A fogyasztót megillető elállási és felmondási jogról
Ha mégsem szeretnéd igénybe venni a szolgáltatást / terméket. FONTOS! Ez arra az esetre vonatkozik, amikor a teljesítés hibátlan, és azt a szolgáltatást / terméket kaptad és úgy, amiről és ahogy a szolgáltatást / terméket ismertető információs oldalon a tájékoztatás ki van írva! Ha nem az, vagy nem úgy érkezett meg, az hibás teljesítésnek nevezzük és máshogy oldjuk meg!
A szolgáltatás teljesítése előtt, termék készhezvétele előtt
A megrendelő / fogyasztó 14 napon belül, illetve a TELJESÍTÉS ELŐTT indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, felmondhatja a szerződést, ha írásban jelzi az elállási szándékát a szolgáltatónak / eladónak. Ez úgy érvényesíthető, hogy egyrészt a megadott határidőn belül egy egyszerű szöveges emailben jelezni kell az elállási szándékot az ügyfélszolgálatnál megadott email címre küldve, és a tárgymezőbe be kell írni, hogy „lemondás”, vagy „elállás”, vagy „felmondás”, a levél törzsébe pedig a megrendelés időpontját, és a megrendelő / fogyasztó nevét, illetve azt a tényt, mely szerint elállsz a szerződéstől. Másrészt intézkedni kell arról, hogy az elállás tárgya visszakerüljön a szolgáltatóhoz / eladóhoz.
A fizikailag megnyilvánuló terméket (pl. papír alapú könyvek, étrendkiegészítők, stb.) az átvételtől / postai megérkezéstől számított 14 napon belül sértetlenül és bontatlanul, saját postaköltségen vissza kell küldeni a szolgáltatónak / eladónak és/vagy írásban igazolni kell a visszaküldés megtörténtét, ezt követően termék árát a szolgáltató / eladó a visszaküldés dátumától számított 14 napon belül visszatéríti a megrendelőnek / fogyasztónak ugyanazon a fizetési módon, ahogy a megrendelő azt befizette.
A szolgáltatás teljesítése után, termék készhezvétele után
A megrendelő / fogyasztó nem jogosult a 14 munkanapos elállási illetve szerződésfelmondási jogával élni, a megrendelő / fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól rendelkező 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § a) bekezdése értelmében.
Amennyiben a megrendelő / fogyasztó eláll a szerződéstől, és/vagy valamilyen módon, gondatlanságból vagy szándékosan erkölcsi, anyagi vagy egyéb kárt okoz a szolgáltatónak / eladónak, és ezt a magatartását ismételt figyelemfelhívásra sem hagyja abba, a szolgáltató / eladó fenntartja magának a jogot a megrendelő - szolgáltató kapcsolatuk kivizsgálására, a további együttműködés felfüggesztésére vagy megszüntetésére. Köszönjük a megértést.