iNapló.hu | mindenNapiNapló / 1979 / augusztus / napok:
01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
1979. augusztus
Összeállította: Szentgróti Gábor (2016.)
1979 augusztusa többek között tragikus eseményekkel is szolgál főként a szovjet polgári repülés számára: az Aeroflot színeiben közlekedő két Tu-134 típusú utasszállító repülőgép ütközik össze Ukrajna felett, 178 ember életét kioltva.
A Földgolyó másik pontján azonban a természet követeli áldozatait. A kanadai Ontario tartomány Woodstock nevű városára egymás után öt tornádó is lecsap, két ember halála mellett jelentős károkat okozva az épületekben.
A hónap világpolitikai eseményeit illetően augusztus 5-én maoista erők felkelésére kerül sor Afganisztánban, ám a kormányerőknek sikerül elfojtaniuk a kísérletet. Három nappal később Irakban 21 politikus halálbüntetését hajtják végre, a vád kormány elleni összeesküvés. További halálos ítéletek születnek a Távol-Keleten: távollétükben ugyan, de halálra ítélik Kambodzsa két korábbi vezetőjét népirtás miatt, név szerint Pol Potot és Jeng Szárit.
Ezt követően az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum negyvenedik évfordulóján közel félszáz baltikumi és öt szovjet értelmiségi (köztük Andrej Szaharov) aláírja azt a petíciót, amely az 1940-es években bekebelezett Észtország, Lettország és Litvánia számára követel függetlenséget.
Továbbá a bekövetkezett változás értelmében augusztustól Romániában a külföldiek ezentúl csak konvertibilis valuta fejében tölthetik meg járműveiket. Az országba látogató magyarok 10-ig tankolhatnak román lejért cserébe.
E hónapban ér véget a magyar fővárosban az Európai Gyermektalálkozó. Debrecen kálvinista egyháztörténeti konferenciának ad otthont. Egy Békéscsabán rendezett gyűlésen Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kijelenti: felül kell vizsgálni a termelési módszereket. Lázár György magyar kormányfő 27-én a szomszédos Csehszlovákiába utazik, ahol tárgyalásokat folytat. Utóbbi eseménnyel egy napon Írországban végez az IRA Louis Mountbatten herceggel.
Az NSZK-ban ezentúl amerikai futballban is létezik Bundesliga: a nyitómérkőzésen a sportág szerelmesei a Frankfurter Löwen és a Düsseldorf Panther összecsapását kísérhetik figyelemmel. 12-én a Forma-1 osztrák nagydíját Alan Jones nyeri a Williams Ford istállónak.
A világ kulturális, zenei eseményeit illetően a hónapban jelent meg Michael Jackson “Off the Wall” című albuma. A lemez hatalmas sikert hoz az énekes számára, az amerikai piacon mintegy 7 millió példány kelt el belőle és 7-szeres platinalemezzé válik. A hónap további zenei vonatkozásai két születésnap: az angol Jon Hopkins 15-én látja meg a napvilágot, az amerikai Kelis pedig 21-én.
Emellett erre a hónapra datálható a kanadai Evangeline Lilly színésznő születése, akit a magyar közönség leginkább a ‘Lost’ című sorozatból ismerhet. Sajnos egy másik színésznőtől viszont búcsúznia kell a világnak: Párizsban tragikus körülmények közt elhuny az amerikai Jean Seberg; feltehetően önkezével vetett véget életének.
Az amerikai közönség végre megismerkedhet a Monthy Python legújabb alkotásával, a mára kultikussá vált Brian életével, míg idehaza bemutatják a Szomjas György rendezte Rosszemberek című filmet.
Heti toplistás filmek (USA):
Heti toplistás dalok (USA):
Havilapszemle
Kortárs 23. évf. 8. sz.
Vas István: Mért vijjog a saskeselyű? - Nehéz szerelem III. (emlékirat, XXIV. rész)
Weöres Sándor: Három szonett; Ferenczy Béni emlékére; (versek)
Tatay Sándor: Asszonyok, lányok, örömlányok (elbeszélés)
Horgas Béla: Idill-kellékek (vers)
Mátrai László: Műhelyeim története - A Magyar Szemle és Szekfű Gyula
Bisztray Ádám: Comenius (vers)
Hatvani Dániel: Nagy csönd előtt; Csillaggal izen (versek)
Jánosy István: Szent Imre bánata (drámarészlet)
Tóth Bálint: De Agnete; Két dal Mytilénéből (versek)
Végh Antal: Kilencven perc (regény III. befejező rész)
Döbrentei Kornél: Az ég születése; Az almafa halála (versek)
Nyilasy Balázs: A Robin Hood ciklusból; Költő a XIII. században (versek)
Cseres Tibor: Levelek Turinból -Tudósítások (történelmi regény, IV. rész)
FÓRUM
Tandori Dezső: Egy költő fölfedezésre vár - Szép Ernő rejtett értékeiről
Péter László: Móra Ferenc centenáriuma
Domokos Mátyás: A pályatárs szemével - Válaszol: Szakonyi Károly - Nemzedéki közérzet és feladat
KRITIKA-TÖRTÉNETTUDOMÁNY
R. Várkonyi Ágnes: Köpeczi Béla: Függetlenség és haladás
Benda Kálmán - Fügedi Erik: A magyar korona regénye
Sziklay László: Benda Kálmán: Emberbarát vagy hazafi? - Tanulmányok a felvilágosodás korának magyarországi történetéből
KRITIKA-PRÓZA
Kulcsár Szabó Ernő: Cseres Tibor: Parázna szobrok
Tóth Éva: Gyergyai Albert: A falutól a városig
Tardy Lajos: Passuth László: Barlangképek
KRITIKA-VERS
Simon István: Képes Géza: Önarckép hegy formájában
Laczkó András: Simonyi Imre: Gyulai krétarajzok
KRITIKA-VILÁGIRODALOM
Györffy Miklós: Walkó György: Az ismeretlen Goethe
Szobotka Tibor: Kéry László: A sötét láng prófétája - A regényíró D. H. Lawrence
VISSZHANG
Páskándi Géza: Levéltitok
BORÍTÓK
Szép Ernő és Móra Ferenc fényképei (Petőfi Irodalmi Múzeum)
KÉPEK
E számunkat Bartha László műveivel illusztráltuk
FOTÓ
Apostol Pál
Napra pontos események
Augusztus 1. - Romániában a külföldiek csak konvertibilis valutáért juthatnak üzemanyaghoz. A magyar turisták ezt lejért augusztus 10-ig tehetik meg.
Augusztus 2. - Bemutatják Szomjas György Rosszemberek című filmjét.
Augusztus 3. - Evangeline Lilly kanadai színésznő születésnapja.
Augusztus 4. - Az NSZK-ban megrendezik az első amerikai futball Bundesliga nyitómérkőzését, melyen a Frankfurter Löwen és a Düsseldorf Panther méri össze erejét.
Augusztus 5. - Sikertelen maoista felkelés Afganisztánban.
Augusztus 7. - Tornádók pusztítanak a kanadai Woodstock városában.
Augusztus 8. - Kormány elleni összeesküvés vádjával végeznek ki 21 politikust Irakban.
Augusztus 9. - Budapesten véget ér az Európai Gyermektalálkozó. Az eseményen 34 országból 1200 küldött vett részt.
Augusztus 10. - Megjelenik Michael Jackson átütő sikert hozó albuma Off the Wall címmel. A lemez körülbelül 7 millió példányban kelt el csak az Egyesült Államokban.
Augusztus 11. - Légiszerencsétlenség a Szovjetunióban: az Aeroflot kötelékébe tartozó két Tu-134 típusú repülőgép összeütközése következtében 178 ember veszti életét.
Augusztus 12. - Az év Forma-1 osztrák nagydíjának győztese a Williams Ford színeiben versenyző Alan Jones.
Augusztus 13. - Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke arról beszél egy békéscsabai gyűlésen, hogy felül kell vizsgálni a termelési eljárásokat és módszereket.
Augusztus 15. - Jon Hopkins angol zenész születésnapja.
Augusztus 17. - Az Egyesült Államokban bemutatják a Monthy Python komédiáját, a Brian életét.
Augusztus 19. - Népirtás vádjával távollétükben halálra ítélik a két egykori kambodzsai vezetőt, Pol Potot és Jeng Szárit.
Augusztus 21. - Kelis amerikai dalszerző-énekesnő születésnapja.
Augusztus 23. - A Molotov-Ribbentrop paktum évfordulóján 44 észt, lett és litván értelmiségi petícióban követeli a függetlenséget a Szovjetunió balti köztársaságai számára. A csatlakozó szovjet aláírók közt van Andrej Szaharov is.
Augusztus 27. - Lázár György miniszterelnök Csehszlovákiában tárgyal. Louis Mountbattent meggyilkolja az IRA.
Augusztus 28. - Debrecenben református egyháztörténeti konferenciát tartanak.
Augusztus 30. - Jean Seberg amerikai színésznő öngyilkosságot követ el Párizsban.
Napra pontos gyűjtések
01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
01 |vissza a lap tetejére
02 |vissza a lap tetejére
03 |vissza a lap tetejére
04 |vissza a lap tetejére
05 |vissza a lap tetejére
06 |vissza a lap tetejére
07 |vissza a lap tetejére
08 |vissza a lap tetejére
szerda
Kronológia:
Irakban 21 politikust kivégeznek a kormány elleni összeesküvés vádjával
Napi sajtóhírekből - kivonat (Forrás: Népszabadság)
A Szaljut-6 úrhajósai megkezdték felkészülésüket a Földre való visszatéréshez. Walter Guevara Arze lesz a Bolíviai Köztársaság elnöke. Irakban 21 politikust végeznek ki a kormány elleni összeesküvés vádjával.
Aczél György és Gyenes András hazánkban fogadta hivatalos és baráti találkozóra Giancarlo Pajettát az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagját.
Végső búcsút vettek Kimmel Emiltől az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagjától, a Nyomda-, Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkárától. Megnyílt Schéner Mihály kiállítása a Tihanyi Múzeumban.
TV műsor: 20: 00 Rakéta a Holdra angol film, rendezte Donald Sharp Rakéta a Holdra 2. műsor 20: 00 Déry Tibor Az óriáscscsemő színházi közvetítés 21: 45 Tusa Erzsébet Liszt-hangversenye Tusa Erzsébet
Bálint Éva gyűjtése (2009.)
09 |vissza a lap tetejére
10 |vissza a lap tetejére
11 |vissza a lap tetejére
12 |vissza a lap tetejére
13 |vissza a lap tetejére
14 |vissza a lap tetejére
15 |vissza a lap tetejére
16 |vissza a lap tetejére
csütörtök
Napi sajtóhírekből - kivonat (Forrás: Népszabadság)
Dakarban nyilvánosságra hoztak egy emberi jogi jelentést, amelyben a közép-afrikai szörnyűségek egyszemélyi felelősének nevezik meg Bokassát.
George Lucas filmje, a Csillagok háborúja első bemutatója Magyarországon. Megkezdődik a XI. nemzetközi moszkvai filmfesztivál. A moszkvai koncerttermében a nyitóelőadás: Rosszija Szálló koncerttermében a nyitóelőadás: Szergej Eizenstein Éljen Mexikó című filmje.
Augusztus 15-19 között Kajak-Kenu Világbajnokság Duisburgban. Wichmann Tamás két világbajnoki címet nyer
TV műsor 20: 00 A bűvész mb. amerikai filmsorozat Rádió műsor 20: 33 Kabarécsütörtök
Bálint Éva gyűjtése (2009.)
17 |vissza a lap tetejére
18 |vissza a lap tetejére
19 |vissza a lap tetejére
20 |vissza a lap tetejére
21 |vissza a lap tetejére
22 |vissza a lap tetejére
23 |vissza a lap tetejére
24 |vissza a lap tetejére
25 |vissza a lap tetejére
26 |vissza a lap tetejére
27 |vissza a lap tetejére
28 |vissza a lap tetejére
29 |vissza a lap tetejére
30 |vissza a lap tetejére
31 |vissza a lap tetejére
iNapló.hu | mindenNapiNapló | vissza a lap tetejére |kronológiai források