Jelentkezés a MROE Vizuális Mesterpedagógus Műhelye (VIMM) 40. műhelymunkájára
Ezen az űrlapon jelentkezhet a 2022. május 7-én szombaton, 9:00-12:30-ig tartó MROE Vizuális Mesterpedagógus Műhely (VIMM) 40. Műhelyébe. A VIMM májusi foglalkozásán a Vizuális Kultúra OKTV "Ritmusok" támájú versenyének kiállítását tekinthetik meg és részt vehetnek a versenyhez kapcsolódó diskurzushoz.

A MROE 5 kreditet igazoló tanúsítványt ad a részvételért azoknak a tagoknak, akik igényüket ezen az űrlapon jelezik.


Időpont: 2022. május 7., 9:30-12:30

Helyszín: Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, Budapest, V. ker. Deák Ferenc utca 17  


Téma: a A kiállításon az 2021/2022. évi „RITMUSOK” című Vizuális kultúra Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny pályázatára érkezett legjobb művekből válogatunk. A versenyen kezdetétől ez idáig a legtöbben, 384-en indultak. Kivételesen nagyszámú egyedi, ötletes és jól kivitelezett munka érkezett.

Program:

Zombori Béla, ny. egyetemi oktató, a verseny ügyvezetője mutatja be az OKTV-t, és az idei alkotásokat. Ezután zsűritagok és felkészítő tanárok mondják el tapasztalataikat, javaslataikat:

Lázár Zsuzsa  iparművész, a Budai Rajziskola igazgatója, zsűritag

Gaul Emil egyetemi tanár, volt Rajz OKTV elnök, zsűritag

Pintérné Gergics Ágnes  magyar nyelv és irodalom, történelem, rajz és vizuális kultúra szakos középiskolai tanár, Szolnok



A résztvevőknek a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete 5 kredites továbbképzési tanúsítványt ad, amely a helyszínen vehető át.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Üdvözlettel a VIMM szervezői
Kárpáti Andrea, Zombori Béla, Gaul, a Deák17 Galéria Csapata és Gaul-Ács Ágnes

*- gal jelöltük azokat a kérdéseket, amelyekre feltétlenül választ kérünk. A VIMM régi tagjainak nem kell minden kérdést megválaszolni.



Sign in to Google to save your progress. Learn more
Név *
Vezetéknév Keresztnév sorrendben.
E-mail cím *
Igazolás kérése a MROE-től 5 továbbképzési pont megszerzéséről. Ha korábban még nem regisztrált VIMM programon, kérjük töltse ki a további mezőket is! *
Műhelytagsági jelentkezési adatok - Amennyiben új tagként jelentkezik, kérjük, töltse ki!
Tudomásul veszem, hogy ezeket az adatokat a szervezők tárolják, és semmilyen más célra nem adják ki.
Állandó lakcím (irányítószám, város, utca házszám)
Munkahely neve
Munkahely címe
Foglalkozás, beosztás
Diplomaszerzés helye, ideje
Mobil telefon
Születési hely
Születési idő
Válassza ki a születési idejét a legördülő menüből vagy gépelje be az alábbi formátum szerint: év,  hónap, nap.
MM
/
DD
/
YYYY
Anyja neve
Milyen szerepet vállalna az önkéntességen alapuló VIMM programokkal kapcsolatban? (Other = más válasz-lehetőség, írja be!)
A MROE tagja vagyok
Clear selection
Ezt a programot a MROE önkéntesei és az MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport tagjai szervezik, hogy erősítsék szakmai közösségünket.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy