Előzetes regisztráció a Kisképző nyári, egy hetes, intenzív, napközis pályaorientációs szakköreire - 7. 2022. július 25-29.
Kedves Érdeklődő!
2022. július 2-tól újra hirdetjük rajz-vizuális pályaorientációs szakköreinket 6-7-8. osztályos általános iskolai diákok részére.

A nyári időszakban két típusú szakkört indítunk:

1) Heti rendszerességgel, ugyanazon a napon 4x45 perc. (Erre másik felületen lehet regisztrálni.)

2) Egy hetes intenzív kurzus 9 és 16 óra között (8x45 perc) egy órás ebédszünettel. (Valamennyi kurzus önálló regisztrációs lappal.)

Ezen a jelentkezési lapon a 2. típusú, egy héten keresztül napi 8x45 perces, 2022. július 25-29. között zajló foglalkozásra lehet jelentkezni.

A szakkör tematikája: A táborban hagyományos rajzi és festészeti technikákkal, műfajokkal kísérletezhetnek a
diákok. Látvány utáni ábrázolásban és kreatív feladatokban is kipróbálhatják magukat,
közben kapnak egy kis ízelítőt a művészet történetéből is. Együtt végigjárjuk a vizuális
ábrázolás alaptémáit, lehetőségeit, és a gyerekek sok mesterségbeli fogást is
elsajátíthatnak majd közben.
A szakkört vezeti: Kiss Adél, művésztanár.

A szakkörre az alább olvasható jelentkezési lap kitöltésével lehet előzetesen regisztrálni. Az igényfelmérés nem jelent elkötelezettséget, az Ön által megadott elérhetőségeken vesszük fel a kapcsolatot. Ezen a regisztrációs felületen az

1 hetes július 25-29 (hétfő-péntek 9,00 - 16,00) közötti (kurzus bruttó ára 48 000 ft - 8x45 perces foglalkozások 5 napon keresztül) foglalkozásra tudnak jelentkezni.

A kurzus a Kisképző rajzi műtermében folyik. A műtermekkel és a Kisképzőben folyó munkával a honlapon és a tanév végi kiállításon lehet megismerkedni.

Ez a jelentkezési lap 2022. július 18-ig érhető el. (A nyár folyamán az igényeknek megfelelően folyamatosan újabb intenzív kurzusokat hirdetünk meg, változó tematikával. Egyszerre több heti kurzus is előfizethető.)
A jelentkezési lap kitöltését követően a szakkört szervező kolléga e-mailben veszi fel a kapcsolatot mindenkivel. A díjbekérő számlát is e-mailben juttatjuk el a szülők részére. A kurzus díján felül plusz költségként merül fel az étkezés. Az ebédről a közeli Café Intenzoban gondoskodik az intézmény, menü formájában, ahol az ebédet a kerthelyiségében fogyaszthatják el a tanulók. Az étkezés összegét a gyerekeknek készpénzben kell magukkal hozniuk, várhatóan 2200 ft-ot naponta. Az ebéd helyszínére csoportosan, tanári felügyelettel mennek majd a gyerekek. A napi pénzkezelést a kísérő tanár vállalja.

Csak az kezdheti el a tanfolyamot aki befizette a tanfolyam díját, amelynek ebben a kurzusban legkésőbb 2022. július 25-ig be kell érkeznie az e-mailen megküldött díjbekérőn feltüntetett bankszámlaszámra. Fontos szabály továbbá, hogy hiányzás esetén nem jár vissza pénz (igazolt hiányzásnál sem). 2022-től az elmulasztott alkalmak pótlására, ill. későbbi felhasználására (jövőbeni tanfolyamokon) sincsen lehetőség. Az első alkalom: 2022. július 25. hétfő. Az utolsó alkalom 2022. július 29. péntek.

Email *
Jelentkező tanuló neve: *
Gondviselő neve: *
E-mail cím: *
Telefonszám *
Számlázási név *
Számlázási cím *
Adószám (amennyiben a számlát jogi személy vagy egyéni vállalkozó nevére kéri kiállítani)
Nyári, egy hetes, intenzív, napközis pályaorientációs szakkör - 2022. július 25-29. (48 000 ft + étkezés). 9:00-16:00. A táborban hagyományos rajzi és festészeti technikákkal, műfajokkal kísérletezhetnek adiákok. Látvány utáni ábrázolásban és kreatív feladatokban is kipróbálhatják magukat,közben kapnak egy kis ízelítőt a művészet történetéből is. Együtt végigjárjuk a vizuálisábrázolás alaptémáit, lehetőségeit, és a gyerekek sok mesterségbeli fogást iselsajátíthatnak majd közben.A szakkört vezeti: Kiss Adél, művésztanár. *
Required
Kérdés esetén írjon bátran!
A copy of your responses will be emailed to the address you provided.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This form was created inside of Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium.