A 𝑹𝒐𝒃𝒐𝒕𝒊𝒄𝒔 𝑰𝒏𝒇𝒊𝒏𝒊𝒕𝒚 𝒂 𝑴𝒂𝒕𝒉𝒊𝒂𝒔 𝑪𝒐𝒓𝒗𝒊𝒏𝒖𝒔 𝑪𝒐𝒍𝒍𝒆𝒈𝒊𝒖𝒎 (𝑴𝑪𝑪) támogatásával a 𝟐𝟎𝟐3-a𝒔 𝑭𝒊𝒓𝒔𝒕 𝑮𝒍𝒐𝒃𝒂𝒍 𝑪𝒉𝒂𝒍𝒍𝒆𝒏𝒈𝒆 nevű nemzetközi robotika versenyre keres lelkes, érdeklődő 14─18 éves diákokat. A versenyre az idén érettségiző, végzős diákok nem tudnak jelentkezni. A verseny legfőbb célja, hogy a résztvevő diákok nemzetközi közegben tudják fejleszteni innovatív gondolkodásukat és problémamegoldó képességüket. A verseny több területet is felölel, így a diákoknak egyszerre kell tanulniuk és fejleszteniük magukat a természettudományok, a technológia, a tervezés, a programozás és a kommunikáció területén.
𝑨 𝒗𝒆𝒓𝒔𝒆𝒏𝒚 𝒉𝒆𝒍𝒚𝒔𝒛𝒊́𝒏𝒆 𝒆́𝒔 𝒊𝒅𝒐̋𝒑𝒐𝒏𝒕𝒋𝒂: Szingapúr, 2023. október 7-10.
A First Global Challenge egy olyan csapatverseny, ahol az ideális csapat négy fontos szereplő szoros kooperációjából áll össze.
𝑹𝒐𝒃𝒐𝒕 𝒅𝒆𝒔𝒊𝒈𝒏𝒆𝒓: fő feladata a robot megtervezése és megépítése. Képes az egyes alkatrészeket hatékonyan használni a megfelelő mechanikai koncepciók mentén (pl. tengelyek, áttételek, servo motorok, omni kerekek). Hatékony megoldásokat dolgoz ki a pályán lévő feladatokhoz (pl. labdagyűjtési mechanizmus). Precíz és alapos.
𝑫𝒆𝒗𝒆𝒍𝒐𝒑𝒆𝒓: a robot és a kontroller programozását végzi Java nyelven. (Bármilyen más szöveges programozási nyelv ismerete elegendő, nem probléma, ha korábban még nem programozott Javában.) Beállítja, hogy a kontroller egyes gombjai a robot mely funkcióihoz tartozzanak. Képes feltárni a hibákat a kódban, és megoldani ezeket.
𝑹𝒐𝒃𝒐𝒕 𝒅𝒓𝒊𝒗𝒆𝒓: a robot irányítását végzi egy kontroller segítségével egy előre megbeszélt stratégia alapján. Együttműködik más nemzetek robotirányítóival. A robot driver futam közben, nagy nyomás alatt is képes higgadt maradni és precízen irányítani a robotot.
𝑺𝒑𝒐𝒌𝒆𝒔𝒑𝒆𝒓𝒔𝒐𝒏: a csapat szóvivője, aki a kommunikációért felelős. Képviseli a csapat érdekeit a stratégiai megbeszéléseken és a futamok közben. Határozott és extrovertált. A felkészülési időben és a verseny ideje alatt kezeli a csapat közösségi média felületeit.
A fenti négy szerepkörre várjuk a jelentkezőket. A jelentkező diákoknak július elején egy előválogatót rendezünk, ahol eldől, hogy az egyes szerepeket ki tölti majd be a magyar csapaton belül.
𝑨 𝒋𝒆𝒍𝒆𝒏𝒕𝒌𝒆𝒛𝒆́𝒔 𝒖̈𝒕𝒆𝒎𝒕𝒆𝒓𝒗𝒆:
• Előműhelyeket tartunk, ahol személyesen is megismerkedhetsz a robotikával és verseny kihívásaival
• május 26-án egy két napos személyes kiválasztási napot tartunk az MCC budapesti központjában (1113 Budapest, Tas Vezér utca 3─7.).
A jelentkezés határideje 2023. 05. 21.
A kiválasztott csapattagoknak a felkészülés alatt szakmai támogatást nyújt a Robotics Infinity tapasztalt csapata. A felkészülési alkalmak, táborok a csapattagokkal egyeztetett