Közösségfejlesztés Ózdon
Ózd Város Önkormányzata civil szervezetekkel és vállalkozásokkal összefogva, mint HAJÓZD Helyi Közösség pályázatot nyújt be a „Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése, helyi közösségszervezés” TOP 7.1.1-16 kódszámú felhívásra. A pályázat elnyerése esetén egy olyan több éves projekt valósulhat meg Ózdon, amelyben a helyi közösségi kezdeményezéseké lesz a főszerep. A mintegy nyolcszáz millió forintos keret felhasználásával megújulhatnak a város kiválasztott kulturális és közösségi terei, épületei, és maguk a közösségek, a közösségi és kulturális programjaik mentén.
A projekt akkor lesz sikeres, ha a városban többen vesznek részt a kulturális és közösségi élet egyre színesedő szervezésében, mint ma, és egyre több szabadidőt töltenek közösségben. A helyi közösségi élet megerősödésének, megújulásának szándéka mozgatja ennek a projektnek a tervezőit is, akik a vélemények és projektötletek begyűjtését 2016. június 22-ig várják, melyhez Ön is hozzájárulhat az alábbi kérdőív kitöltésével.
A kérdőív kitöltése előtt felhívjuk az alábbi fő szabályokra a figyelmet, mellyel segíteni szeretnénk a kitöltőket, hogy olyan fejlesztési és programjavaslatok kerüljenek beküldésre, melyek jelen projekt céljaival és támogatható tevékenységeivel összefüggenek.

Mit tekintünk közösségi tevékenységnek?
Minden olyan szolgáltatás, mely nem gazdasági – pénzügyi szolgáltatás, közösségi célokat szolgál, hozzájárul a közösségfejlesztéshez, a társadalmi bizalom erősítéséhez, a szabadidő minőségi eltöltéséhez. A közösségi szolgáltatások közé tartoznak például a bármely szervezet által nonprofit alapon nyújtott kulturális, közművelődési, szabadidős, sportszolgáltatások, ill. ide soroljuk az önkormányzat által ellátott közszolgáltatások közül a közművelődési, közgyűjteményi, kulturális, sportszolgáltatást, tevékenységet.
Mit tekintünk kulturális tevékenységnek?
Olyan intézmény vagy szolgáltatás, amely időben korlátlanul vagy korlátozottan, ingyenesen vagy díjfizetés ellenében kulturális vagy közművelődési lehetőséget biztosít a felhasználó számára. Ide tartoznak többek között a következők: közoktatási intézmény, (kert)mozi, (szabadtéri) színház, kiállító terem, kiállító tér, muzeális intézmény, könyvtár, kulturális központ, koncertterem, koncert tér, rendezvényközpont.

Mire nem fordítható a támogatás?
− ingatlanvásárlás
− gépjármű vásárlás
− turisztikai tevékenységgel összefüggő tevékenység (pl: szálláshely fejlesztés, turisztikai attrakció, turisztikai célú rendezvény)
− kulturális örökség kizárólag állagmegóvást célzó megújítása;
− vallási helyszín megújítása kizárólag vallási célú hasznosításra;
− lakáscélra szolgáló lakóépületek megújítása;
− külterületen megvalósuló fejlesztések

További fontos információk:

− A stratégiának alulról jövő kezdeményezésekre kell épülnie, kultúra és közösségi terek fejlesztése érdekében. (Pl. nem fogalmazhat meg turisztikai célokat.)
− A közösségfejlesztési stratégiában megfogalmazott céloknak illeszkedniük kell Ózd Város Önkormányzata egyéb stratégiai dokumentumaiban megfogalmazott terveihez (pl. ITS, JEP, HEP, stb.). Ezen legfontosabb dokumentumok jelen aloldalról letölthetőek.
− A stratégia nem irányulhat egyetlen „gigaprojekt” fejlesztésére, de tartalmaznia kell kulcsprojektet, ezen túlmutatóan célokat, irányvonalakat fogalmaz meg.
− A fejlesztési elképzelések nem tartalmazhatnak olyan elemeket, melyekre az önkormányzat más uniós forrásokból pályázatokat nyújtott vagy nyújthat be. (Pl.: Gyár út és környékének turisztikai fejlesztése – TOP-1.2.1-15, a Városi Stadion, Ifjúsági Park, Horgász-tó fejlesztésére irányuló zöldváros projekt – TOP-2.1.2, stb.)
− A stratégia a település kulturális erőforrásaira épüljön, azok fejlesztését fogalmazza meg fenntartható módon, de nem irányulhat ingatlanvásárlásra és szálláshely fejlesztésre.


Kérjük, hogy a fenti szabályok figyelembevételével töltse ki a kérdőívet.
Amennyiben kérdése van információt Szaka Attilától az Ózdi Polgármesteri Hivatal munkatársától kérhet az alábbi telefonszámon: 06-70/367-8967


A kérdőív kitöltése maximum 10 percet vesz igénybe!

Javaslatait előre is köszönjük!

Next
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Additional Terms