FELHÍVÁS - A STEREO AKT közösségileg, politikailag aktív állampolgárokat keres új produkciójához, a "Remény Panzióhoz"

Kedves Jelentkező,  Köszönjük, hogy érdeklődsz "Remény Panzió" című produkciónk iránt. Az előadás egy Németországban 2022-ben már bemutatott formátumon alapul, amely aktivisták valós történeteire és tapasztalataira épül.

𝗔𝗸𝘁𝗶𝘃𝗶𝘀𝘁𝗮 𝘃𝗮𝗴𝘆? 𝗩𝗮𝗴𝘆 𝗰𝘀𝗮𝗸 𝘁𝗲𝘃𝗲́𝗸𝗲𝗻𝘆𝗲𝗻 𝗿𝗲́𝘀𝘇𝘁 𝘃𝗲𝘀𝘇𝗲𝗹 𝘀𝘇𝘂̋𝗸𝗲𝗯𝗯/𝘁𝗮́𝗴𝗮𝗯𝗯 𝗸𝗼̈𝗿𝗻𝘆𝗲𝘇𝗲𝘁𝗲𝗱 𝗷𝗼𝗯𝗯𝗮́ 𝘁𝗲́𝘁𝗲𝗹𝗲́𝗯𝗲𝗻?
𝗛𝗶𝘀𝘇𝗲𝗹 𝗮𝘇 𝗮𝗹𝘂𝗹𝗿𝗼́𝗹 𝗷𝗼̈𝘃𝗼̋ 𝗸𝗲𝘇𝗱𝗲𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝘇𝗲́𝘀𝗲𝗸𝗯𝗲𝗻? 𝗩𝗮𝗴𝘆 𝗺𝗮́𝗿 𝗰𝘀𝗮𝗸 𝗮𝘇𝗼𝗸𝗯𝗮𝗻 𝗵𝗶𝘀𝘇𝗲𝗹?
𝗦𝘇𝗶́𝘃𝗲𝘀𝗲𝗻 𝗼𝘀𝘇𝘁𝗮𝗻𝗮́𝗱 𝗺𝗲𝗴 𝘁𝘂𝗱𝗮́𝘀𝗼𝗱𝗮𝘁, 𝗲́𝗹𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝗶𝗱𝗲𝘁, 𝗱𝗶𝗹𝗲𝗺𝗺𝗮́𝗶𝗱𝗮𝘁 𝗲𝗴𝘆 𝗸𝗿𝗲𝗮𝘁𝗶́𝘃 𝗸𝗼̈𝘇𝗲𝗴𝗯𝗲𝗻?
𝗦𝗼𝗸 𝘀𝘇𝗲𝗿𝗲𝘁𝗲𝘁𝘁𝗲𝗹 𝘃𝗮́𝗿 𝗮 𝗥𝗲𝗺𝗲́𝗻𝘆 𝗣𝗮𝗻𝘇𝗶𝗼́ - 𝗮 𝗦𝗧𝗘𝗥𝗘𝗢 𝗔𝗞𝗧 𝗮𝗸𝘁𝗶𝘃𝗶𝘇𝗺𝘂𝘀𝗿𝗼́𝗹 𝘀𝘇𝗼́𝗹𝗼́ 𝗱𝗼𝗸𝘂𝗺𝗲𝗻𝘁𝘂𝗺𝘀𝘇𝗶́𝗻𝗵𝗮́𝘇𝗶 𝗲𝗹𝗼̋𝗮𝗱𝗮́𝘀𝗮!
Mi, a STEREO AKT alkotócsapata, mindig is elkötelezettek voltunk fontos társadalmi ügyek és a részvételiség mellett.
Új dokumentarista előadásunkban aktivistáké lesz a főszerep. A színpadon az általuk képviselt ügyek, illetve az azokkal kapcsolatos dilemmák, kudarcok és sikerek kerülnek fókuszba. Az aktivisták személyes történetein és tapasztalatain keresztül nézünk rá közelebbről azokra az ügyekre, amelyekért megéri küzdeni, és azokra is, amelyekért talán nem éri meg. És ami a legfontosabb, szeretnénk megismerni azokat az embereket, akik e harcok mögött állnak.

A magyarországi bemutatóra május 1-jén kerül sor a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Trafó - Kortárs Művészetek Háza nagytermében.
Az előadásról bővebben ➡️ https://stereoakt.hu/eloadasok/remeny-panzio/

A majdani résztvevőkkel egy márciusi workshop során ismerkednénk meg, amelyen részt vesznek a STEREO AKT társulat tagjai is.
A műhelymunka keretein belül színházi szakemberek vezetésével kreatív gyakorlatok, történetmesélés és drámajátékok segítségével közösen gondolkozunk az aktivizmusról, alulról jövő kezdeményezésekről, és arról, hogy mi tudja motiválni az embereket a sokszor mostoha kilátások ellenére. A workshop civil résztvevői közül hatan nem csak alkotó-közreműködők, hanem az előadás szereplőivé is válnak majd, akik magukat és ügyüket képviselhetik a színpadon.

Amennyiben szívesen részt vennél a Magyarországon bemutatandó előadás létrehozásában, kérjük, töltsd ki az alábbi űrlapot 2023. február 14. éjfélig!

Az előadásról bővebben ezen a linken olvashatsz: https://stereoakt.hu/eloadasok/hotel-of-change-remeny-panzio/
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
Név *
Telefonszám *
Életkor *

Az aktivizmus területe (pl.: klíma, állatjogok, LMBTQ+, feminizmus, oktatás, esélyegyenlőség, minden területet szívesen látunk!). Ha van kedved, oszd meg, hogy miért pont ezen a területen vagy aktív!


*
Foglalkozás
*

Írj le egy esetet, amikor azt érezted, hogy a változás része vagy! (Kérjük, 1-2 mondatban válaszolj!)


*
Ha egy tárgyat ki kéne választanod, mi írná le legjobban az aktivizmushoz fűződő viszonyodat? (Kérjük, 1-2 mondatban válaszolj!) *
Mesélj egy olyan pillanatról, amikor majdnem feladtad! (Kérjük, 1-2 mondatban válaszolj!)
*

Mit tudnál tanítani 1 óra alatt? (Kérjük, 1-2 mondatban válaszolj!)

*

Hogy költenél el 1 millió eurót, hogy az pozitív változást eredményezzen? (Kérjük, 1-2 mondatban válaszolj!)

*
Szeretnénk egy online találkozót szervezni a jelentkezőkkel.
*
A próbák április 11-én kezdődnek, összesen kb. 10-12 alkalom, amelyek egyeztetésekor figyelembe vesszük a közreműködők állandó/fontos elfoglaltságait. De ami a legfontosabb: Ráérsz április 29-30-án (főpróbák), valamint május 1-jén és 2-án (előadások)? 
*
Van olyan aktivista/szervezet, akit ajánlanál, hogy keressünk meg?
Megjegyzés: 
Köszönjük a jelentkezésed! Reméljük hamarosan találkozunk!
A copy of your responses will be emailed to the address you provided.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy