JELENTKEZÉS //// NAGYLEMEZ program 2021

FELHÍVÁS
a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett
Nagylemez programra

A felhívás célja:

A program célja egy célorientált tehetséggondozás és mentorálás, amely a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Ügynökség) által kijelölt és koordinált mentori stáb produceri munkájával valósulhat meg az előadó, vagy zenekar teljes nagylemeznyi felvétele. A zenekarok és zenei projektek célzottan tudnak a számukra megfelelő producerhez jelentkezni. Az produceri munka személyre szabottan az előadóhoz, stílusához hangolva valósul meg. A következő nemzedékek tehetségei így léphetnek be a zeneipar véráramába.

Jelentkezési feltételek:
A felhívásra jelentkezhet minden olyan előadó vagy zenekar, akik dalaikat saját maguk írják és legalább egy saját szerzésű, publikált dallal rendelkeznek (amely a felhívás kiírása előtt került nyilvánosságra) és rendelkeznek 5 elkészült új dal demó változatával (eredeti művel), amit hangfelvétel formájában el tudnak számunkra küldeni.

Saját dal×: Olyan zenemű, melyben szöveg, vagy zene tekintetében a zenekar, vagy előadó szerzőként vesz részt.

Felkért zenei producerek:
- Gerendás Dani (GERENDĀS , Universal Music Hungary)
- Zwickl Ábel (Carson Coma,Fran Palermo, Platon Karataev)
- Monkeyneck (Halott Pénz, DR. BRS, Marge),
-Aeron Aether (Monstercat Silk)
- iamyank (All Machines Will Fail)
- Perényi Benjámin (Preisinger Records, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)
- Vári Gábor (Honeybeast,Fish,Mïus)
- Simon István (EDGE Records, Down For Whatever, NEW HABITS)
- Somogyvári Dániel (ByeAlex, Follow the flow, Pápai Joci, Caramel)
- Stámusz Ferenc (The Qualitons, Babé Sila, Get Physical Music)
- Kosztyu János (Paper Heart Recordings, yesyes, Tóth Gabi)
- Kiss József (Nova Prospect)
- Kama (Banana Records)

Az elbírálás menete:
A beérkezett demó hangfelvételeket a fenti producerek előminősítik, majd minden producer kiválaszt 2 jelentkezőt, akikkel elkészítik a produkcióként legalább 10 dalt tartalmazó és legalább 40 perces nagylemez hanganyagát.
Az eljárás rendje:
A nyertes pályázók nagylemezének hanganyagának produceri és hangstúdió költségeit az Ügynökség, mint támogató téríti meg producerek részére.

A jelentkezés beadási határideje: 2021.12.03. 23:35
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a határidőn túl benyújtott jelentkezés automatikusan kizárásra kerülnek a bírálati folyamatból!

A teljes program rendelkezésére álló keretösszeg: bruttó 120.000.000 Ft.

A jelentkező hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség a Művet felhasználja magyar popkultúra gyűjteményezése céljából, valamint promóciós célból közösségi média és egyéb reklámfelületein megjelentesse.

A jelentkezés módja:
A https://forms.gle/62P8Dp5wRVTSJUveA címen található digitális dokumentum kizárólag online módon történő kitöltésével lehetséges.

Kötelezően csatolandó mellékletek:
• 5 darab saját dal demó hanganyag linkjének feltöltése.
• Szakmai önéletrajz

Egyéb tudnivalók:
A producerek szakmai javaslatai alapján a kiíró várhatóan 2021 december 17-ig hoz döntést a felhívás nyerteseit illetőleg.
Ezt követően a felhívás kiírója írásban értesíti a jelentkezőket az eredményről.

Elérhetőség: nagylemez@petofiugynokseg.hu

A felhívás megjelenésének dátuma: 2021. november 19.
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
A jelentkező produkció / zenekar neve : *
Kapcsolat tartó E-mail címe: *
Kapcsolattartó telefonszáma: *
Szakmai önéletrajz: *
Letölthető demóid linkjeit ide másold be: *
Melyik producerrel szeretnél dolgozni a nagylemezeden? *
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a fent megadott adatokat a jelentkezés összesítéséig megőrizzük, és a kiválasztást követően töröljük? *
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy