Csorba Győző könyvtár – Irodalmi kvíz (2013. július)
150 ÉVE SZÜLETETT BRÓDY SÁNDOR

1863. július 23-án született Bródy Sándor a múlt századforduló legnagyobb hatású magyar írója, publicistája. Harcos publicisztikáiban ő készítette elő Adyt, szépprózájában egyaránt hatott Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, színpadon tőle tanult Molnár Ferenc és Szomory Dezső is. Műveivel az irodalmi romantika egyenes folytatója volt, ugyanakkor regényírásában és színpadi műveiben előkészítette a XX. század realizmusát.

A helyes megfejtők között minden hónap végén könyvjutalmat sorsolunk ki.

Sign in to Google to save your progress. Learn more
A fiatal Bródy az édesapjától tartást, büszkeséget örökölt, édesanyja gyöngédséget, a szenvedők iránti mély megértését hagyta örökül. Ez tükröződik már első novelláskötetében, melynek témavilágával nagy feltűnést keltett az irodalomban? Mi a címe? *
Írásművészetére legnagyobb hatással Jókai meseszövése és egy francia író naturalizmusa volt. Műveiben a két író örökségét akarta összeszőni. Melyik francia író hatott rá? *
Az 1880-as évektől ugrásszerűen megnőtt az újságok száma, melyek maguk köré gyűjtötték az írókat. Irodalom és újságírás összefonódott. Az újságíró a kor közéletének fontos szereplője lett. Bródy újságírói pályája … című lappal fonódik össze. *
Bródy Sándor a húszas éveiben, másfél évig kolozsvári lapok munkatársa volt. A fiatal publicista hamar bejáratos lett a Kolozsvári Nemzeti Színházba kritikusként és magánemberként egyaránt. Itt ismerkedett meg a társulat fiatal színésznőjével. Ebből a szerelemből 1890. augusztus 15-én egy fiúgyermek született aki – miután házasság születésének tényét nem szentesítette – anyja után kapta a vezetéknevét. Később ő is híres író lett. Ki ő? *
Bródy tehetségének jegyét a munka minden területén megtalálhatjuk. Az első ilyen jellegű vállalkozás a magyar irodalomban, mely szervezés, könyvtervezés, kiadás, könyvterjesztés, szerkesztés, publicisztika és irodalom volt együtt. Melyik műve az, mely az 1900-as év minden hónapjában, összesen tizenkét kötetben jelent meg? *
Egy esküvőn ismerkedett meg a szépséges, több nyelvet beszélő, kulturált polgárlánnyal, Rosenfeld Bellával, akit feleségül vett, akitől öt gyereke született, és akivel sikertelen házasságukat nyolc év után felbontották. Ismeretségük történetét, a lány szépségét melyik novellájában örökítette meg az író? *
„Nem fogunk tehát a korszaknak hízelgő, szórakoztató és kedves szépirodalmat csinálni. Kemény, sokszor nyers, nemegyszer nyugtalanító sorok következnek itt. …” Ezekkel a sorokkal harangozta be azt a folyóiratot, amelyet 1903 tavaszán indított, s melynek főmunkatársai Gárdonyi Géza és Ambrus Zoltán volt? Mi volt a lap címe? *
Melyik az a drámája, amelyiket két befejezéssel írt meg; saját jó ízlése szerint kíméletlen végűre és az utólag megváltoztatott, happy endben feloldott színpadi variációra. *
1911 novemberében az Újság c. lapnál Pesti Kis Tükör címmel önálló rovatot szerkesztett Bródy Sándor. Írásainak műfaja és témája rendkívül sokoldalú volt. Tárca, tudósítás, riport, színház, kritika, képzőművészeti kritika, novella egyaránt található volt benne. „Az irodalmi újságírás nyelvét ő teremtette meg nálunk, nagy írói egyéniségek stílusát ő alakította.” Ki mondta ezt róla? *
Melyik az a regénye, amelyikből később színpadi változatot is írt? *
Melyik festőnek szentelt novellaciklust utolsó éveiben, mely egyfajta portré a festőről, de legalább annyira önarckép az élete végéhez közeledő Bródy Sándorról? *
Melyik középület található a róla elnevezett utcában Budapesten? *
Melyik város könyvtára viseli Bródy Sándor nevét? *
Köti-e rokoni szál Bródy János zenészt, dalszövegírót Bródy Sándor íróhoz? *
Kérjük, adja meg nevét és elérhetőségét! *
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy