Request edit access
Technikai Program 2023 (2)
A 2020-2023-as időszakra az SMSZ szakmai stábja életre hívta a Technikai Programot, ahol a résztvevők alapos technikai képzést kapnak, amit a tanítványaiknak a síoktatás során tovább tudnak adni, ugyanakkor a szakmai és sítudásuk fejlesztése nyomán megalapozhatják részvételüket az SMSZ demo csapatában, a Hungarian Interski Demoteam-ben is. A Technikai Programot Kovács Tamás szakmai alelnök vezeti az SMSZ kiképző oktatóinak és kiképző aspiránsainak bevonásával. A Program 2021-ben elkezdődött és a Síparkban tartott hétfői edzésekkel folyamatos lehetőséget nyújtott a technikai képzésre. A 2021-22-es szezonban folytatjuk a Programot amennyire a járványhelyzet engedi a hétfői fogalkozások mellett 3-4 napos táborokat is szervezünk.  

Vannak és lesznek, akik "csak" fejlődni akarnak a következő 2 szezonban, de igyekszünk  olyan programot létrehozni, ahol átlátható az, hogy mi mennyibe fog kerülni, milyen támogatást nyújt az SMSZ a felkészülés különböző fázisaiban, mikor lesznek a táborok (előre lehessen kalkulálni), hogyan lehet a demo keretbe kerülni.

A terv az, hogy a program az első 1-1.5 évben önköltséges elven fut, tehát a résztvevők befizetéseiből finanszírozzuk a kiadásokat. 2022-ben tervezünk megjelenni az ISIA World Forumon Sextenben, a Formációs Európa Bajnokságon Samnaunban, 2023-ban az Interski Kongresszuson Levi-ben. Az ezekre való készülésben és a konkrét eseményeken fog az SMSZ és szponzorok anyagi és tárgyi támogatással beszállni. Az értékelési rendszer pedig átlátható lesz, így mindenki tudni fogja, hogy mire számítson.

A 2021-22-es szezonban folytatódnak a hétfői mátrai felkészülések és tervezünk keddi szárazedzéseket is.  

A hazai sí edzések alkalmanként 6.500 Ft-ba kerülnek fejenként (plusz a síbérlet, amelyhez a Síparkban 50 %-os kedvezményt kapunk). A szárazedzés 3.000 Ft/fő/alkalom (teremben) és 2.000 Ft/fő szabadtéren.

Addig is szeretnénk felmérni, hogy
- ki szeretne a programhoz csatlakozni,
- a fent leírt hazai edzésekre ki az, aki szeretne és tud is jönni,
- a táborokon ki tud részt venni.

Tervezett több napos TP táborok:
I. 2022. január 6-9. Formációs tábor + válogató 1
II. 2022. március 3-6. Formációs tábor + válogató 2
ISIA World Forum Sexten 2022.04.03-08.
Formációs EB Samnaun 2022. 04.07-10.
További technikai tábor: 2022. májusban

Kérjük, ha szeretnél a Technikai Program 2023-hoz csatlakozni, töltsd ki az alábbi adatlapot.
A TP résztvevőivel messenger csoport és FB csoport működik, amelyekbe az új jelentkezőket is felvesszük.
Az egyes táborok részletes információit az itt jelentkezőknek később megküldjük.

Sign in to Google to save your progress. Learn more
Név *
E-mailcím *
Telefonszám *
Részvételem célja (több válasz is lehetséges!) *
Required
Részt veszek a hazai havas edzéseken (heti 1 alkalom) *
A hazai havas edzéseket hétfői napra tervezzük. Megfelel neked ez a nap? Ha nem, melyik napot javasolnád? *
Részt veszek a szárazedzéseken (heti 1 alkalom) *
A szárazedzéseket keddre tervezzük. Megfelel neked ez a nap? Ha nem melyik nap lenne alkalmas *
A hazai edzésnapokra és táborokra az utazást telekocsi rendszerben szervezzük. Általában hogyan tudsz majd ebben közreműködni? (Az egyes programokhoz külön szervezzük majd a telekocsikat) *
Jelentkezem a Technikai Program alábbi táboraira
Megjegyzés
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy