Légy Te is Sherlock Holmes, vol. 10! 1. forduló
Molyos neved? (nem kell kukac!) *
Your answer
ÍRÓ: Az idén 47 éves író Londonban született, de szinte egész életét Írországban töltötte. Londonban tanult szociológiát és angol nyelvet. Már tizenéves korában elkezdett írogatni, 17 éves korában pedig megírta első regényét, amit máig nem adtak ki. 23 éves kora óta hivatásos író, bár sokáig váratott magára a siker. Kezdetben felnőtteknek szánt könyveket írt, de 1-2 kivétellel nem aratott sikert. 2000-ben azonban az eredetileg önszórakoztatásból, pihenésképpen írt, gyerekeknek szóló regénye végre meghozta az áttörést. Ezt követte még 11 rész, és több, mint 20 nyelvre fordították le. Az első 3 részét a sorozatnak meg is filmesítették egy filmben 2008-ban. *
Your answer
KÖNYV1: Történetünk öt különleges fiatalról szól, mindegyikük fura egy kicsit a maga módján… van szemüvegesünk, van albínónk, és van egy ikerpárunk is. Összetartó kis csapat ez, szinte megközelíthetetlenek, de egy új tanulónak mégis sikerül közel kerülni hozzájuk – az új tag szemszögéből ismerhetjük meg ezt a titokzatos sztorit, és ráadásként még ókori kultúrával, ősi vallással is találkozhatunk, miközben a lapok lassan átalakulnak egy bűnügy naplójává. *
Your answer
KÖNYV2: Nagy hír érkezik családunkhoz fiúnktól, ki a fronton harcol. Felettese, ki kissé ideggyenge már, pihenés céljából ellátogat szerény otthonukba, hisz olyan szépet és jót mesélt róla neki. A családfő össze is rittyenti a falut, mindenkit csendre int, és haptákba vág. Itt aztán még a szomszéd kapujának nyikorgása se zavarja a vendég urat! A tiszt meg is érkezik, és szemlátomást tényleg kissé ideggyenge. Telnek a napok, a család lesi kívánságait, amik egy idő után nem csak terhessé, de nagyon dühítővé is válnak a családfőnek. Éjjel nincs alvás, hisz akkor lehet a legproduktívabban dobozolni. Nem lehet ásítani, nem lehet zajongani, nem lehet csak üldögélni… mindezt a saját házában. Groteszk dráma egy még háborútól messzi egyszerű családról, ugyanakkor a személyiségről való önkéntes lemondásról. A folyamatos megaláztatásnak egyszer véget kell vetni, de hogy…? *
Your answer
SZEREPLŐ1: Főszereplőnk családja új házba költözik, melyben pontosan 21 ablak és 14 ajtó van. Furcsa módon azonban az ajtók között van egy, amelyik zárva van, és mögötte fal húzódik. Egy este új világ tárul fel a titokzatos ajtó mögött, egy másik ház, ami majdnem ugyanolyan, mint a sajátjuk, de mégis más, valahogy minden jobb. Finomabb az étel, izgalmasabbak a játékok, anya és apa is önmaguk felturbózott változatai. Ki ne szeretne itt maradni? Valami mégsem stimmel… az újdonságok kezdenek ijesztővé válni, van még visszaút az igazi élethez? *
Your answer
SZEREPLŐ2: Szereplőnk egy nap arra ébred, hogy király lett. Király egy olyan világban, ahol a legerősebb győzhet csak. A helyzet iróniája, hogy Ő minden, csak nem erős, jobb kezén egyetlen, görcsös ujj van, így eleve hátrányból indul bosszújára. Bosszújára egy olyan eskü készteti, ami nem csak egy királyt köt, hanem királyból lett rabszolgát is, majd rabszolgából lett minisztert is. Kalandja ott ér véget, ahol kezdődött, cselszövők és királygyilkosok között. Vajon elég okos lesz-e, hogy túléljen és beteljesítse esküjét? *
Your answer
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy