Tanult Tehetetlenség - Nem formális tanulással az inklúzióért Konferencia
A LEADNFL stratégiai partnerségi projektünk zárókonferenciája.

A projekt célja:
A projekt a korai iskola elhagyásra és az iskolaelhagyást kiváltó körülményekre, azon belül is a korai gyermekvállalás okaira és következményeire fókuszál. A projekt során arra keressük partnereinkkel (Asociatia Nevo Parudimos és Phiren Amenca) közösen a választ, hogy hogyan lehetne elérni azt, hogy ezek a fiatalok - a gyermekvállalás mellett- ne morzsolódjanak le, legyen lehetőségük és motivációjuk a tanulásra, és ezáltal a munkavállalásra és jobb életkörülmények kialakítására.
A projekt részeként egy-egy kutatást bonyolítottunk le Heves megyében és Krassó-Szörény megyében, amibe összesen 300 érintett fiatalt vontunk be. Ezen kívül készül egy módszertani kézikönyv is, amely a program részleteit és eredményeit foglalja össze. Ezt a kézikönyv a konferencián kerül bemutatásra.
Projekt száma: 2015-1-HU02-KA205-000867

A konferencia időpontja: 2017. szeptember 26.
Helyszín: Európai Ifjúsági Központ (EYCB), 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3.

Program: http://leadnfl.eu/?page_id=192

A konferencián való részvétel ingyenes, de a létszám korlátozott, ezért regisztrációhoz kötött.
Az esemény szüneteiben bekészített kávészünettel és ebéddel is készülünk a résztvevők számára.

További információ: http://egyutthato.eu/projektek/LEADNFL
Kérdés esetén, kérjük forduljon a szervezőkhöz az info@egyutthato.eu e-mail címen.

Név *
Your answer
Szervezet / Intézmény neve
Abban az esetben, ha szervezet vagy intézmény képviseletében vesz részt az eseményen.
Your answer
Szervezetben / Intézményben betöltött pozíció
Abban az esetben, ha szervezet vagy intézmény képviseletében vesz részt az eseményen.
Your answer
E-mail cím *
Your answer
Telefonszám *
Your answer
Mi az Ön motivációja a konferencián való részvételre? *
Your answer
Milyen elvárásai vannak a rendezvénnyel kapcsolatban? Tudja-e majd hasznosítani a tervezett program alapján a hallottakat a szakmai életében? *
Your answer
Ételérzékenység/allergia *
A konferencián kávészünettel és ebéddel is készülünk a résztvevők számára.
Your answer
Honnan hallott a rendezvényről? *
Nyilatkozat *
Required
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Additional Terms