Barangolás az ébredő Bükki-fennsíkon
A Bükki fennsík felfedezésére több út kínálkozik, mi egy olyan utat választottunk, amely végigvonultatja a legjellegzetesebb látnivalókat, miközben kevésbé ismert utakon haladva éljük át a Kárpátokra jellemző magashegyi hangulatot.

Magasan elhelyezkedő kaszálórétek, fenyvesek, kiszögellések mentén haladunk. A hegység gyönyörű formációit figyelhetjük meg.

Útvonal:
Az Egri út, Bánya-hegyi elágazásából indulunk. Itt még frissek vagyunk így nem okoz majd gondot a gyors emelkedés leküzdése, majd kék túra jelzésen haladva érjük el a Három-kői kiszögellést, a Bükk legjellegzetesebb pontját. Gyönyörű kilátás tárul elénk a hegység déli lejtőire. Feledhetetlen élmény. Tiszta időben nyugat felé tekintve a Mátra még merészebb kitüremkedését is felismerhetjük. 800-900 méter magas fennsíkon vagyunk. Keskeny-rét, Zsidó-rét karsztos, kárpáti hangulatú széles kaszáló rétjei váltják egymást. A dolinának, vagy töbörnek nevezett mélyedéseket jól megfigyelhetőek. Olasz-kapu felé vezet utunk, amely a régebben itt haladó hegyi vasút nyomvonalát kivájó olasz hadifoglyok kemény munkájának állít emléket. A nyergen végighaladva Huta-rét és Faktor-rét érintésével már visszafelé fordulunk a Mélysár-völgyön keresztül.

Táv: 16 km, 450 m szint, lassú emelkedők és lejtők,
Nehézség: Közepes túra, a túra átlagos kondícióval is élvezhető. A kezdő szakasz a megszokottnál erősebb emelkedőt tartalmaz és a távolság leküzdése több energiát igényel.

Időpont: március 28. szombat
Időtartam: Reggel 7.00 Egyház utcai parkoló – 20.00 Egyház utcai parkoló

Létszám: 25 - 46 fő.

Költség: 4200 Ft, mely az utazási és túravezetési költséget tartalmazza.

Jelentkezési határidő: 2020. március 20., péntek.

Helyedet csak a részvételi költség átutalásával biztosíthatod.

Utaláshoz adatok:
4200 Ft
Zöld Kerék Alapítvány
68800099-13003962
Takarékbank Zrt.
Közlemény: Jelentkező neve, 03.28. (a túra időpontja)

Javasoljuk, hogy a részvételi szándékot mihamarabb jelezd, mert a szabad helyek gyorsan elkelnek. Ezt követően már csak tartalék listát tudunk felajánlani.

Természetesen alakulhat úgy, hogy nem tudsz részt venni a túrán, és nem tudod másnak átadni a lehetőséget. Ilyen esetben jelezheted nekünk lemondásodat, mi pedig befizetett költséged 50%-át visszatérítjük.

Lemondási határidő 2020. március 22. vasárnap.

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt. A túrázók biztonsága érdekében a programváltozás jogát fenntartjuk. Javasolt megfelelően réteges ruházat, kipróbált, kényelmes lábbeli, legalább 1 liter folyadék (a túra során nem lesz lehetőség vízvételezésre).

Váltócipő használata a buszba való beszállás feltétele! ;)
Email address *
E-mail cím megjegyzése. Szeretnénk lehetőséget biztosítani számodra, hogy később időben értesülj e-mailen keresztül a túrákról. Egyéb esetben a program után töröljük adataidat. (bármikor lemondhatod e-mailen keresztül)
Jelentkezők száma *
Befizető neve: *
Your answer
Irányítószám, város, utca, házszám: *
Your answer
Adataidat csak a program kezdetéig tároljuk, azokra a kapcsolattartás, kommunikáció, beazonosítás miatt van szükség. Nem minősül feliratkozásnak értesítő e-mailre. Ha szeretnél programjainkról többet tudni, kövess minket facebook oldalunkunk (fb.com\zoldkero) vagy a www.zoldkero.hu oldalon iratkozz fel hírlevelünkre. :)
A copy of your responses will be emailed to the address you provided.
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy