Családállítás- 2019.05.18.
Lélektükör Önismereti Műhely
A szülő-gyermek kapcsolatok tükrében
A szülő-gyermek kapcsolatok tükrében
Szüleink viselkedési mintái egymással, és velünk, adja azt az alapot, ami nagyban meghatározza felnőtt kapcsolataink minőségét is. Amit láttunk, vagy bármilyen más módon érzékeltünk, és ahogyan mindezt interpretáltuk, az kihat minden más nővel - férfival létrejövő viszonyainkra, a társas kapcsolatok minden területére, tehát a barátságokra, munkahelyi viszonyokra, párkapcsolatokra, szülő szerepeinkre.
Ezért tehát, bármilyen sérülések is értek minket felnövekedésünk során, felnőttként nagyon fontos, sőt felelősségünk, a szülőkkel fennálló kapcsolat rendezése a külvilágban, illetve ennél is fontosabb a bennünk lakozó „anyával és apával” való viszonyunk rendezése!
A sérült minták, a tévesen berögzült szerepek megkeseríthetik életünket!

A Családfelállítás módszere, lehetőséget ad arra, hogy megismerjük történetünk hátterét, és feloldjuk az azokból származó kényszeres kötéseket, a sérült mintákat gyógyítsuk, hogy a jelenben tudjunk maradni, harmóniában, tudatosan.

Mire lehet még használni a családállítás technikáját?
- ha szeretnél javítani kapcsolatodon (szülő-gyermek, párkapcsolati, baráti)
- nőiesség, férfiasság problematikája
- önbizalomhiány, szorongás, félelmek kezelése
- egészségügyi problémák okainak kiderítése
- gyász, elbúcsúzás
- teherbeesési problémák, meddőség
- munkahelyi problémák
- anyagi gondok
- döntést hozni egy elakadásnál
stb.

Nálunk nem csak a klasszikus „Hellingei módszer”-rel találkozhatsz, mert használunk más, kedvelt eszközöket is. Pl. pszichodráma elemek, bodywork, hypno technikák, reinkarnációs forgások, asztro- dráma, NLP, energia rezgés emelés, stb.
Fontos, hogy nálunk a feljött témával tovább dolgozhatsz egyéniben, mert előfordulhat, hogy mélyebb szinteken is rendet kell még tenned! Mindig van utánkövetés, vagy lehetőség a folytatásra, integrálásra!!!
Sok szeretettel várunk segítőnek, képviselőnek is!
Sokszor egy-egy segítő szerep jobban rávilágít saját problémánkra és a megoldásra, mint mikor saját témával dolgozunk!
Várjuk azon érdeklődőket is, akik még nem voltak ilyen jellegű csoportos foglalkozáson, de szeretnék megnézni, hogyan csináljuk mi!
Lásd még:
http://www.lelektukormuhely.hu/p/csaladfelallitas-modszere.

Maximum 4 állítás fér bele egy alkalomra! Jelentkezési sorrendben töltődnek a helyek.

Ár: állítónak 13000 Ft
segítőnek 5000 Ft

Helyszín: YOGA & PILATES Infra Stúdió
1171 Budapest, Pesti út 318

Időpont: 2019.05 18.. szombat. 10:00-18:00

Jelentkezés: Űrlapon keresztül, legkésőbb 05.10 -ig

Állítást vezető: Tóthné Bocsi Szilvia
tel.:06-30/851-0853
email: info@lelektukormuhely.hu
web: http://lelektukormuhely.hu

Adatvédelmi nyilatkozat: https://drive.google.com/drive/folders/1Z1M9M8odiQxLQtz-p-OYa5DPM6zIVOeJ?usp=sharing


Jelentkezem állításra *
Név *
Your answer
Telefonszám *
Your answer
E-mail cím *
Your answer
Számlázási cím *
Your answer
Egyéb közlendő, kérdés *
Your answer
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google.