Egy L. Ritók Nóra (a generációs mélyszegénységben élő falvakban dolgozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője) által írt cikkből idézünk: "Amikor elkezdtem, minden tapasztalat nélkül csak a segítségnyújtás vágya élt bennem. Látva a nélkülözőt, a bajba jutottat, segíteni akartam. Az, hogy valaki miért jutott oda, nem érdekelt. Javítani akartam a helyzetén, ruhát, cipőt, ennivalót, villanyt, tüzelőt adva annak akinek nincs, elvinni oda, ahova soha nem juthatna el, élményt adni neki, amit soha nem érhetne el. Azt hittem, ez ilyen. Odamegyek, segítek, ők meg örülnek, hogy kihúzom őket a bajból, és aztán ebből a jobb pozícióból élik majd tovább sikeresebben az életüket. Hogy élményhez, kiránduláshoz, táborozáshoz juttatom a gyerekeiket, megmutatva egy másik világot, ami elérhető lenne nekik is, és ettől majd megfogalmazódik bennük, hogy akarják ezt, és elindul a változás. A furcsa az, hogy az első időszakban ez működött is. Úgy tűnt, partnerek lesznek a változásban. Ők, akik generációk óta nem változtak. Elmondták, amit hallani akartam. Mert érezték, még, ha nem is fogalmaztuk meg, hogy milyen irányt mutatnánk. Kapcsolódtak. Mutatták, hogy akarják másképp. Dolgozni, tanulni, kertet művelni, közösségben működni.Ha vendég jött, vagy riporter, spontán beszéltek erről, boldog voltam a mondataiktól, mert sosem mondtam, hogy mit mondjanak, és őszintének tűntek. A megfogalmazott vágyaik és a mi céljaink egyfelé mutattak. Évekbe telt, mire rájöttem, hogy ez a kép hamis. " Mit gondolsz erről a gondolatmenetről, élményről? Miért lehet hamis ez a kép? Miért fontos ezen gondolkozni? *