Közösségi tervezés a Budafoki úton - Koncepcionális fejlesztési változatok társadalmi egyeztetése
Az elkövetkező években megújulhat a Budafoki út Szent Gellért tér és Bogdánfy utca közötti szakasza.
A felújítás döntés-előkészítő tanulmánytervét a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megbízásából, Újbuda Önkormányzatával együttműködve közösségi tervezés keretein belül az Értékterv Kft. készíti.
2018 novembertől 2019 januárig került sor a megalapozó vizsgálatokra, többek között a lakossági problémafeltárásra kérdőívek és személyes kitelepülések formájában, valamint a gyalogos, kerékpáros és a közúti gépjármű forgalom felmérésére. A vizsgálatok legfontosabb eredményeinek részletesebb összefoglalója a www.budafokiut.hu oldalon érhető el.
A vizsgálatokat követően meghatározták a Budafoki út lehetséges fejlesztési irányait, a lehetséges változatok részletes vizsgálata alapján három érdemben különböző javaslatot fogalmaztak meg. Ezek közül egyet, amelyet a BKK – az érintetti kör véleményének figyelembevételével – fog kijelölni tanulmánytervi szinten is ki fogja dolgozni a tervező.
Kérjük, hogy mondja el véleményét a problémafeltárás alapján meghatározott fejlesztési változatokról, észrevételeivel segítse a Budafoki út megújítását!

Az alábbiakban röviden bemutatjuk az egyes fejlesztési változatokat, a kialakítások legfontosabb következményeit, illetve egy-egy sematikus ábrasorozaton bemutatjuk tervezett forgalmi rend fő jellemzőit.

Kérjük, hogy az alábbiakban ossza meg velünk észrevételeit az egyes változatok bemutatását követően!
I. változat
I. változat sematikus forgalmi rendje
I. változat rövid leírása
A Budafoki út nem tölt be közlekedéshálózati szerepet, a buszközlekedés kivételével kizárásra kerül az átmenő gépjárműforgalom (azaz minden ház és utcaszakasz elérhető marad, de a Szent Gellért tér és Karinthy Frigyes út között egyik irányban sem lehet személygépkocsival teljes hosszban végig haladni az úton). A buszközlekedés a városközpont irányában a Budafoki út – Zenta utca – Bartók Béla út útvonalon halad, Nagytétény felé a Budafoki úton marad. A parkolóhelyek száma érdemben nem változik.
I. változat hatásai
A kialakítás legfontosabb következményei: jelentős mértékben csökken a forgalom, jelentős területek szabadulnak fel a gyalogos és kerékpáros közlekedésre, zöld felületek kialakítására. Egyes utcarészek személygépkocsival történő megközelítése esetleg egy-egy háztömb megkerülését igényli.
II. változat
II. változat sematikus forgalmi rendje
II. változat rövid leírása
A Budafoki út hálózati szerepe részben megmarad, de érdemi forgalomcsillapítás mellett: A személygépjármű forgalom a déli irányban továbbra is végig haladhat az úton, azonban a városközpont felé személygépkocsival teljes hosszban nem lesz végigjárható az út. A buszközlekedés a városközpont irányába a Budafoki út – Zenta utca – Bartók Béla út útvonalon halad, Nagytétény felé a Budafoki úton marad. A parkolóhelyek száma érdemben nem változik.
II. változat hatásai
A kialakítás legfontosabb következményei: a városközpont felé haladó jelentős forgalom megszűnik, de a nagytétényi irány változatlanul megmarad, a gyalogos és kerékpáros közlekedés számára felhasználható területek csak a Szent Gellért tér és a Zenta utca között szabadulnak fel. A parkolóhelyek száma érdemben nem változik.
III. változat
III. változat sematikus forgalmi rendje
III. változat rövid leírása
Rövid leírás: A Budafoki út jelenlegi hálózati funkciója megmarad, a jelenlegi elrendezés megőrzése melletti felújítás, amely legfeljebb apróbb pontszerű beavatkozásokat tesz lehetővé (zebra, buszmegálló, stb. fejlesztése).
III. változat hatásai
A kialakítás legfontosabb következményei: az út forgalmi terhelése nem változik, a gyalogos közlekedés lehetőségei kis mértékben fejleszthetők, a kerékpáros közlekedés lehetőségei nem változnak. A parkolóhelyek száma érdemben nem változik.
Értékelés
Kérjük, tegye sorrendbe a bemutatott változatokat, aszerint, hogy melyiket javasolná leginkább megvalósítani! *
1 (leginkább javasolt)
2 (kevésbé javasolt)
3 (legkevésbé javasolt)
I. változat
II. változat
III. változat
Az alábbiakban az egyes változatokról külön-külön is elmondhatja a véleményét (a mezők kitöltése nem kötelező)
I. változat
Your answer
II. változat
Your answer
III. változat
Your answer
Személyes adatok
Személyes adatait bizalmasan kezeljük, és kizárólag arra használjuk, hogy a véleményeket különböző csoportok (pl. korcsoportok) szerint is összesíthessük.

Kérjük válasszon az alábbiak közül!
1. Ön jellemzően a Budafoki úton vagy környezetében:
2. Az Ön neme?
3. Az Ön korcsoportja?
4. Jellemzően milyen módon közlekedik a Budafoki úton, illetve annak közvetlen környezetében? (Több választ is megjelölhet.)
Részvétel
Amennyiben a továbbiakban is részt szeretne venni a közösségi tervezésben, illetve szívesen tájékozódna a tervezés folyamatáról, és eddig nem tette meg, kérjük, adja meg elérhetőségét:
Neve:
Your answer
E-mail címe:
Your answer
Adatainak megadásával kinyilvánítja, hogy az Adatkezelési tájékoztatót elolvasta és megértette, és az ott leírt feltételekkel hozzájárul személyes adatai kezeléséhez. Az adatkezelési tájékoztató a budafokiut.hu/adatkezelés címen érhető el.
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy