Derecskéről Elszármazottak Találkozója
Kedves Derecskeiek!

Köszöntöm a találkozó minden elszármazott és ma is Derecskén élő résztvevőjét a világpolgár, Márai Sándor gondolatával: „A világon mindig az a legszebb, ahol valamikor otthon voltunk.”

Mi Derecskén voltunk vagy vagyunk otthon. Kisvárosunk sokféle arcát őrizzük emlékeinkben, az itt kapott útravalóval gazdálkodunk mindennapjainkban. Gyermekként, fiatal felnőttként, idős emberként, más és más arcát mutatja nekünk, akkor is, ha soha nem költöztünk el, ha ma is itt éljük mindennapjainkat.

Az elszármazottak találkozóját mindnyájunk, elszármazottak és itt élők ünnepének szántuk. Olyan, a hétköznapokat megszakító kikapcsolódásnak, mely rendhagyó módon kiemel bennünket a megszokottból, s alkalmat teremt közös múltunk, identitásunk megélésére.

Kívánom valamennyiőnknek, hogy a programsorozat lezárása után meghatározó élményekben gazdagodva, egymás iránti szeretetben megerősödve térjünk vissza a mindennapokba. Kívánom, hogy a találkozó megerősítse a derecskeiek együvé tartozásának érzését, és ez az érzés táplálja majd városunk jövőjébe vetett hitünket és személyes életünket. Márai szavaival szólva: „A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. És életed a haza életének egy pillanata is.”

Bakó István
polgármester
A rendezvény részletes programja az alábbi linken elérhető:

https://www.facebook.com/events/293441431184722

Mindenkit szeretettel várunk!

Email address *
Cím nélküli
Teljes név: *
Your answer
Lakcím: *
Your answer
Telefonszám: *
Your answer
Melyik nap és mikor érkezik Derecskére? *
Your answer
Meddig tartózkodik Derecskén? *
Your answer
Kér-e szállást a derecskei kollégiumban? (1000 Ft/ fő/éj) *
Melyik napra kér szállást a derecskei kollégiumban?
Kér-e reggelit (300 ft/fő) vagy ebédet(800ft/fő) vagy vacsorát(800ft/fő) az Elszármazottak Találkozója ideje alatt? *
Melyik napokon és milyen étkezést kér az Elszármazottak Találkozója ideje alatt?
2018. június 22-én, pénteken este 20.00 órától, lehetőség van önköltséges áron "Borvacsorára" (5000ft/fő). A négy fogásos vacsorán borkülönlegességeket kóstolhatnak Antal Károly, borász vezetésével. Szeretne-e a programon részt venni? *
Melyik időpontban tud regisztrálni a művelődési központban? *
Üzenet a szervezőknek:
Your answer
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Additional Terms