Jelentkezési űrlap - TESZT 2018
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legfontosabb projektjei közé tartozik a TESZT, azaz a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, amelyet 2008-tól minden évben megszervez a színház. A rendezvény nemzetközi jellegű és fő célja a multikulturalizmus támogatása, valamint a régió legaktuálisabb színházi törekvéseinek bemutatása a közönségnek. A fesztivál a kulturális cserék helyszíne, ugyanakkor teret kíván adni a a kelet-európai és Balkán régió művészeivel és színházi szakembereivel való párbeszédre.

Az idén változtatni szeretnénk a válogatás folyamatán és módszerén, ezért felhívást írunk ki, amelyre színházi és performanszművészeti produkciók jelentkezését várjuk. Célunk, hogy továbbvigyük a fesztivál hagyományát, amely a legnagyobb hangsúlyt a találkozásra és a párbeszédre helyezi, legyen az az alkotók és a közönség, az elismert és a pályakezdő művészek, a földrajzi régiók vagy a társadalmi csoportok és különböző esztétikáik között. A pályázatok elbírálásakor különös figyelmet szentelünk a térségbeli előadásokra (Románia, Magyarország, Szerbia, Szlovénia, Bulgária stb.), azokra a művészeti projektekre, amelyek esztétikailag és/vagy tartalmilag rendhagyóak, illetve a fiatal alkotókra.

Jelentkezni kizárólag az online űrlap kitöltésével lehet, 2018. január 5-ig, magyar, román és angol nyelven.

Bővebb információ a www.teszt.ro weboldalon található, illetve a jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseket az info@teszt.ro címre várjuk (kérjük, jelentkezéseiket ne ide küldjék, hanem az online felületre).

Társulat/előadó/kollektíva neve *
Produkció címe *
Kérjük a címet eredeti és magyar nyelven egyaránt megadni.
Bemutató dátuma és helyszíne *
Műfaj *
Származási ország(ok) *
A produkció eredeti nyelve *
Producer(ek) *
Kapcsolattartó neve *
E-mail cím *
Telefon *
Weboldal *
Next
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. - Terms of Service - Additional Terms