Csorba Győző Könyvtár – 10+1: Idővonal Kvíz (2022. január)
Sign in to Google to save your progress. Learn more
10+1: Idővonal kvíz
10+1: Idővonal kvíz
A Csorba Győző Könyvtár történelmi időutazásra hívja játékos kedvű Olvasóit!

A kvíz beküldési határideje: 2022.01.31.
A legtöbb helyes megfejtést beküldők között a hónap végén könyvjutalmat sorsolunk ki.
I. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Melyik magyar költő verse ihlette a Himnusz megírására? *
II. Gróf Teleki Sámuel a neves erdélyi Teleki család református ágának leszármazottja. Középiskoláit magánúton végezte, a debreceni református kollégiumban érettségizett 1863-ban jeles eredménnyel. Felsőfokú természettudományi tanulmányokat a göttingeni és a berlini egyetemen folytatott. Göttingenben az állam- és gazdaságtudományi fakultációra járt, de tanult ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot is.  Első expedíciójának – melynek célja Afrika ismeretlen tájainak feltérképezése volt – 1887-ben vágott neki: Tanzániából indult 400 teherhordóval, a Ruvu folyót követve. Az első expedíciója során mely földrajzi nevezetességet nem érintett? *
III. Melyik évben született az a politikus, miniszterelnök, akitől az alábbi idézet származik? „A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni.” Brit politikus, államférfi, a hadsereg tisztje, volt had-és légügyi miniszter, pénzügyminiszter, majd két cikluson keresztül miniszterelnöki tisztséget látott el. Mindezek mellett termékeny író is volt, történelmi tárgyú írásait irodalmi Nobel-díjjal ismerték el 1953-ban. *
IV. Wolfgang Amadeus Mozart osztrák bécsi klasszikus zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, első zeneműveit hatévesen komponálta. Rövid élete alatt több mint hatszáz zeneművet vetett papírra, korának szinte minden zenei műfajában jelentőset alkotott. Írt miséket, operákat, oratóriumokat, kantátákat, orgona- és zongoraműveket, versenyműveket és szonátákat legkülönfélébb hangszerekre, kamarazenei műveket, dalokat, balettet, színpadi kísérőzenét. Melyik operájának főszereplője Tamino? *
V. 1853. július 5-én született Csontváry Kosztka Tivadar magyar festőművész. Okleveles gyógyszerészként jogot is hallgatott, de kiemelkedőt a magyar festészetben alkotott. Eredetileg patikusként dolgozott, de festői tehetséget érezve magában otthagyta állását, és Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában tanult. Rendszeresen utazott, jelentősebb képeit a Közel-Keleten festette. Viszonylag kevés, mintegy száz nagyobb művet alkotott. Festészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de egyik elhatárolható művészeti irányzathoz sem tartozott. Melyik országban festette 1907-ben a Magányos cédrus és a Zarándoklat a cédrushoz c. műveit? *
VI. Az 1805 és 1824 között – Péchy Mihály építész tervei alapján – épült klasszicista debreceni Református Nagytemplom 1500 m2-es alapterületével az ország legnagyobb református temploma, a Magyar Református Egyház jelképe, miatta viseli Debrecen a „kálvinista Róma” elnevezést. Milyen fontos történelmi esemény helyszíne volt 1849. április 14-én? *
VII. A számítógép-programozás (vagy egyszerűen programozás) egy vagy több absztrakt algoritmus megvalósítását jelenti egy bizonyos programozási nyelven. A programozásban megtaláljuk a művészet, a tudomány, a matematika és a mérnöki tudomány elemeit. A programozási nyelvek története az 1940-es évek közepére nyúlik vissza. Kit tartunk a történelem első programozójának? *
VIII. A busójárás egy tavaszváró, téltemető népszokás a Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok maszkos alakoskodása és dramatikus néphagyománya. Hogyan nevezik a sokacok ünnepüket horvátul? *
IX. A Sorstalanság (1975) című regény az első olyan magyar alkotás, mely Nobel-díjat is nyert. Kertész Imre nagysikerű alkotásának filmes adaptációját 2005-ben mutatták be. Mely koncentrációs táborokat járja meg a főszereplő, Köves Gyuri? *
X. A második világháború európai szakaszának befejezését követően 1945. július 17-e és augusztus 2-a között a szövetéges nagyhatalmak vezetői konferenciát tartottak, melynek színteréül a Cecilienhof-palota épületét választották. Kik voltak a tárgyalás résztvevői? *
+1. A ma irodaként működő épület 2013-ban kapta meg megújult külsejét. Az egykori vaskereskedő házát historizáló stílusban Petz Ferenc tervezte. Melyik pécsi épületet láthatjuk az alábbi képen? *
+1 kép
Kérjük, adja meg nevét és elérhetőségét! *
X
(Aláírásommal kijelentem, hogy hozzájárulok, ahhoz, hogy a Csorba Győző Könyvtár (a továbbiakban: CSGYK) az idővonal kvízjáték során megadott nevem és elérhetőségem a játék lebonyolításához szükséges mértékben és ideig kezelje, illetve nyertességem esetén nevem a CSGYK honlapján nyilvánosságra hozza. Tudomásom van arról, hogy a személyes adataimmal kapcsolatosan jogom van a tájékoztatáshoz, a hozzáféréshez, a helyesbítéshez, a törléshez, az adatkezelés korlátozásához és a jogorvoslathoz. Tudomásul veszem, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseimmel az adatvedelem@csgyk.hu e-mail címen élhetek jelzéssel. Tisztában vagyok azzal, hogy hozzájárulásom bármikor, indokolás nélkül visszavonhatom.)
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy