Kedves Mesélők, Mesekedvelők!
Gyakran mondogatjuk, sokfelől halljuk, hogy talán sosem volt még nagyobb szükség a közvetlen emberi kapcsolatokra, az élő szó erejére, mint napjainkban. A hagyományos közösségi formák megszűntek, eltűntek, de mindig volt és van igény azok szellemi értékeinek átörökítésére.
Éppen a prózafolklór műfajainak, legfőképpen a népmese mozgalmának vagyunk tanúi, résztvevői. Ez a
törekvés mára számos iskolát, irányzatot hívott életre. A népmese különböző alkalmazási területeit
Erdélyben is szép számmal képviselik.
Rendezvényünk célja ezeket a követeket összegyűjteni, közös programokat biztosítani, kapcsolatot tartani anyaországi- és külhoni társainkkal, emellett szakmai betekintést nyújtani érdeklődő óvoda- és iskolapedagógusok, magyar, történelem, filozófia (és nemcsak) szakos tanárok, szülők, nevelők, szociális munkások és pszichológusok számára is az élőszavas mesélés mikéntjéről, hogyanjáról, miértjéről egyaránt. Ugyanakkor várunk mindenkit sok szeretettel, aki szereti a meséket!
A 2024-es év különösen jó alkalom a találkozásra, együtt ünneplésre, hiszen több fontos esemény is van, amelyről időnként jó együtt megemlékezni: immáron 20. alkalommal ünnepli A népmese napját kicsi és nagy egyaránt, egész Kárpát-medence szerte (Kovács Marianna, a Százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatója és a Magyar Olvasástársaság közös kezdeményezésére), Benedek Elekre és idén 165. születése napjára is emlékezve, valamint a kisbaconi Benedek Elek Emlékház megalakulásának 55. évét is megtisztelhetjük jelenlétünkkel, és nem utolsó sorban az ífjú Szóperencia Egyesület 5. nevenapját sem hagyjuk figyelmen kívül!
E jeles alkalmakból kiindulva választottuk az idei találkozó fő beszédtémájául Benedek Elek máig élő örökségét, együtt vizsgáljuk mindezt a kortárs mesemondás és mesealkalmak, aktuális jó gyakorlatok és főbb kihívások tükrében.
A rendezvénysorozat programjai:
2024. október 24., csütörtök (18 óra - Kézdivásárhely)
Benedek Elek Meseturné utolsó állomása a Tekergő Meseösvény szervezésében - mesedélelőtt óvodákban, iskolákban, mesedélután gyermekes családoknak, majd mesekocsma felnőtteknek
2024. október 25., péntek (17 óra - Kisbaconi Művelődési Ház)
Családos Mesedélután - határon innen és túli mesemondókkal
2024. október 26., szombat - SZAKMAI NAP, MESEMONDÓK TALÁLKOZÓJA
(Helyszín: Kisbaconi Művelődési Ház - Kultúrotthon)
9:00 - Érkezés, regisztráció
9:30 - Köszöntő, a találkozó megnyitása
Bedőházi Beáta, a Szóperencia Egyesület alapítója
Bíró Boróka Júlia (Erdélyi Múzeum-Egyesület Sepsiszentgyörgyi Fiókegyesület elnöke) és
Bíró Bíborka Eszter, mindketten a Benedek Elek Emlékház kulturális menedzserei
Előadások:
10:00 - Dr. Raffai Judit, néprajzkutató: A kortárs mesemondók elődei
11:00 - Dr. T. Szabó Levente, irodalomtörténész: Századfordulós kritikus, lapszerkesztő, ifjúsági sikerregények szerzője. A fiatal Benedek Elek szakmai arcéle.
12:30 - 13:30
- Ebédszünet (közös étkezés a régi papilaknál)
14:00 - Benedek Elek Emlékház látogatása a jelenlévőkkel
15:30 - Kerekasztal beszélgetés a jelenlévő mesemondókkal: tapasztalatok, kihívások, egyéni meseutak bemutatása
A beszélgetést vezeti: Pintér Zsolt, a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség elnöke, mesemondó
18:00 - 19:00 - Hideg Annával (Népművészet Mestere díjjal kitüntetett ördöngösfüzesi népi énekes és mesemondó) Tekei Erika néprajzkutató beszélget Magyar Zoltán - Hideg Anna meséi c. kötet kapcsán, mesemondással összekapcsolva
19:00 - KISBACONI FELNŐTT MESEEST
Közreműködők:
Gábor Dénes néptáncoktató,
a Folk Csűr Egyesület vezetője
A programsorozaton való részvétel ingyenes, pénzbeli adományt a helyszínen szívesen fogadunk!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
!!! Az érkező mesemondóknak és távoli meghívott vendégeknek korlátozott létszámban szállást biztosítunk a Bodvaj Menedékházban (amennyiben elfogynak itt a helyek, újabb szálláshelyek keresésében tudunk segítséget nyújtani), ehhez a hozzájárulás 70 lej/fő/éj. A szombati közös ebéden való részvétel is regisztrációhoz kötött, ehhez 40 lej/fő hozzájárulást kérünk a jelenlévőktől.
Azon mesemondók számára, akik mesélésükkel hozzájárulnak a rendezvényhez és a Tekergő Meseösvény által szervezett Benedek Elek Meseturnéhoz is csatlakoznak a találkozót megelőző napokban, a találkozó idején ingyenes ellátást biztosítunk. !!!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A rendezvénnyel, részvétellel kapcsolatos kérdéseket egyesületünknek írt e-mailben (szoperencia@gmail.com), vagy a 0743095855-ös telefonszámon tudjuk megválaszolni!
A Szóperencia Egyesület nevében várjuk az újabb találkozást régi barátainkkal és a megismerkedést az új érdeklődőkkel!
A rendezvény támogatói:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Kovászna Megye Tanácsa
Communitas Alapítvány - RMDSZ
Partnerek, közreműködők:
Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség
Benedek Elek Emlékház
Tekergő Meseösvény Közhasznú Egyesület
Csűrdöngölő Kultúrális Egyesület
Erdélyi Múzeum-Egyesület Sepsiszentgyörgyi Fiókegyesület
Kisbaconi Erdő- és Legelőbirtokosság, valamint a helyi önkormányzat és egyház