Nyírfalvi Károly: Hosszan kígyózó lélegzet

 

 

Az öreg székely szeretne világot látni, új ismeretekre vágyik, elindul hát, elutazik a fővárosba. Sétál az utcákon, elvetődik az állatkertbe, nézi a tigrist, az oroszlánt, hosszan ácsorog a zsiráf ketrecénél, végigméri alulról felfelé, majd újra, végül félhangosan kijelenti: – Ilyen állat márpedig nincs!

Így vagyok én is az egysoros verssel. Olvastam jó néhányat, misem bizonyítja tehát jobban, minthogy létezik, de fogalmazhatunk úgyis, attól, hogy rámondják, még nem feltétlenül vers. Hogy tudná egyetlen sorban, olykor egyetlen szóban a vers ismérveit felmutatni?

Újabb kérdés! Mikor mondjuk egy szövegre, hogy vers? Ha a sorok nem érnek ki a lap széléig? Nem valószínű. A közfelfogás szerint a vers alapvető ismérve, hogy rímel, s hogy ritmizálható. Vagy hangsúlyos. Ha pedig szabad vers, egyéb logikai és költészettani szabályoknak felel meg. Hallottunk már sorversekről is, de mi tesz egyetlen sort, vagy urambocsá egyetlen költői emelkedettségű kifejezést, vagy épp metaforát egysoros verssé?

Ha az az egyetlen egy sor, mondjuk az epigramma szabályainak megfelelően egy hexameter, vagy a hétköznapi beszélt nyelv leggyakoribb ritmusából kiindulva teszem azt jambikus, már hajlok arra, hogy verssornak nevezzem, de e logika mentén szakmányban szülhetném az egysoros verseket sorokká szétszabdalva egy-egy jobban sikerült szonettet.  

Itt merül fel a következő kérdés? Ha már egysoros, és elfogadtuk, hogy egysoros, melyek az egyéb ismérvei. Milyen hosszú legyen? S mennyire kerek? Alkosson zárt világot, kerek egész nyelvi egységet? Azt is mondhatnám, minden rövid szlogen, reklámmondat, ha kellően frappáns, akár egysoros versnek is tekinthető. Egyetlen ilyen próbálkozásom volt, így szól: Mindenhol ugyanott vagy.

S itt van a halkan csaholó kutya elásva: nem tudtam folytatni. Újabb kérdés, felvetés, feltevés. Vajon hogyan születtek az első egysoros versek? Valaki az éjszakában nyugtalanul, és elaludni nem tudván papír fölé hajol, leír egy sort, majd áramszünet lesz, és a sötétben végül elnyomja a buzgóság? A sor elkallódik, sokáig keresi a helyét, magányos marad, mint apró gyöngy, vagy homokszem a gépezetben, egyetlen sorrá változik, folytathatatlan, és megismételhetetlen. Ugyanakkor annyira hozzánk nőtt, hogy feledni nem tudjuk, használni szeretnénk, de beépíthetetlen, és kinevezzük egysoros verssé.

De miért vers, amikor változékony terjedelménél fogva, akár rövid prózának is nevezhetnénk? Nincs más menekülő út, mint a szöveg gondolkodásmódjára, szemléletére hajazva azt mondani, hogy ez már a költészet szűkös és mégis tágan értelmezett tartománya. Tehát, el tudom képzelni, hogy létezik egysoros vers, de még a verstani könyvek sem foglalkoznak vele, mert mint tudjuk a vers olyan szöveg, amelyben a nyelv kifejezési síkjának építőelemei ritmikusan rendezettek. Ezt egy sorban is meg lehet valósítani, ám például Weöres Sándor híres egysoros versei között találni nem egy olyat, amely alig alkot ritmikai egységet, lévén egyetlen szó, vagyis legfeljebb egyetlen versláb. Erős jóindulat kell tehát ahhoz, hogy egy jól megválasztott szót, vagy önállóan alkotott kifejezést versnek nevezzünk. Mintha a miért ne attitűdje működtetné az egysoros vers nagyon is képlékeny és változékony rendszerét. De úgy viszonyul e forma a rendhez, ahogy következetlenségét rugalmasságnak nevezik.

Ugyanezen sorozatban olvasható az alábbi darab: A szépséget férgek viselik, a jóságot férgek ismerik, az igazságot férgek etetik. Az összegyűjtött művekben ez másfél sor. De lehetne háromsoros szabad vers is. Vagyis, nincsenek ismérvek, így aztán egysoros vers az, ami egy sorban van kinyomtatva, és rá mondják, hogy vers. Az egysoros létet értem. De egyetlen sor, mitől vers? Nehézkes gondolatmenet, mint egyetlen hosszan kígyózó lélegzet. Vagyis a végtelenségig tömörített próza, de ha költői szárnyakat kap, akkor egysoros vers. Nem gúnyolódni akarok, érteni szeretném. És félő, tévútra visz bárkit, aki nyitott szívvel olvas, majd megpróbálkozik a műfajjal. Végül rájön, minden egysoros mögött a kudarc kétségbeesett szépsége rejtőzik, mert minden egysoros folytathatatlan, úgy maradt. A semmi pedig nem bontható tovább.  S minden aforizma, ha elég frappáns és tömör, gyakorlatilag egysoros versnek tekinthető?

John Lennon mondta: Ha nem lesz több ötletem, hát meghalok. Ez is tekinthető egysoros versnek. S mi van akkor, ha minden ellenérvre az a csattanós válasz: eleve egysoros verset akartam írni?

Nem fog menni, sem akaratból, sem zsigerből. Valahogy másmilyenek vagyunk.

Nemrég meghalt egy barátom, koszorújára kellett kitalálnom egyetlen sort. Annyinak volt hely. Végül ez sikeredett: Az emlékezés megtartó erő. De ez sem több jelmondatnál, be is építettem egy versembe, mert alkalmilag egyszer talán elment egysorosnak, de állandóra nem vállalnám.

Vannak hát oly irodalmi jelenségek, melyekről beszélünk ugyan, de mintha igazából nem lennének. Sok független egysoros meg végül magától is szöveggé szerveződik, mert úgy diktál az értelmező, olvasó ösztön.

 

 

Nyírfalvi Károly