Tik-taktika csoport

szülőknek

A Tourette- zavarról

A Tourette-zavar egy gyermekkorban kezdődő, krónikus motoros és vokális tikekkel járó zavar. Lefolyása hullámzó, a tünetek gyakran nagyon enyhe formában mutatkoznak meg, ritkább esetben lehetnek súlyosabbak is. Fiatal felnőtt korra a legtöbb gyermeknél a tünetek nagy része jelentősen lecsökken, illetve elmúlik.

A TZ tünetei gyermekkorban, de legalábbis 21 éves kor előtt jelentkeznek. Férfiaknál 3-4-szer olyan gyakori, mint nőknél. A világon mindenütt, minden etnikai csoportban észlelték. A TZ természetes lefolyása, kimenetele nagyon változatos, a tünetek palettája igen széles, a nagyon enyhétől a rendkívül súlyosig terjedhet. Leggyakrabban mérsékelt súlyosságú formában jelentkezik. Átmeneti tik tüneteket gyermekkorban gyakran látunk, melyek spontán javulnak. Néha a mozgásos vagy a hangadással járó tünetek egy éven túl is fennmaradnak, ilyenkor krónikus tik zavarról beszélünk.

A tünetek spontán is súlyosbodhatnak, vagy javulhatnak. Számuk, gyakoriságuk, típusuk és megjelenési helyük gyakran változhat. Néha hetekre vagy hónapokra is elcsendesülhetnek, majd ismét visszatérhetnek. A tünetek hullámzásának megfigyelhető hosszabb távon egy olyan formája, melyet a tünetmentességből átváltó súlyosbodás, majd újra enyhülés követ, kiváltó ok nélkül. Más esetben aktuális feszültség okozhatja a tünetek felerősödését, így bizonyos helyzetekben idegesség, szorongás, kellemetlen feszültség, de akár a kellemes meglepetés, hirtelen öröm is kiválthatja.

A tik legtöbbször nem igényel gyógyszeres kezelést, mivel a tünetek nem okoznak az egyén életvezetésben súlyosabb nehézséget, és az életvitel ezek ellenére is zavartalan. Ha a tünetek az egyént a mindennapi életben jelentősen korlátozzák, vagy gátolják fejlődését, gyógyszeres kezelés válhat szükségessé.

A diagnózis után fontos a pszichoedukáció, azaz a gyermek és a környezetében élők tájékoztatása a tünetekről. Amennyiben a gyermek szeretné a tüneteket erősebb kontroll alatt tartani tudni, lehetőség van tikeket célzó viselkedésterápiára (ERP, HRT) is.

A csoportról

Évente négy alkalommal pszichoedukációs csoportot tartunk olyan szülők számára, akik gyermeke tik zavarral küzd. A csoporton egy előadás és film megtekintése mellett lehetőség van megismerni a tikek hátterében álló tényezőket, a diagnózis menetét, a terápiás lehetőségeket és a tikekkel való hatékony megküzdés lépéseit. Továbbá lehetőség van még olyan szülőkkel is találkozni, akik hasonló problémával küzdenek.

A csoporton kérdezhetnek a témában a tik zavarokkal foglalkozó szakembertől is. A csoportok nem egymásra épülnek, minden alkalommal a tematika azonos.

A csoportot dr. Tárnok Zsanett, klinikai szakpszichológus, a Tourette munkacsoport egyik alapítója és vezetője tartja az alábbi időpontokban:

Jelentkezni a tiktaktika@vadaskert.hu e-mail címen, vagy telefonon Petró Valériánál a 06 70 370 8404-as telefonszámon lehetséges. Az e-mail-ben kérjük, pár sorban írják le a gyermekük nevét, és hogy miben szeretnének leginkább segítséget kérni.

A csoporton való részvétel 2000 Ft/fő illetve 3000 Ft/család, melyet a csoport kezdete előtt, a bejárattal szembeni recepción lehet befizetni.

Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki  Egészségéért

1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

www.vadaskert.hu
www.vadaskertem.hu

www.tourette.hu

www.essts.org

www.facebook.com/tourette.hu  

www.facebook.com/ts.hungary