9. Az ötvenes években születtek bravúros szövegű állatversei. Akkor, amikor előírták, hogy miről hallgassanak, és azt is, hogy miről beszéljenek. Az állatversek megkerülték ezt a feladatot, örök emberi igazságokról beszélnek a „nyelvi akrobatika” eszközeivel. „Egy hétfejű sárkánykölök csúnyán összevesztek. / Rájuk szólt az anyja, de ő nem maradtak veszteg. / Bár már egy sem emlékeztek, hogy min kapott össze, végül leharapta egymást, önmagát is közte. / Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájba rágom, tessék: / Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.” Ki a szerző? *