Időpont: 2022. szeptember 15. (csütörtök) 18.30-19.45
Helyszín: Zipernowsky Stúdió - 1114 Budapest, Bartók Béla út 33.
Az operett giccses. Az operett avítt. Nos, az ízlésről aligha érdemes vitatkozni. Oly annyira avítt, hogy nemzetközileg ismert és elismert komponistáink – például Ábrahám Pál, Kálmán Imre és Lehár Ferenc – művei még ma is megtalálhatók a színházak repertoárjában. Ám a századelőn és a két világháború között tucatnyi zeneszerző és librettista adta a fejét operettszerzésre, azonban nagyon sok, a maga korában sikeres és értékes operettel mostohán bánt az utókor.
Emese alapkutatásai a kanonizált művekről és a 20. század első felének magyar operettjátszásról, meghatározó alkotóiról és sztárjairól való tudást egészíti ki. Levéltári források, korabeli sajtóanyagok, kép- és hanganyagok segítenek az elfeledett, azaz a kánonból kimaradt operett nyomába eredni, hogy választ kapjunk többek között arra, hogy melyik mű keletkezett távkomponálással; melyik operett lendítette fel a Liget nyári forgalmát egy szezonban; s hogy melyik szerzőnk mondta azt, hogy ő bizony nem ért az operettekhez.
Az este során a részvevők néhány Csipkerózsika-álomból felébresztett, nem kanonizált magyar operettet ismerhetnek meg szórakoztató történeteken keresztül.
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékod ezen űrlap kitöltésével tudod jelezni.
Az esemény a Kutatók Éjszakája 2022 programsorozat hivatalos része.