KÉRDŐÍV HELYI ÉRTÉKEK ÖSSZEGYŰJTÉSÉHEZ Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt keretében
Tisztelt helyi értékekért felelősséget érző barátunk!
Tisztelt közösség-vezető!

A TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa, a Sóstói Múzeumfalu és a VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár együttműködésével helyi értékeket feltáró programot indított, amelyben minél több helyi értékkel bíró (szellemi, emberi, tárgyi és természeti) kincsünket szeretnénk összegyűjteni, rendszerezni és bemutatni. Elsősorban olyan értékeket szeretnénk feltárni és bemutatni, amelyek kevésbé közismertek, de érdeklődésre tarthatnak számot akár helyi lakosok, akár az idelátogató turisták körében is.
Ebben a gyűjtőmunkában Önre, illetve az Ön által képviselt közösségekre is számítunk. Az alábbi kérdőív kitöltésével segíti a közös értékeink feltárását és megőrzését.
A feltárt értékek megtekinthetőek lesznek a www.temimoricz.hu oldalon, valamint a Sóstói Múzeumfaluban kiállítás formájában is bemutatjuk a legérdekesebb feltárt értékeket, amelyekből nyomtatott kiadvány is készül.
A legtöbb helyi értéket beküldő magánszemélyt, illetve szervezetet értékes könyvjutalomban részesítjük, 2018. októberében. A feltárt értékek közül a legérdemesebbeket felterjesztjük Nyíregyháza város hivatalos Értéktárába való felvételre.
Amennyiben az értékfeltáráshoz szakmai, könyvtári, vagy múzeumi segítséget kér, keressen minket bizalommal!
További információ:
Szegedi Sándor - TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa.
Telefon: 704330279
email: temimoricz@gmail.com
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2018. SZEPTEMBER 15.

Az értékfeltárás az EFOP-1.3.1-15-2016-00001 Cselekvő közösségek - aktív közösségi szerepvállalás c. projekt keretében történik, amelynek főkedvezményezettje a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre), konzorciumi tagjai a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., és az Országos Széchenyi Könyvtár. https://cselekvokozossegek.hu/

Email address *
EU-logo
1. Kérjük, mutassa be pár mondatban, amennyiben Nyíregyházára, illetve környékére vonatkozó jelentősebb HELYI HAGYOMÁNY-t ismer! (pl. ének, tánc, viselet, népszokás, néphagyomány, népköltészet, népmese, szólás-mondás, legenda, anekdota, mese, ráolvasások, vallási hagyományok, stb. ) Erre vonatkozóan csatolhat internet-címeket is.
1/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt HELYI HAGYOMÁNYHOZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
2. Ismer-e olyan HAGYOMÁNYŐRZŐ HELYBELIEKET (helytörténész, helyi író, költő, nótafa, vőfély, mesemondó stb.), akik tudásukat valamilyen formában továbbadják (iskolában, óvodában, jeles napokon, közösségi összejöveteleken, ünnepeken, családi, baráti környezetben)? Ha igen, kérjük, sorolja fel elérhetőségeiket!
2/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt HAGYOMÁNYŐRZŐ HELYBELIEKHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
3. Ismer-e olyan KÉZMŰVEST, MESTEREMBERT, GAZDÁLKODÓT, VÁLLALKOZÓT, IPAROST, aki egyedi, különleges, értékes munkát végez? Kérjük, sorolja fel elérhetőségeiket!
3/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt KÉZMŰVESHEZ, MESTEREMBERHEZ, GAZDÁLKODÓHOZ, VÁLLALKOZÓHOZ, IPAROSHOZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
4. Tud-e valamilyen EGYEDI TERMÉKRŐL, ami régi technológiával készül a településen? Sorolja fel a készítők elérhetőségeivel! Weboldalt, internetcímet is megjelölhet!
4/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt EGYEDI TERMÉKHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
5. Tud-e valamilyen speciális HELYI ÉTELRŐL, ITALRÓL? Kérjük, sorolja fel a készítők elérhetőségét! Webcímeket is feltüntethet.
5/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt HELYI ÉTELHEZ, ITALHOZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
6. Ismer-e olyan, esetleg kevésbé közismert épületeket, épületrészeket (pl. timpanon, dombormű), köztéri alkotásokat, szobrokat, kegyhelyeket, régészeti lelőhelyeket, műemlékeket, építészeti alkotásokat, melyek véleménye szerint a HELYI ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG része (pl. lakóházak,gazdasági épületek, intézmények, ipari létesítmények stb.)?
6/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt HELYI ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
7. Van-e ismerete valamely helyben megtermelt vagy itt található MEZŐGAZDASÁGI KÜLÖNLEGESSÉGRŐL, NÖVÉNYRŐL (pl. szőlő, gyümölcs, kapásnövény, erdei gyümölcs stb.), őshonos állatokról, állatfajokról, lótenyésztésről, lovas turizmusról stb.? Kérjük, sorolja fel!
7/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt MEZŐGAZDASÁGI KÜLÖNLEGESSÉGHEZ, NÖVÉNYHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
8. Ismer-e olyan HELYBELIT, AKINEK KEDVENC HOBBIJA mások számára is érdekes lehet: fest, farag, bőrt vagy fémet, csontot munkál, makettet, modelleket, gyermekjátékokat készít, felújít régi gépeket, sző, fon, hímez, horgol, fotós, filmes, illetve gyűjt valamit (bélyeget, régiséget, receptet, képet,kaktuszt stb.)? Kérjük, sorolja fel őket elérhetőségükkel!
8/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt ÉRTÉKES HOBBIVAL RENDELKEZŐ HELYBELIHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
9. Ismer-e olyan NYÍREGYHÁZÁHOZ KÖTŐDŐ, ELHUNYT, VAGY JELENLEG IS ÉLŐ MŰVÉSZT, ÍRÓT, TUDÓST, SPORTOLÓT, TÖRTÉNELMI SZEMÉLYISÉGET, EGYÉB HÍRES EMBERT aki jelentős szerepet töltött be helyi, vagy országos szinten a művészetben, közéletben, történelemben, tudományban, sportban?
9/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt NYÍREGYHÁZÁHOZ KÖTŐDŐ HÍRES EMBERHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
10. Tudna-e ajánlani a múltban vagy a jelenben is működő INTÉZMÉNYT, EGYESÜLETET, SZERVEZETET, ALKOTÓ KÖZÖSSÉGET, SPORTEGYESÜLETET, amely méltó a megörökítésre és a helyi közösség életében kiemelkedő szerepet játszik?
10/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt INTÉZMÉNYHEZ, EGYESÜLETHEZ, SZERVEZETHEZ, ALKOTÓ KÖZÖSSÉGHEZ, SPORTEGYESÜLETHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
11. Tudna-e ajánlani a településen és környékén TERMÉSZETI ÉRTÉKEKET? Pl. növények, érdekes vagy ritka fák, különlegesen szép fák, facsoportok, ritka állatok, életközösségek, stb.
11/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt TERMÉSZETI ÉRTÉKEKHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
12. Tudna-e ajánlani a településen és környékén TÁJKÉPI ILLETVE UTCAKÉPI ÉRTÉKEKET? Pl. egy régies hatású utcácska, különleges hangulatú utcarészlet, vagy szép kilátást biztosító pont, legelő, erdő, stb. Kérem, a helyet utcanévvel, vagy Google-térkép segítségével azonosítsa és küldje el nekünk.
12/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt TÁJKÉPI ILLETVE UTCAKÉPI ÉRTÉKEKHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
13. Milyen Nyíregyházához és környékéhez kapcsolódó, HAGYOMÁNYOS, EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDOT TÁMOGATÓ, VAGY GYÓGYÍTÓ ELJÁRÁSOKAT, GYÓGYNÖVÉNYEKET ismer, amelyeket ajánlani tudna?
13/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt HAGYOMÁNYOS, EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDOT TÁMOGATÓ, VAGY GYÓGYÍTÓ ELJÁRÁSOKHOZ, GYÓGYNÖVÉNYEKHEZ kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
14. Ha vendége érkezik, mit mutatna meg neki feltétlenül Nyíregyházáról és annak környékéről?
15. Milyen IPARI NEVEZETESSÉGET, GYÁRAT, ÜZEMET, stb. tart fontosnak Nyíregyházán, amelynek egyedi jellegzetessége is van?
15/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt IPARI NEVEZETESSÉGHEZ, GYÁRHOZ, ÜZEMHEZ, kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
16. Milyen, a fentiekben nem érintett EGYÉB ÉRTEKET tart fontosnak, amely Nyíregyházához és környezetéhez kapcsolódik?
16/a. Kérjük, amennyiben rendelkezik olyan fényképpel, leírással, szkennelt anyaggal, videóval, amelyik az ön által megjelölt EGYÉB ÉRTÉKHEZ, kapcsolódik, azt itt töltse fel (max. 10 Mb). Ha ennél nagyobb a fájl, kérjük küldje el rövid leírás kíséretében a temimoricz@gmail.com e-mailcímre!
Szeretne részt venni nyereményjátékunkban? A legtöbb helyi értéket beküldők között értékes könyvjutalmat osztunk szét.
Kérem adja meg a nevét, vagy intézmény, civil szervezet, egyéb közösség esetén annak a nevét.
Kérem adja meg emailcímét vagy telefonszámát. *
Kérem adja meg lakcímét, vagy szervezet esetén annak levelezési címét.
Adatainak megadásával és a kérdőív elküldésével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Alapítványa az adatokat kizárólag az értékfeltárás és a játék céljából, a hatályos adatvédelmi törvényeknek megfelelően kezelje, és azokat rendszeréből a projekt végén törölje, illetve az elküldött dokumentumokat felhasználja az értéktár kialakításához.
Köszönjük hogy részt vett az értékfeltáró munkában!
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. - Terms of Service - Additional Terms