Request edit access
EVP esték
Az EVP Esték előadásokkal egybekötött kávéházi beszélgetések, amelyek két nagy témában kerülnek megrendezésre:

A Beszélgetés a gyermeknevelésről – szülői készségek fejlesztése egy 6 alkalmas előadássorozat, melynek célja segítséget nyújtani a szülőknek a gyermekeik nevelésével kapcsolatos esetleges problémáik, kérdéseik kapcsán.

A Lelki Egészség Hódmezővásárhelyi Akadémiája előadássorozat szintén 6 alkalommal kerül megtartásra.
Ennek célja, hogy olyan, a lelki egészséggel kapcsolatos új ismereteket, információkat tárjon a résztvevők
elé, amelyek segítségükre lehetnek a testi és lelki egészségi állapot közötti kapcsolat megértésében, illetve saját és környezetük lelki egészségének javításában.

A kávéházi estéket képzett szakemberek vezetik, a beszélgetések során a résztvevők
feltehetik kérdéseiket és közösen vitathatják meg a témákat.

Helyszín: Fekete Sas Kávéház (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 3.)

Regisztráció 17.00 órától

Előadások 17.30-19.00 óra között

A rendezvények ingyenesek, a fogyasztás önköltséges.

A rendezvényeken résztvevők a helyszín italkínálatából válogathatnak.
Next
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy