Budapesti Korrepetáló Program 2018-2019/2
Adj tudást ajándékba!

A Menetszél Egyesület négy évvel ezelőtt Budapesti Máltai Fiatalok néven, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy piciny szegleteként indult el. Fő profilunk mindig is az ócsai szociális lakóparkban élő gyerekek tanulásához, fejlesztéséhez kötődött. Itt pattant ki a fejünkből az a szikra, amelyből később egy önkéntes csapat nőtte ki magát, és amelyre 2018-ban önálló, független szervezetként a Menetszél Egyesület alapjait is építettük.

A korrepetálást 2018 októberében kezdtük el Budapesten, a VIII. kerületi Molnár Ferenc Általános Iskolában. A programban közel 40 gyerkőc vett részt. Ezt szeretnénk folytatni a tanév második felében is. Ebben a félévben nem csak ebben az iskolában, hanem a Deák Diák Általános Iskolában is futni fog a program.
Elsődleges célunk segíteni a rászoruló gyermekeknek a tanulásban, a jegyeik javításához való út megtalálásában.

A programban az önkéntesek fél éven keresztül (2019. március elejétől 2019. június elejéig) tanulnak együtt egyénileg vagy kisebb csoportokban a gyerekekkel.
Kérlek, a jelentkezés során jelezd, ha valamilyen tanulási formát (csoportos/egyéni) preferálnál a korrepetálásod alatt. Ezt megpróbáljuk a beosztásnál szem előtt tartani.

Téged keresünk, ha:
– Tennél azért, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is továbbtanulási lehetőséghez jussanak
– Kitartó, lelkes és motivált vagy, ha valamibe belekezdesz, akkor azt végig is viszed
– Vállalod a heti egyszeri rendszeres korrepetálást egy hétköznap délutáni időpontban (13:30-as vagy 14:30-as kezdéssel)
– 14 és 35 év közötti vagy (iskolai közösségi szolgálatosok, egyetemisták és fiatal pályakezdők jelentkezését is várjuk)
– Előnyt jelenthet (de nem feltétel), ha van tapasztalatod tanítás, oktatás területén

Amit a program Neked adhat:
– Valódi, értékes, maradandó segítséget nyújthatsz
– Egy hasonló értékeket valló és segíteni kész fiatalokból álló közösséghez tartozhatsz
– Tapasztalatot szerezhetsz a korrepetálás és tanítás területén
– Felkészítő tréningen vehetsz részt, ahol többet tudhatsz meg az önkénteskedés kereteiről és a tanításról
– Folyamatos háttértámogatást kaphatsz a program önkéntes koordinátoraitól
– Megtapasztalhatod, hogy milyen az, amikor hatással vagy valakire, és ezért hálát és szeretetet kapsz cserébe
Plusz: Középiskolásoknak le tudunk igazolni az iskolai közösségi szolgálatból órákat.
Amennyiben tanárszakos hallgató vagy, a közösségi gyakorlatodat is le tudjuk igazolni a program teljesítését követően :)

Amit vállalnod kell:
– Március 11-től hetente egyszer (rendszeresített időpontban), egy órás tanulást általános iskolás gyerekekkel a budapesti Molnár Ferenc Általános Iskolában (1085 Budapest, Somogyi Béla utca 9-15. - a Blaha Lujza tér közelében) vagy a Deák Diák Általános Iskolában (1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 4.)
– Részvételt egy felkészítő tréningen Budapesten március 8-án, pénteken 18:00-19:30-ig
A tréning helyszínét a jelentkezést követően fogjuk e-mailben elküldeni. Időpontja valószínűleg a program megkezdését megelőző héten lesz.
– A részvételt a program során egy esetmegbeszélőn, ahol tapasztalatot cserélünk az elmúlt időszakról, megbeszéljük a felmerülő kérdéseket és problémákat

Hogyan jelentkezz?
Töltsd ki az itt található jelentkezési lapot!
Jelentkezési határidő: Március 2. szombat 23:59

A jelentkezést követően, a jelentkezési határidő lejárta után felvesszük Veled a kapcsolatot, és tájékoztatunk a további részletekről.
Ha egyik időpont sem felelne meg, kérlek jelezd az ennél a kérdésnél lévő "Egyéb" mezőben. Egyéni egyeztetéssel valószínűleg lesznek rugalmas időpontok is (pl. délelőttök).

Kérdéseitekkel keressetek bátran:
Laki Sarolta
Budapesti Korrepetálás Programkoordinátor
budapestikorrepetalas@menetszelegyesulet.hu
Facebook: https://www.facebook.com/laki.sarolta
+3630-760-5656

Simay Dóra
Budapesti Korrepetálás Programkoordinátor - Deák Diák Általános Iskola
Facebook: https://www.facebook.com/dora.simay
+3620-366-9341

https://menetszelegyesulet.hu/programjaink/budapesti-korrepetalas/
Név: *
Your answer
E-mail cím: *
Your answer
Telefonszám: *
Your answer
Facebook profil (saját profilra rákattintva tudod kimásolni a linket) *
Your answer
Születési dátum: *
Your answer
Hol végezted/végzed a tanulmányaidat? (középiskola, szakiskola, főiskola, egyetem, tanfolyamok, stb.) *
Your answer
Melyik iskolában korrepetálnál?
Korábbi munkatapasztalataid: (Hol dolgoztál, mivel foglalkozol?) *
Your answer
Beszélsz-e
Alapfok
Középfok
Felsőfok
Angolul
Németül
Milyen tapasztalataid vannak a gyerekekkel és a tanítással kapcsolatban? Korrepetáltál-e már korábban? *
Your answer
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a korrepetáló programra? Mi motivált? *
Your answer
Milyen tantárgyakban segítenél szívesen a gyerekeknek? (Kérlek, legalább két tárgyat adj meg.) *
Your answer
Vállalsz-e magyar, mint idegen nyelv tanítást? *
Milyen tanulási formát preferálnál a korrepetálás során? *
Mely napokon tudnál részt venni a programban? (Prioritási sorrendben jelezd, melyik napokon tudnál korrepetálni.) Kérlek, értelemszerűen CSAK azt/azokat jelöld meg lehetséges időpontnak, amit tényleg meg tudsz oldani. *
Egyáltalán nem jó
Közepes, meg tudom oldani
Biztosan jó
Deák, Hétfő 13:30-14:30
Molnár, Hétfő 14:30-15:30
Deák, Kedd 13:30-14:30
Molnár, Kedd 14:30-15:30
Deák, Szerda 13:30-14:30
Molnár, Szerda 14:30-15:30
Deák, Csütörtök 13:30-14:30
Molnár, Csütörtök 14:30-15:30
Egyéb időpont (Kérlek, csak akkor töltsd ki, ha az előző táblázatban nem volt számodra megfelelő idősáv).
Your answer
Hol találkoztál a felhívással? *
Egyéb megjegyzés, kérdés, kérés:
Your answer
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service