Copy21 Blogshop - regisztráció
A Szerzői jog a 21. században blog 2009-es indulása óta törekszik a szerzői jog magyar és nemzetközi híreit tolmácsolni a hazai közönség számára. A blog weboldala 2016-ban formájában és tartalmában is jelentős változtatásokon esett át annak érdekében, hogy a lehető legigényesebb módon szolgálhassa ki az olvasóközönséget. E megújulás további elemeként a blog szerkesztői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karával együttműködve 2016. október 7-én megszervezték az első, majd 2017. október 6-án a második ©21 Blogshopot.

A rendezvénysorozat célja, hogy lehetőséget teremtsen az érdeklődők számára informatív, innovatív, sokoldalú előadások meghallgatására, továbbá bármely, a szerzői jog iránt érdeklődést mutató személy számára előadás tartására. A rendezvény legfeljebb 20 „blogbejegyzésnyi terjedelmű” (10 perces) prezentáció elhangzására ad lehetőséget. Az előadók körében a gyakorló jogászokon és egyetemi oktatókon kívül kifejezett örömmel várjuk a szerzői jogot tudományos igényességgel vizsgáló egyetemi hallgatókat (frissen végzett jogászokat) is.

A rendezvény időpontja: 2018. október 5., 10:00 – 17:00.

Helyszín: BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
(1117 Magyar Tudósok körútja 2. Q épület)

Név *
Your answer
Szervezet, beosztás *
Your answer
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Additional Terms