Erősödő Civil Közösségek - Szükségletfelmérés
A pécsi Emberség Erejével Alapítvány (EEA) a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásával, a Regionális Közösségi Központok program keretében pályázati programot hirdet meg a Dél-Dunántúli Régió civil szervezetei, közösségei számára.
Az Erősödő Civil Közösségek (ECK) pályázati program az Emberség Erejével Alapítvány koordinálásában valósul meg. A támogatási program keretében 2020-ig, három éven keresztül évente 100 millió forintos nagyságrendű összegre pályázhatnak baranyai, somogyi és tolnai magánszemélyek, informális csoportok és formális szervezetek.

Az Emberség Erejével Alapítvány álláspontja szerint a központi probléma a széttöredezett társadalom, amelyen a civil közösségek erősítésén keresztül lehet javítani. Az elmúlt években a civil közösségek kiszolgáltatottabbakká váltak, a civil társadalom is válságba került. A működési problémák általánossá lettek, melyek fokozott problémát jelentenek a kisebb településeken. Az ECK távlati célja a civilek láthatóvá tétele, közösségépítés, az állampolgársági öntudat, a demokráciafejlesztés, szervezet-erősítés, a mindennapokban az emberek közötti bizalom, kapcsolat és együttműködés, a civil közösségek erősítése.

Az első pályázati kör felhívását az EEA november 30-án teszi közzé a honlapján.

Jelen kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a lehető legtöbb szereplő számára megfelelő pályázati kiírás jöjjön létre az ECK támogatási programban, és ezen keresztül a rendelkezésre álló források a leghatékonyabban legyenek felhasználva!

A kérdőív kitöltésére november 10-ig van lehetőség.

Ön, mint válaszadó... *
Civil szerveződés bemutatása
A kérdőív további részét csak abban az esetben szükséges kitölteni ha ön civil szervezet, vagy informális csoport vezetője/tagja
Szerveződés neve
Your answer
Tevékenységi terület
Kérem adja meg a fenti civil szervezet tevékenységi területét/területeit! (Több választ is megjelölhető.)
Költségvetés
A szervezet utolsó teljes éve költségvetésének mértéke nagyságrendileg (Ft)
Település típusa
A székhely település jellege, körülbelüli lakosságszáma alapján
Szükségletek
Kérem fogalmazza meg az Ön/Önök által tapasztalt legfontosabb társadalmi problémákat! *
Your answer
Kérem gondolja végig, melyek a civil szerveződések (szervezetek, csoportok, aktív állampolgárok) előtt álló legmeghatározóbb kihívások az Ön környezetében! *
Your answer
Az eddigi tapasztalatai alapján, milyen jellegű pályázati keretek segítenék Önöket leginkább a céljaik elérésében? *
Például: támogatható tevékenységek, költségvetési szabályok, indikátorok meghatározása, beszámolási kötelezettségek, stb.
Your answer
E-mail
Ha szeretne az Erősödő Civil Közösségek támogatási program aktualitásairól értesülni, kérjük adja meg e-mail címét!
Your answer
Adatkezelési hozzájárulás *
Hozzájárul Ön ahhoz, hogy Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány (Székhely: 7621 Pécs, József u. 34., Adószám: 18327568-1-02, Nyilvántartásba vételről rendelkező határozat száma: Pk.60001/2006/6) hozzájárulása visszavonásáig kezelje az Ön által megadott adatait abból a célból, hogy a Regionális Közösségi Központok program keretében pályázati felhívásaival, hírlevéllel emailben megkeresse?
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Additional Terms