Matematika Határok Nélkül 2018/2019.
Kedves Kollégák!

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezzük a Matematika Határok Nélkül Nemzetközi verseny magyar fordulóját a nem matematika tagozatos 9. évfolyamos osztályoknak. A versenyen 8. évfolyamos osztályok is elindulhatnak, de a verseny anyaga a 9. évfolyamosok tudásszintjére épül.

A versenyen hagyományosan egy másik versenyző iskola tanára felügyel, így a jelentkezés elküldésével az iskolájuk felügyeletet is vállal egy másik iskolában. Ez természetesen nem vonatkozik azokra az iskolákra, amelyek olyan településen vannak, ahonnan csak néhány iskola indul a versenyen. Ezeknél az osztályoknál egy nem matematika szakos kolléga felügyel a versenyen.

További információk a verseny honlapján találhatók: http://msf.berzsenyi.hu.

A versenybizottság e-mail címe: msf@chello.hu vagy msf.hongrie@gmail.com.

A jelentkezéseket az alábbi űrlap kitöltésével is elküldhetik. A jelentkezéseket osztályonként kell elküldeni, azaz egy kitöltéssel egy osztály adatai küldhetők el.

A jelentkezésről az alább megadandó e-mail címre automatikus visszajelzést is küldünk. A megadott e-mail cím lehet egy iskolán belül azonos (ekkor a további értesítéseket erre a címre küldjük el), vagy osztályonként különböző (ekkor a további értesítéseket minden megadott címre postázzuk).

Amennyiben nem kapja meg a nevezésről a visszajelzést, kérjük, nézze meg, nem került-e levelezőfiókja spam-mappájába. Ha ott sem található, akkor lépjen kapcsolatba a versenybizottsággal a fenti e-mail címek valamelyikén.

Email address *
A verseny időpontja: 2019. február 6. (szerda) 15:00-16:30.
Next
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service