Jelentkezési lap - Neumann János Kollégium
„A fejlődés ellen nincs gyógymód.”
„Egyetlen szilárd tény, hogy a nehézségek hasznos és építő, de ugyanakkor veszedelmes fejlődésnek tulajdoníthatók. Alkalmazkodni tudunk-e a szükséges gyorsasággal? A legtöbb reménnyel az a válasz biztat, hogy az emberi nem már kiállt hasonló próbákat korábban és úgy látszik, veleszületett képessége van arra, hogy változó mennyiségű baj után mégis felülkerekedjék. Előre kész receptet kérni nem lenne ésszerű. Csak a szükséges emberi tulajdonságokat határozhatjuk meg: türelem, rugalmasság, intelligencia.” Neumann János: Túlélhetjük-e a technikát?


Neumann János (1903-1957.) matematikus, a digitális számítógép elvi alapjainak kidolgozója

Neumann János (teljes nevén margittai Neumann János Lajos) a XX. század egyik legnagyobb matematikusa volt. Neumann János nem csak a matematikában, hanem számos más tudományban: a számítástechnika, a fizika, a közgazdaságtan, a meteorológia, az automataelmélet és nem utolsó sorban a játékelmélet terén is maradandót alkotott. Méltán mondható róla, hogy bármelyik tudományágban elért eredménye egy-egy önálló életműnek tekinthető.
E sokszínű tudományos tevékenysége közül kettő alapvetően változtatta meg a tudományos világot és forradalmasította a XX. század tudományos technikai fejlődését.
A modern számítógépek működését mai napig megalapozó Neumann-elvek megalkotása (1945-ben írt tanulmányban) meghatározta a számítógépek működését.
A Neumann-elvek: belső program- és adattárolás; teljesen elektronikus számítógép; kettes számrendszer alkalmazása; központi vezérlőegység alkalmazása

A mai napig minden infokommunikációs eszköz az asztali számítógéptől a laptopon keresztül, az okostelefonokon át az ipari alkalmazásokig mind-mind azonos elvi felépítésű Neumann-elven működő eszköz.

Neumann János (1903-1957) életének két oldala - a széleskörű aktivitás és az intellektuális beállítottság - két mély meggyőződésből fakadt. Először is áthatotta az a nagyfokú felelősségérzet, amely arra kötelez mindenkit, hogy képességeit maximálisan hasznosítsa. Szenvedélyesen tanított és kutatott, úgy érezte, hogy különleges képességei kötelezik arra, hogy jelentős és tartós eredményeket érjen el. A második hajtóerő a politikai szabadság volt, amely körülvette, és biztosította számára, hogy képességeit az emberiség jóléte érdekében fejthesse ki.
A világra hagyott öröksége két szempontból érdekelte: mennyire marad fenn az általa végzett munka, szellemi termékei, és furcsa módon nem is volt abban biztos, hogy amit alkotott, még "száz év múlva" is érdekes lesz. Azt gondolta például, hogy a számítógépet elsősorban tudományos és katonai célokra fogják felhasználni. Nagyon érdekelte ezek szerepe az időjárás-előrejelzésben, sőt az éghajlat megváltoztatásában. Feltételezte azt is, hogy a játékelmélet közvetlen felhasználásra kerül a katonai és gazdasági döntéshozatalban.

Neumann János életműve az informatika és számítógépek világában 2015-től Hungarikum.

Név *
Your answer
Születési idő *
MM
/
DD
/
YYYY
Lakcím *
Your answer
E-mail cím *
Your answer
Telefonszám *
Your answer
Oktatási intézmény *
Ahol jelenlegi tanulmányait folytatja
Your answer
Szak *
Your answer
Végzettség *
Amennyiben már rendelkezik felsőfokú oklevéllel
Your answer
Munkahely és munkakör *
Your answer
Nyelvtudás *
Your answer
Motivációs levél megküldése *
Önéletrajz megküldése *
Ajánlás megküldése (nem kötelező) *
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service