POLLY TÁBORI Jelentkezési lap 2019- AJKA
Kedves Szülők!
2019 nyarán is várjuk a gyermekeket táborainkba, intenzív nyári úszásoktatásunkra 5 éves kortól és középhaladó szinttől. Kezdő csoportos gyermekeket Ajkán csak a 07.22.-07.26-ig tartó táborunkban fogunk tudni fogadni, 5 éves kortól.
Az ajkai és a sümegi uszodában olyan gyermekeket várunk, akik már nem igénylik a délutáni alvást.
Akinek a gyermeke már részt vett táborunkban, az tudja, hogy nagyon intenzív hetet töltenek el nálunk a gyermekek, s bizony sokszor még a nagyobb gyerekek is éltek az ebéd utáni alvás lehetőségével. Erre viszont a strandon nem tudunk lehetőséget biztosítani a gyermekeknek.
Táborainkat idén Ajkán a Kristályfürdő uszodájában és strandján, valamint a Sümegi Tanuszodában tartjuk.
Egész napos táboraink mellett lesz lehetőség nyári programjaink keretén belül a tábori időszakban a következőkre:
-intenzív oktatáson részt venni délelőtti időpontban
-intenzív oktatáson részt venni délutáni időpontban
-fél napos táborban részt venni ebéddel
-fél napos táborban részt venni ebéd nélkül is
Ezek a lehetőségek a szabad helyek függvényében lesznek!
A konkrét tábori időpontokat a jelentkezési lap jelőlőnégyzeteinél találhatjátok. (A sümegi táborok a jelentkezési lap alján találhatók)
A táboron való részvételi díj: 25.000 Ft/hét/fő
Testvérkedvezménnyel vagy több héten való részvétel esetén: 22.500 Ft/hét/fő
Több héten való részvétel esetén testvérkedvezménnyel: 21.500 Ft/hét/fő
Gyógyúszóknak: 17.500 Ft/hét/fő
Gyógyúszóknak testvérkedvezménnyel vagy több héten való részvétel esetén: 16.500 Ft/hét/fő
Gyógyúszóknak több héten való részvétel esetén testvérkedvezménnyel: 15.500 Ft/hét/fő
POLLYS úszásra járóknak: 22.500 Ft/hét/fő
POLLYS úszásra járóknak tesókedvezménnyel vagy több héten való részvétel esetén: 21.500 Ft/hét/fő
POLLYS úszásra járóknak tesókedvezménnyel és több héten való részvétel esetén: 20.500 Ft/hét/fő
POLLYS gyógyúszóknak: 16.500 Ft/hét/fő
POLLYS gyógyúszóknak tesókedvezménnyel vagy több héten való részvétel esetén: 15.500 Ft/hét/fő
POLLYS gyógyúszóknak tesókedvezménnyel és több héten való részvétel esetén: 14.500 Ft/hét/fő
Intenzív oktatás délelőtti vagy délutáni időpontban 8000Ft/5 nap ,gyógyúszóknak 3000Ft/5 nap
Fél napos tábor ebéddel 15000Ft max 13.00-ig, gyógy 8000Ft/ 5 nap
Fél napos tábor ebéd nélkül 10000Ft 11.45-ig gyógy 5000Ft/5 nap
Fél napos tábor 12.30-tól, 11500Ft/5nap, gyógy 6000Ft/5 nap