Kreatív Észak - Művészetek Völgye   

Az ERKE – Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ is részt vesz a Művészetek Völgye Fesztiválon, Kapolcson.  Július 22-én, kedden a Pest vármegyei kollégáinkkal közösen mutatkozhatunk be. 

Ez alkalomból egy tablót szeretnénk összeállítani azokból a kulturális, művészeti és kreatív kezdeményezésekből, szolgáltatásokból, amelyeket a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, illetve Felvidéken (Kassa és Beszterce) megyében tevékenykedő civil közösségek kínálnak az érdeklődők számára. 

Olyan rendezvényeket, táborokat, workshopokat, szakköröket, kiadványokat, alkotásokat, előadásokat  stb. szeretnénk megmutatni, amelyeket civil szervezetek, közösségek hoztak létre, vagy amelyek megvalósításában aktívan részt vesznek.           

Kérjük, a jelen kérdőívet 2025.07.10-ig visszaküldeni!

Sign in to Google to save your progress. Learn more

A kulturális, művészeti, kreatív kezdeményezés, program, alkotás stb. megnevezése  

Település (a kulturális, művészeti, kreatív kezdeményezés program, alkotás stb. helyszíne, elérhetősége)  
Kapcsolattartó neve, telefonszáma, email címe  (nem hozzuk nyillvánosságra) 
A civil szervezet, közösség megnevezése 
Kérjük, tölts fel egy jobb minőségű (pl. nem az internetről letöltött) fényképet, ami visszaadja a kezdeményezés hangulatát   
Kérjük add meg a szervezet, vagy a kezdeményezés internetes elérhetőségét (a linket QR kód segítségével fogjuk megosztani)   
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This form was created inside of Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület.

Does this form look suspicious? Report