FELHÍVÁS csatlakozásra a Felnőttképzők Nemzetközi Napja ünnepéhez 2026
„Tanulás, ami összeköt”

Az UNESCO által támogatott Nemzetközi Oktatási Napot január 24-én ünneplik, amely napot az ENSZ Közgyűlése jelölt ki 2018-ban.


A Magyar Népfőiskolai Társaság a felnőttképzési szakma elismerésének növelése, az együttműködések erősítése, a felnőttkori tanulás széleskörű társadalmi elismertségének növelése érdekében javasolta, hogy minden évben ezen a napon ünnepeljük meg a felnőttképzőket. A javaslatot az Európai Felnőttképzési Társaság (EAEA) elfogadta, így a felnőttképzők Nemzetközi Napja címen csatlakozunk az UNESCO január 24-i eseményéhez – európai szinten.


A felnőttképzés és az élethosszig tartó tanulás napjaink egyik legfontosabb társadalmi és gazdasági kihívása.

A felnőttképzők – tanárok, mentorok, trénerek, tanácsadók – nap mint nap dolgoznak azért, hogy az emberek új esélyt kapjanak a tanulásra, az előre lépésre és az önmegvalósításra. Lehetőséget adnak az embereknek a fejlődésre, a változásra és az újrakezdésre. Munkájuk révén nemcsak tudást közvetítenek, hanem esélyt is teremtenek.

Ennek a munkának az elismeréseként a jövőben évente egy nap szolgáljon arra, hogy köszönetet mondjunk a felnőttképzés területén dolgozó szakembereknek.

A Magyar Népfőiskolai Társaság ezzel a kezdeményezéssel egyúttal emléket kíván állítani dr. Szigeti Tóth János (1947–2019) felnőttképzési szakembernek, aki különleges szerepet játszott a magyar és az európai felnőttoktatás megújításában.

Az első magyarországi Felnőttképzők Nemzetközi Napjának megrendezésére 2026. január 24-én kerül sor.

Az ünnepléshez szabadon csatlakozhatnak szakmai szervezetek, felnőttképzési intézmények, önkormányzatok, közösségi házak, civil szervezetek.

A felhívás a következő események megvalósítását javasolja a programsorozat megvalósításában résztvevőknek:

Egy központi rendezvény programjának felvállalása: egy napos (legalább 5 órás) konferencia, szakmai tanácskozás amelynek tematikája 
  • a felnőttképzés és a felnőttképzők jelenlegi helyzetével,
  • a jövőbeli szükségszerű fejlesztésekkel és
  • szakmai együttműködések kialakításával foglalkozik
Helyi események megrendezése - lehetnek például: 
  • Kiemelkedő felnőttképzési szakemberek elismerése („A tanítás mestere” díj alapítása)
  • Rövid videó vagy fotóösszeállítás a helyi felnőttképzésről („Arcok a tanulás mögött”).
  • Elismerés és közösségépítés: a tanítás és a tanulás „hősei” 
    - Felnőttképző szakemberek és tanulók rövid bemutatása.
    - Felnőttoktatói és tanulói életút-történetek (videó, beszélgetés, dramatizált előadás).
  • Inspirációs előadások, kerekasztal beszélgetések több témában, önállóan is megvalósítható formában, akár egy-egy kávéházi beszélgetésként is pl.:
    - Tanulás 50 felett – újrakezdés bármikor
    - Digitális tanulás – emberközpontúan
    - A tanulás közösségi ereje 
  • Közösségi, élményalapú programok szervezése:
    - Rövid workshopok: digitális kompetenciák, nyelvtanulás, önismeret, zöld életmód, kézműves foglalkozások.
    - „Tanulási fogadalomfal” – minden résztvevő felírhatja, mit szeretne megtanulni a következő évben.
    - Kötetlen beszélgetések, hálózatépítés 
Az események tematikája nem lezárt, további elképzelések is lehetségesek, amelyben csupán azt a szempontot kell figyelembe venni, hogy a felnőttképzőket ünnepeljük.

„Felnőttképzők Nemzetközi Napja - 2026: a tanulás, ami összeköt” programsorozathoz való csatlakozást, a kidolgozott tematikával együtt 2025. december 17-ig lehet benyújtani az alábbi űrlapon.

Mivel a kezdeményezés új, ezért az anyagi bázisát az első sikeres megrendezés után lehet kiépíteni, így az első rendezvények önkéntesen, vagy helyi finanszírozással valósulhatnak meg. 
A résztvevő szervezetek és programok közötti koordinációt egy öt tagú munkacsoport végzi, országos eseményként összehangolja, programfüzetet készít, az egységes megjelenési formák elkészítését segíti, az országos sajtómegjelenést megszervezi. 
Az öt fős munkacsoport egyúttal szakmai-módszertani tanácsadói feladatokat is ellát.


További információ kérhető: mnt@nepfoiskola.hu 0620 / 610 0506
Sign in to Google to save your progress. Learn more

A csatlakozó szervezet/intézmény neve:

*

A csatlakozó szervezet/intézmény címe:

*

Kapcsolattartó neve:

*

Kapcsolattartó telefonszáma:

*

Kapcsolattartó e-mail címe:

*

A program címe:

*

A megvalósulás helye:

*

A megvalósulás időpontja:

*

A program helyi koordinátora:

Amennyiben más, mint a kapcsolattartó.

A program helyi koordinátorának elérhetőségei:

Telefonszám, e-mail cím. Amennyiben más, mint a kapcsolattartó.

A programban résztvevő előadók, beszélgető partnerek, stb:

*
Az esemény rövid leírása: *
(maximum 2000 karakter - kb. 1 A/4-es oldal)
Nyilatkozat *

Ezúton fejezem ki a szándékot, hogy a közzétett felhívás alapján szervezetünkkel, intézményünkkel csatlakozni kívánunk a Felnőttképzők Nemzetközi Napja egy napos, országos ünnepi rendezvénysorozatához.

Tudomásul veszem, hogy az intézményem saját logója mellett a jelentkezési lapon feltüntetett négy logót a rendezvény minden dokumentumán (nyomtatott, elektronikus) használni kell.

Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. - Terms of Service - Privacy Policy

Does this form look suspicious? Report