Közösségi kert parcella-pályázat
Tavasszal indul az első pécsi közösségi kert, ennek kapcsán szeretnénk felmérni az igényeket elsősorban a parcellákat illetően, valamint, hogy milyen általános elvárások vannak a közösségi kerttel.
A parcellák az alábbi tervrajz baloldalán láthatók. 24 darab háromszögű parcellát tudunk kialakítani (2 x 2 méter). A parcellákat egyénileg és társaságban is lehet művelni, eszközöket és vizet a közösségi kert biztosítja, a vetőmagokat egyénileg kell beszerezni. Parcellát egy évre lehet bérelni havi 500 forint, azaz évi 6000 forintért. A bérlet fizetése megegyezés szerinti időközönként történik (lehet havi, negyed- vagy félévente, illetve egy összegben is. A bérlésből befolyó összeget a kert fenntartására és programszervezésre fordítjuk.
Első körben azoknak szeretnénk parcellát biztosítani, akik valamilyen formában hozzájárultak a kert rendbehozásához és szépítéséhez. Azonban senkit nem fogunk kert nélkül hagyni, túljelentkezés esetén udvarszépítő programot indítunk, aminek keretein belül parcellák kialakítására alkalmas belső udvarokat szeretnénk termővé varázsolni, melynek termését a tulajdonosok és kertészek megegyezés szerint oszthatnak el.
Kialakítás terve (részletek: https://goo.gl/KfksyM)
Parcellával kapcsolatos tervek
Milyen növényeket szeretnél termeszteni?
Virágok, fűszer- és gyógynövények közös ágyásokban lesznek, így ezeket nem ajánljuk saját parcellába.
Your answer
Egyedül vagy többen? Hányan művelnétek a parcellát?
Milyen gyakran tudnád gondozni a kerted?
Személyes adatok és elérhetőség
Teljes név:
Your answer
Életkor:
Your answer
Település:
Your answer
Irányítószám
Your answer
Legmagasabb iskolai végzettség
E-mail:
Your answer
Igények a közösségi kert irányába
Mit vársz a közösségi kerttől?
Milyen programokon, előadásokon vennél részt?
Köszönjük, hogy kitöltötted!
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service