Ómagyar nyelvemlékeink
1. Nyelvtörténeti korok:
2. Az ómagyar kor jellemzői:
3. Nyelvemlékeink
1. szórványemlékek
Az első lejegyzett – és máig fennmaradt – magyar szavak idegen nyelvű szövegekbe ágyazódtak be. A legelső szórványemlékek külföldi művekben maradtak ránk. Közülük az egyik legjelentősebb Bíborbanszületett (VII.) Konstantin bizánci császár 950 körül írt görög nyelvű műve: A birodalom kormányzásáról. Ebben olyan magyar szavak találhatók, mint »Álmos«, »Tarján«, »Tisza«. Vannak azonban hazai szórványemlékek is, mint István királytól A veszprémvölgyi apácák adománylevele, amely átiratban maradt ránk, és több tulajdonnevet tartalmaz. A hazai szórványemlékek közül az egyik legjelentősebb a Tihanyi Alapítólevél (1055), amely már közneveket, szószerkezeteket és egy mondattöredéket is tartalmaz. Jelentős még szórványemlékeink közül Anonymus (P. mester) latin nyelvű regényes történeti elbeszélése, a Gesta Hungarorum (A magyarok cselekedetei) az 1200-as évekből.
2. szövegemlékek
A szövegemlékek, amelyekben már gondolatsorok is vannak magyar nyelven, jobban mutatják az akkori nyelvállapotot. Közülük a legkorábbi a 1200 körül keletkezett Halotti beszéd, amely vendégszöveg egy latin nyelvű egyházi könyvben, az úgynevezett Pray-kódexben. A legkorábbi önálló magyar irodalmi alkotás (fordítás?) pedig a 1300 körül keletkezett Ómagyar Mária-siralom, amelyet a latin nyelvű, úgynevezett Leuveni Kódexbe másoltak be. Jelentős szövegemlék még a Gyulafehérvári Sorok és a Königsbergi Töredék és Szalagjai.
A tihanyi apátság alapítólevele
Az első fennmaradt szórványemlékünk, s egyben az első finnugor nyelvemlék, a tihanyi apátság alapítólevele, mely 1055-ben keletkezett. I.András adományozó oklevele kijelölte, hogy milyen birtokokat ad a bencés rendnek egy apátság alapításához. A levelet – mely egy birkabőr hártyára íródott – személyesen a király írta alá.
Az oklevél másolata a Tihanyi Apátság altemplomában van, az eredetit pedig a Pannonhalmi Bencés Főapátságban őrzik.
Halotti beszéd és könyörgés
A Halotti beszéd és könyörgés a legkorábbi magyar nyelvű összefüggő prózai nyelvemlék, szövegemlék, mely 1192 és 1195 között keletkezett. A pozsonyi káptalan könyvtárában találták meg a VIII. században. A Pray-kódexben (latin nyelvű egyházi könyv), a temetési szertartás függelékében kapott helyet egy hozzá hasonló latin nyelvű temetési beszéddel együtt. A két beszéd azonos alkalomra, de különböző hallgatóság számára készült, aszerint, hogy a gyászolók laikusok voltak-e vagy latinul tudók, szerzetesek. A latin nyelvű szertartás szövegében pontosan meg van jelölve a hely, a test behantolása után, amikor a papnak beszédet kellett mondani. Ezt a rubrikát ugyanott egy latin nyelvű imádság követi, ennek szó szerinti fordítása a Halotti beszédhez kapcsolódó könyörgés.
A szövegegyüttes nagyobb része imádság, melyek közül az első több forrásból szabadon van összeállítva, a második egy adott latin ima kötelezően szó szerinti fordítása. Minden bizonnyal a szóbeliségben hosszan formálódott, többször elmondták, mire eljutott egy szerkönyvig, ahol végső formáját elnyerte. Az egész középkoron át latin prédikációminták alapján prédikáltak anyanyelven. A Halotti beszéd a magyar nyelvű prédikáció-irodalom egyetlen olyan emléke, melyet többé-kevésbé abban a formában jegyeztek le, ahogy elhangzott, illetve úgy mondták el, amint rögzítették.
A szöveg első 7 sorát elsőként Pray György jezsuita szerzetes tárta szűk körű hazai közönség elé, a teljes szöveget Sajnovics János jezsuita szerzetes publikálta 1771-ben. Az eredeti szöveg jelenleg az Országos Széchényi Könyvtárban található.
A szöveg szerzője ismeretlen, hiszen a középkorban kötelező volt az anonimitás, azonban tudjuk, hogy a nyelvemlék minimum 3 különböző kézírást őrzött meg. A szöveg célja egyértelműen a vallásos térítés.
A beszéd szövege két részből áll: egy 26 soros temetési beszédből és egy 6 soros könyörgésből. Összesen 190 magyar szót őrzött meg az utókor számára.
A halotti beszéd és könyörgés európai viszonylatban is jelentős, a halotti beszédek műfaja ugyanis csak a reformáció idején vált általánossá.
Nyelvtörténeti szempontú elemzés:
Hangtani sajátosságok:
· a magánhangzó-rendszer szerves részét képezték ekkor még a diftongusok (=kettős hangzók) pl.: tiü, miü
· Még nem fejeződött be a magánhangzók nyíltabbá válási folyamata u>o, ü>ö pl.: púr > por; üt > őt; azuk > azok; bulcsássa > bocsássa; ürdüng > ördög
· Nem a mai hangalakban használták a szavakat pl.: gyimilcs> gyümölcs
· Az illeszkedés törvénye még nem rögzült (pl.: halálnek, paradicsümben)
Alaktan:
· Már vannak ragok (pl.: halálnek), de még vannak névutó állapotúak is
- nem különül el biztosan az alanyi és a tárgyas ragozás, pl. engedé ürdüng intetüinek
Igeidők:
· A maitól eltérően többféle igeidő volt használatos: elbeszélő múlt (pl. hadlavá = hallá = hallotta), régmúlt (odutta vola = odaadta vala, jó régen odaadta :) , folyamatos múlt (pl. migé szokosztja volá = megszakasztja vala, azaz majdnem megszakasztotta, a múltban folyamatos, nem lezárt cselekvés. Ezenkívül volt jövő idő is, ami ma már így nincs, csak segédigével (pl.: emdül = enni fogsz)
A szókincs
· bizonyos szavak teljesen eltűntek, ezért megfejtésük is bizonytalan. Pl.: isa (=bizony, íme); heon (csak)
· nem voltak névelők (bár ez nemcsak szókincsbeli kérdés, hanem szerkezeti is). Határozott névelőnek tűnhet az „az”, ami valójában ekkor még mutató névmás, az “oz gyimilcsnek” a jelentése tehát: annak a gyümölcsnek. Az “egy” sem mint névelő volt még jelen, hanem mint számnév.
- bizonyos szavak jelentésváltozáson mentek keresztül. Pl.: intet (intés): hívás (engede ürdüng intetüinek). Jelentésszűkülés: pl. ki : akkor aki, ami, ma viszont: csak ki jelentésben használjuk.
Mondatszerkezet:
- jelentős tömörtésre képes az ómagyar nyelv: munda neki élnie = mondta neki, hogy éljen (egyen) - főnévi igeneves szerkezetet használ ott, ahol ma mellékmondatot alkotunk
Ómagyar Mária-siralom
Az első fennmaradt magyar – és egyben finnugor – vers. 37 soros, két hasábba írt és 132 szóból álló szövegemlék egy latin nyelvű, úgynevezett Leuveni Kódexben maradt fenn, a hártyakódex 134b lapján. Bár a vers több latin mintára vezethető vissza, önálló irodalmi alkotás, amely szabadon ötvözi a korábbi példákat.
Domonkos rendi kultúra magyarországi felvirágzása idején keletkezhetett, 1300 körül
Témája a Bibliára épül (anyai fájdalom: Krisztus halála, Mária gyásza)
Nyelvtörténeti elemzés:
Hangtani sajátosságok:
· a magánhangzó-rendszer szerves részét képezték ekkor még a diftongusok (=kettős hangzók) pl.: biüntelen, zsidou
· Még nem fejeződött be a magánhangzók nyíltabbá válási folyamata u>o, ü>ö, o>a pl.: világumtuul > világomtól; üklelvé > öklelve; sirolmom > siralmam
· Nem a mai hangalakban használták a szavakat pl.: ézes = édes
Alaktan:
- egyes képzők eltűntek, pl. a -d mint kicsinyítő képző - fiodum, urodum = fiacskám, uracskám
- egyes ragok szélesebb jelentésben léteztek, pl. künvel árad = könnyel, könnytől árad; búol fárad = bútól, búval
Igeidők:
- elbeszélő múlt: volék (valék, voltam)
A szókincs
· bizonyos szavak teljesen eltűntek, ezért megfejtésük is bizonytalan. Pl.: junhum(=szívem, lelkem); heon (csak)
- bizonyos szavak jelentésváltozáson mentek keresztül. Pl.: világ = világosság; ére: ért = érvényes volt (Simeonnak szava); níha = valaha
Mondatszerkezet:
- sajátos szórend: Választ világumtuul, zsidou fiodumtuul = a zsidó elválaszt világosságomtól, fiacskámtól
- jelentős tömörtésre képes az ómagyar nyelv: pl. volék sirolom tudotlon = főneves szerkezet a mellékmondat helyett (nem tudtam, mi az a siralom); ézes mézüül - édes, mint a méz - hasonltó szerkezetet raggal old meg. A tömrítés néha gészen nehéz szerkezetekig vezet el: Tüüled válnum;
de nüm valállal,
hul igy kinzassál,
fiom, halállal!
- Talán ezt jelenti: Lehet tőled válnom, de nem egy olyan létben, amelyben halálra kínoznak, fiam.