Request edit access
"A Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése"
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat pályázatot nyújtott be a "Megyei identitás erősítése" című, TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú felhívásra, amelynek célja a Csongrád-Csanád megye egészének és településeinek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése.
A közösségek, helyi partnerség, együttműködés, a civil szféra, illetve általában a közösségi, térségi, megyei identitás, a településhez, térséghez, megyéhez kötődés erősítésre szorul.

Ezért fontos a társadalmi aktivitás és együttműködés növelése. A települési, megyei közösségek erősítésében kiemelt szerepet képesek betölteni a célzott közösségi programok, rendezvények, illetve a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat.
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat vezetése négy fő prioritást tűzött ki zászlajára a következő időszakra: a hagyomány- és kultúra ápolását, az egészségmegőrzést, a turizmust és a klímavédelmet kiemelt feladatának tekinti.

Tisztelt Válaszadó!

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat ezúton köszöni meg, hogy kérdőívének kitöltésére szán néhány percet, amellyel hozzájárul a projekt hatékony és sikeres tervezéséhez, illetve megvalósításához.
Tájékoztatjuk, hogy a kérdőív kitöltése önkéntes és anoním módon történik.

Sign in to Google to save your progress. Learn more
1. Miért szeret Csongád-Csanád megyében élni? *
Required
2. Az Ön véleménye szerint fontos-e a megyei identitás és összetartozástudat erősítése? *
3. Amennyiben fontosnak tartotta az összetartozástudat erősítését, milyen módon valósítaná meg? Kérem válasszon az alábbi lehetőségek közül! (több válasz is megjelölhető)
4. Tapasztalata alapján, mi az összetartó erő a települések és a megye lakossága között? *
Required
5. Ismeri-e Csongrád-Csanád megye történetét, hagyományait? *
6. Ismeri-e településének történetét, hagyományait? *
7. Értékteremtőnek találja-e a történelmi hagyományaink megőrzését szolgáló kutatásokat? *
8. Szívesen olvasna-e a településéről és Csongrád-Csanád megyéről szóló könyveket? *
9. Fontosnak tartja-e, hogy a jelenkor Csongrád-Csanád megyét érintő társadalmi és kulturális értékei, eseményei megörökítésre kerüljenek az utókor számára? *
10. Véleménye szerint fontos-e, hogy Csongrád-Csanád megye településeit az itt élők megismerjék? (pl.: természeti-, épített értékei stb.) *
11. Honnan szokott értesülni a településén és/vagy a megyénkben megszervezésre kerülő eseményekről? *
Required
12. Ön szívesen látogatna-e a településen és/vagy a megyében megrendezésre kerülő kulturális rendezvényeket? *
13. Előnyben részesíti-e a helyben vagy a megyében megtermelt termékek vásárlását más termékekkel szemben? *
14. Fontosnak tartja-e a gyermekek bevonását a közösségépítés folyamatába? *
15. Támogatja-e a kor vívmányainak megfelelő webes, illetve telefonos applikáción keresztül elérhető települési és megyei értékek, látnivalók bemutatását szolgáló fejlesztéseket? *
16. Az Ön neme *
17. Az Ön életkora *
18. Az Ön legmagasabb iskolai végzettsége: *
19. Az Ön foglalkozása *
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy