Mondja el a véleményét a Harminckettesek teréről! - KOPOGTATÓS

A Józsefvárosi Önkormányzat szeretné megújítani a Harminckettesek terét. A folyamat első részeként 2023. júliusa és októbere között gyors és költséghatékony eszközökkel átalakítottuk a teret. Megszűnt a gépjárműforgalom a szervizúton és a szobor mögötti területen, és egy egységes gyalogos tér jött létre. Az elmúlt hónapokban megnéztük mi az, ami működik, és mi az, ami nem, és ezek alapján elkészült a tér megújításának koncepcióterve.

A tervek szerint a Harminckettesek tere egy olyan gyalogosbarát hely lesz, amely összekapcsolja a Kálvin tértől a Mikszáth téren és Lőrinc pap téren át a Horváth Mihály térig és Tavaszmező utcáig tartó sétálható útvonalakat. A látványterveken fákat, évelőágyásokat valamint kellemes várakozóhelyeket láthatunk. Józsefváros új főterét szeretnénk megépíteni, ami egy élhetőbb és barátságosabb kerület központja, az itt lakókat és az áthaladókat egyaránt szolgálja.

Az alábbi kérdőívben lehetősége van kifejteni a véleményét a kísérleti átalakítással, és a koncepciótervvel kapcsolatban. 

A kérdőív kitöltési határideje 2023. december 15.  

Ha inkább személyesen osztaná meg véleményét velünk, akkor szeretettel várjuk tervbemutató eseményünkön, ahol az Önkormányzat és a RÉV8 kollégáival, valamint a tervezőkkel beszélgethetnek a tervekről az érdeklődők.  

Tervbemutató

2023. november 28. 17 óra

helyszín: 1085 Budapest, József körút 59-61.

Az esemény facebook oldala: https://fb.me/e/6KrgO4TBs 

A kérdőív kitöltése anonim, és körülbelül 10 percet vesz igénybe. 

Ha szeretne rendszeresen értesülni a kerületben zajló kivitelezésekről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Előre is köszönjük, hogy megosztja velünk véleményét!

Rév8

https://jozsefvaros.hu/otthon/varosfejlesztes/a-harminckettesek-tere-atalakitasa/

http://rev8.hu/harminckettesektere

info@rev8.hu


Sign in to Google to save your progress. Learn more
Kérem jelölje be, hogy miként szeretné kitölteni a kérdőívet! *
Next
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This form was created inside of Rév8 Zrt.

Does this form look suspicious? Report