamán személyes tanácsadásra, konzultációra, kísérésre is biztosítunk lehetőséget a résztvevőknek.
Abban is segítik a résztvevőket, hogy koruknak, egészségi állapotuknak megfelelően mennyit és hogyan mozogjanak és hogyan tudják az egészségüket megőrizni, építeni, fejleszteni. A lelkigyakorlat nem teljesítmény- vagy felfedező kalandtúra. Több, különböző nehézségű és hosszúságú útvonalat ajánlunk, hogy mindenki megélhesse a mozgás örömét, fizikai és testi adottságainak megfelelően. A mozgásprogram bármikor befejezhető. Az oktatás mindig a szállás közelében van! A lelkigyakorlat nem zarándoklat jellegű.
A lelkigyakorlat típusa
Vezetett csendes lelkigyakorlat – igény szerint személyes lelki kíséréssel.
Az oktatást kivéve a lelkigyakorlat alatt csendet tartunk.
Mit tartalmaz a részvételi díj?
• Elhelyezés egyénileg, vizesblokkal rendelkező szobákban;
• Napi háromszori étkezés;
• Összesen 7 óra csoportos Cor-Way oktatás +30 perc személyes konzultáció/fő ; személyre szabott tanácsadás, segítségnyújtás. (rossz idő esetén a program rugalmasan változik)
• Nordic walking botokat biztosítunk;
• Benti vezetett lelkigyakorlatot és egyéni beszélgetéseket a lelki kísérőkkel.
Kísérők: Sacré-Cœur nővérek és Molnár Renáta mentálhigiénés szakember, EMCC coach, tréner, személyi edző a Cor-Way® Egészségprogram-módszer és a Jézusi gyaloglás alapító
Időpont: 2024. 10. 04-06. 10 órakor kezdődik és 06-án 14 óráig tart.
Helyszín: 7304 Mánfa, Bánusz tanya 1. MaranaTha Lelkigyakorlatos Ház
Részvételi díj teljes összege:
1 ágyas szoba esetén: 50 000 Ft; (2 éjszaka + 7 étkezés - 30 000 Ft + 20 000 Ft - Cor-Way részvételi díj)
2 ágyas szoba esetén: 45 000 Ft (2 éjszaka + 7 étkezés - 25 000 Ft + 20 000 Ft - Cor-Way részvételi díj)
A Cor-Way részvételi díj 3 nap - 20 000 Ft Az összegéről szóló számlát magánszemélyek részére állítjuk ki. Kérjük, hogy ezt az összeget jelentkezéstől számított 7 napon belül szíveskedjenek átutalni a kiküldött számlaszámra.
A szállás és az étkezési igényüket kérjük, hogy a MaranaTha Lelkigyakorlatos Ház felé szíveskedjenek jelezni és rendezni. maranathahaz@gmail.com
A program Molnár Renáta honlapjain is megtalálható: www.cor-way.hu www.jezusigyaloglas.hu
Szeretettel várjuk!