Többnyire nem volt senkim, akihez tanácsért vagy érzelmi támogatásért fordulhattam volna.
Általában nem voltak olyan emberek, akik melegséget, biztonságot, és szeretetet adtak volna.
Életem során többnyire nem éreztem, hogy valaki számára különösen fontos vagyok.
Többnyire nem volt olyan személy, aki valóban meghallgatott és megértett volna valódi szükségleteimmel, érzelmeimmel.
Ritkán volt részem abban, hogy egy rátermett személy igazi tanácsot és útmutatást nyújtott volna, amikor nem tudtam, mihez kezdjek.
Azt veszem észre, hogy a hozzám közel állókhoz betegesen ragaszkodom, mert attól félek, hogy el fognak hagyni.
Aggódom, hogy szeretteim elhagynak vagy elhanyagolnak.
Kétségbe esek, mikor azt érzem, hogy egy szeretett személy kezd eltávolodni tőlem.
Néha annyira félek, hogy elhagynak, hogy inkább elüldözöm magamtól az embereket.
Annyira szükségem van másokra, hogy aggódom mi lesz, ha elveszítem őket.
Úgy érzem, ki akarnak használni.
Úgy érzem, mások jelenlétében nem engedhetem el magam igazán, mert akkor szándékosan bántani akarnak.
Csak idő kérdése, mielőtt valaki elárul.
Eléggé gyanakvó vagyok mások hátsó szándékait illetően.
Általában próbálom kitalálni, mi lehet a másik hátsó gondolata.
Alapvetően más vagyok, mint a többi ember.
Nem tartozom sehova; magamnak való vagyok.
Úgy érzem, a többi ember számára idegen vagyok.
Mindig csoporton kívülinek éreztem magam.
Senki, akire vágyom, nem kívánna, nem szeretne, ha ismerné a hiányosságaimat.
Senki, akire vágyom nem maradna a közelemben, ha megismerné valódi énemet.
Nem érdemlem meg mások szeretetét, figyelmét, megbecsülését.
Úgy érzem, nem vagyok méltó a szeretetre.
Alapvető tulajdonságaim túlságosan lefoglalnak ahhoz, hogy felfedjem magam mások előtt.
Szinte semmi, amit a munkahelyemen (iskolában) csinálok, nem annyira jó, mint amit mások meg tudnak csinálni.
Ha teljesítenem kell, nem tudok megfelelni.
A legtöbb ember nálam többre képes a munka és a teljesítmény terén.
Nem vagyok olyan tehetséges a munkámban, mint a legtöbb ember.
Ha munkáról (iskoláról) van szó, nem vagyok olyan intelligens, mint legtöbben.
Úgy érzem, egyedül nem tudok elboldogulni a mindennapi életben.
Úgy gondolom, hogy a hétköznapi életben másoktól függő személy vagyok.
Nincs józan ítélőképességem.
A hétköznapi életben nem támaszkodhatom a saját véleményemre.
Nem érzem magam képesnek a mindennapi életben felmerülő problémák megoldására.
Úgy tűnik, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy bármelyik percben történhet valami.
Úgy érzem, bármelyik percben jöhet valami katasztrófa (természeti, bűncselekmény, gazdasági vagy egészségügyi).
Attól félek, hogy minden pénzemet elvesztem, és nyomorogni fogok.
Aggódom, hogy valami komoly betegségem van, annak ellenére, hogy ilyesmit nem mondott az orvosom.
Nem tudtam olyan mértékben leválni a szüleimről, mint ahogy ezt –látszólag- a velem egykorú emberek tették.
A szüleim és én túlságosan is hajlamosak vagyunk beleszólni egymás életébe és problémáiba.
A szüleimnek és nekem nagyon nehezen megy, hogy bűntudat és csalódás érzése nélkül bármilyen intim apróságot elhallgassunk egymás elől.
Gyakran érzem, hogy nincs saját identitásom, ami elkülönítene a szüleimtől vagy a partneremtől.
Gyakran érzem, hogy a szüleim rajtam keresztül élnek –nincs saját életem, külön életem.
Azt hiszem, sok bajom származna abból, ha azt csinálnám, amit akarok.
Úgy érzem, nincs más választásom, mint hogy mások kérésére beadjam a derekam különben valamilyen módon megtorolnák, vagy elutasítanának.
Kapcsolataimban hagyom, hogy a másik fél diktáljon.
Úgy érzem, hogy életem legfontosabb döntéseit nem én hoztam.
Nehezemre esik, hogy megköveteljem saját jogaim tiszteletben tartását, és érzelmeim figyelembe vételét.
Legtöbbször végül én vagyok az, aki gondoskodik a hozzám közel állókról.
Jó ember vagyok, mert másokkal többet törődöm, mint saját magammal.
Annyira lefoglal, hogy szeretteimről gondoskodjak, hogy magamra alig marad időm.
Mindig is én voltam az, aki mindenki mást meghallgatott.
Más emberek úgy látják, hogy túl sok mindent teszek meg másokért, és túl keveset magamért.
Túlságosan zavarban vagyok, ha pozitív érzelmeimet ki kell fejeznem mások előtt (pl. szeretet, törődés kimutatása).
Szégyellem kifejezni az érzelmeimet mások előtt.
Nehezemre esik, hogy barátságos és spontán legyek.
Annyira uralkodom magamon, hogy az emberek azt hiszik, nincsenek érzelmeim.
Az emberek úgy látják, érzelmileg merev vagyok.
Muszáj, hogy mindenben, amit csinálok, a legjobb legyek, nem fogadom el a második helyet.
Próbálom a lehető legjobbat nyújtani, a „megfelelő” nem elég jó.
Minden feladatomat teljesíteni kell.
Úgy érzem, állandó nyomás alatt állok, hogy teljesítsek, és véghez vigyek dolgokat.
Nem engedhetem meg magamnak, hogy könnyelműen elnézzek magamnak dolgokat, vagy kifogásokat találjak a hibáimra.
Amikor akarok valamit másoktól, nagyon nehezemre esik elfogadni a visszautasítást.
Különleges ember vagyok, és nem kell elfogadnom a többi emberre vonatkozó korlátokat.
Utálom, ha korlátoznak, vagy visszatartanak attól, hogy azt csináljam, amit akarok.
Úgy érzem, nem kellene elvárni, hogy betartsam a normális szabályokat és azokat a megkötéseket, amelyeket mások betartanak.
Úgy érzem, amit én tudok nyújtani, az többet ér mások hozzájárulásánál.
Úgy tűnik, képtelen vagyok erőt venni magamon, hogy elvégezzek egy unalmas vagy rutinfeladatot.
Ha nem sikerül elérnem a célom, könnyen frusztrált leszek és feladom.
Nagyon nehezemre esik, hogy az azonnali kielégülést feláldozzam egy hosszú távú cél elérése érdekében.
Nem tudom magam arra kényszeríteni, hogy olyasmit csináljak, amit nem élvezek; még akkor sem, ha tudom, hogy ez a jól felfogott érdekem.
Ritkán tudtam betartani elhatározásaimat.
