Szóképek
Mi a különbség kép és alakzat között?
A szépirodalmi szövegek sajátossága, hogy a szavak többletjelentéssel rendelkeznek. (Nem csak az irodalmi szövegeké, de azoké kiváltképp.) Természetesen ezt a többletjelentést igazán akkor érthetjük meg, ha a kontextust (szövegkörnyezetet) is figyelembe vesszük, de mégis kijelenthetjük, hogy a szépirodalmi kép egy sűrítés eredménye: két különböző jelentéssík kapcsolódik össze, így egy szövegelem önmagánál többet jelent. Weöres Sándor egy sorában: "Lyukas és fagyos az emlék" a "lyukas" képi síkja (egy lábosra mondhatjuk pl.) összekapcsolódik az "emlék" gondolati síkjával (amin nincsenek szó szerint véve lyukak, hiszen elvont főnév). A "lyukas" szót tehát metaforikus értelemben használjuk, e szó (és persze a "fagyos" ugyanígy) önmagánál többet jelent, képi és gondolati sík kapcsolódik benne össze, tehát szókép.
A képeket trópusoknak is szokták nevezni, a görög troposz fordulatot, átfordulást, változást, módosulást jelent - a megváltozott, átvitt jelentésre gondoljunk, és már értjük is az elnevezést.
A fenti logikából kiindulva azt is mondhatjuk, hogy kép az, ami a rendkívül egysíkú gondolkodású ember számára marhaság. Hogy lenne már kérem egy emlék lyukas? Nincs anyaga. Akit szeretek, miért lenne a galambom? Nincs szárnya. Mi az, hogy fekete bánat? Annak nincs színe... stb.
A szépirodalmi nyelvben azért szerepelnek olyan sűrűn a trópusok, mert a képi sík kapcsolásával a fogalom, a jelenség szemléletesebbé tehető vagy új megvilágításba helyezhető. Mindkét lehetőség - a plasztikusság, érzékletesség, szépség, illetve az új megközelítés - a művészet elsődleges céljai közt szerepel.
Quintilianus retorikája (94-95) óta szokás az alakzatokat és a képeket elkülöníteni. A klasszikus retorika fogalmai szerint a képben (trópusban) egyetlen szó a jelentésváltozás hordozója (ld. fent), az alakzatban (figurában) viszont a változás több szót érint.
A szóképeknél a nyelvi forma megváltoztatásával eleve a közlendő gondolattartalom is alapvetően megváltozik. Az alakzatnál elsődlegesen a nyelvi forma változik, s ez a változás kiegészíti, bővíti, elmélyíti a közlendő gondolattartalmat. Alakzatoknak tulajdonképpen a szavak jellegzetes elrendezését nevezzük, azaz azt, hogy egy elképzelt alaphelyzethez képest a szavakkal (vagy más nyelvi elemekkel) különféle műveleteket végzünk: megismételjük őket, elhagyunk belőlük, átrendezzük őket a szövegen belül, illetve valami mással helyettesítjük őket.
Ha tehát a képek és az alakzatok különbségét össze kellene foglalnunk, azt mondhatnánk, hogy a képek a jelentést mélyítik, plusz síkkal (képi síkkal) látják el, míg az alakzatok leginkább valamilyen ritmust, rendet kölcsönöznek a szövegnek.
A fenti tisztázás, sajnos ezt is el kell mondanunk, látszólagos. Képek és alakzatok között sok az átmenet, nincs köztük feltétlenül merev határvonal. Gondoljunk arra, hogy a szónál kisebb egységen belül is léteznek alakzatok, a hangok szintjén (pl. az alliteráció), és ugyanígy képeket is találunk a szónál nagyobb egységben, sajátos elrendezésnek megfelelően, tehát alakzatszerűen (pl. a hasonlat ilyen).
Egy bizonyos fogalomhoz valamilyen kép társításával jön létre a szókép vagy trópus. Az olvasó asszociációjára épül, ezáltal plusz jelentésréteget ad a versnek. Egy vers jelentése legalább annyira rejlik a képeiben, mint a fogalmi üzenetében.
HASONLÓSÁGON ALAPULÓ SZÓKÉPEK
1. hasonlat: fogalmi dolgot képivel összevet, kapcsolóelem: mint, -ként, akár. Alapja valamilyen hasonlóság.
pl.:"Ülünk az ég korlátain,mint elitélt fegyencek"(Pilinszky)
2. metafora: hasonlóságon alapul ez is, mint a hasonlat. Itt azonban azonosításról van szó.
- teljes metafora: azonosító (kép) + azonosított(fogalom)
pl..:"Mikorra a patak vize tükörré lett" (Petőfi Sándor) - patak vize = tükör (nem "olyan, mint", hanem az)
"s a nap. ez égő sziszifuszi kő" (Babits)
- csonka metafora: csak azonosító szerepel, pl.: elhagyott a galambom (népdal; hiányzik az azonosított, mármint a "szerelmem")
- köznyelvi metafora - észre sem vesszük, része a nyelvnek, a szótárnak; pl.: B szárny, családi fészek
- költői metafora pl..:"A bánat? Egy nagy óceán..."(Petőfi)
"Itt hágy szép tavaszom"(Berzsenyi) - ez itt csonka költői metafora
3. megszemélyesítés:
- igei megszemélyesítés pl..: visszapillant a nap a föld pereméről (Petőfi) (cselekvést rendelünk valamihez)
- melléknévi megszemélyesítés pl..: szerelmes tavasz, elégedett nyár, könnyelmű ősz, rémült tél... (olyan melléknevek, amik rendesen csak ember jelzői lehetnek)
- emberi tényező kell hozzá, csak azonosító van benne, tehát tulajdonképpen csonka metafora
Metafora vagy metonímia? Nádasdy Ádám írása: A metonimikus szemétláda
A szóképek egyik alfaja a metafora (ez görögül tulajdonképpen annyit jelent: "átvitel"). A metafora mindig valamilyen hasonlóságon alapul: Mátrai nagyon pedálozik. Az ilyesmit a logika, a természettudomány, a jog tévedésnek (sőt hazugságnak!) kénytelen nevezni, hiszen Mátrai tényszerűen nem pedálozik, nem hajt lábával erőkart, ám én a viselkedését ahhoz hasonlónak találom, s így a pedálozik szót átviszem (metaforikusan kiterjesztem) az ő erőlködésére. Amikor 1900 körül valaki először mondta az automobilra, hogy kocsi, ugyanígy járt el: a lovas járművet jelölő szót - hasonlósági alapon - átvitte a géperejűre.
A metaforáról azt hihetnénk, hogy az valami irodalmi vagy poétikai dolog, holott a nyelv működésének lényegéhez tartozik. A szavakat folytonosan muszáj átvinni más dolgokra, vagyis ugyanazt a szót többféle dologra használni. Lássuk be, ha nem így lenne, nem is tudna működni a nyelv, hiszen akkor annyi szóra volna szükség, ahány dolog van a világban, ami képtelenség. A metafora tehát hasonlóságon alapuló névátvitel: hegy lába, fazék füle, éles elme, poros színdarab, lóg az eső lába, dagad a botrány és így tovább.
Van azonban a szóképeknek egy másik, nem kevésbé fontos fajtája: a metonímia (görögül "névváltás, névcsere, átnevezés"). A metonímiához nem hasonlóság kell, hanem valamilyen kapcsolat: A maradék spenótot a csapba öntötte. A csap szó itt a mosogatómedencét jelöli, mely egyáltalán nem hasonlít a vízkieresztő csapra (hivatalos nevén kifolyószelepre), de azzal tipikusan együtt jelentkezik. Egyébként régen az úgynevezett "falikút" egyetlen vasöntvénybe foglalta a vízcsapot és a lefolyómedencét. Aki a medencét csapnak nevezi, az nem azért teszi ezt, mert a kettőt hasonlónak gondolja (azaz nem metafora!), hanem mert a kettő a szemében összeforrt. A metonímia tehát érintkezésen alapuló névátvitel: hármas asztal fizet (asztal - akik körülötte ülnek); jó tollú író (toll - amit ír vele); a vödröt a fejemre öntötte (vödör - ami benne van); sokan megfordultak az ágyában (nem magyarázom).
A kétféle szókép, a metafora és a metonímia néha karöltve jelentkezik (ez is jó kis metafora, mi?). Szép példája ennek a kuka "szemétvödör". A kuka szó a köznyelvben az ötvenes évek végén tűnt föl, amikor megkezdődött a zárt rendszerű szemétszállítás (addig ugyanis csak fölöntötték a szemeteskocsi tetejére a következő vödör szemetet). A ma is használatos szemétszállítási technikát egy német gépgyár fejlesztette ki, a "Keller und Knappich Augsburg", rövidítve KUKA. Így mondtuk: A mi utcánkban már KUKA jár. Ezekhez a kocsikhoz - az addigi sima szemétvödrök helyett - speciális edényeket kellett beszerezni: rövidesen ezeket kezdtük kukának nevezni: Hozd be a kukákat. Ez ugyebár metonímia, hiszen a szeméttartály nem hasonlít az autóra, viszont érintkezik vele.
Sokáig csakis ezt a nagy (akkor még hengeres, alumíniumból készült) szeméttartályt neveztük kukának. Egy-két évtizeddel később azonban már azt tapasztaltuk, hogy a fiatalabbak mindenfajta szemétvödröt, beleértve a konyhai, osztálytermi stb. szemétládát is, kukának kezdtek nevezni: A fürdőszobai kukából szedtem ki a fülbevalómat. Ez már ugyebár metafora, hiszen a különböző szemétgyűjtő edények - funkciójukat tekintve - hasonlítanak egymásra. (Nádasdy Ádám)
ÉRINTKEZÉSEN ALAPULÓ SZÓKÉPEK
4. Metonímia:
legfontosabb tulajdonsága, hogy a névátvitel a két fogalom közti térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezésen vagy ok-okozati kapcsolaton alapul.
Egymáshoz viszonylag közel álló fogalmakat sűrít egy névbe.
pl.: az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
(Radnóti Miklós: Töredék)
(Az ország jelentése itt:az ország népe, tehát a személyeket helyettesítem a velük érintkező hellyel, az országgal.)
pl.: Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
(Ady Endre: Új vizeken járok)
(A Holnap hőse jelentése itt:a jövő eseményeinek hőse, az eseményeket helyettesítettük az események idejével.)
pl.: S Kukorica Jancsit célozza vasával.
(Petőfi Sándor: János vitéz 12.)
(A vasával jelentése itt:vasból levő fegyverével, a fegyver szót annak anyagával helyettesítettük.)
pl.: Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
(Arany János: Toldi I.)
(A hűvösében jelentése itt:hűvöset adó árnyékban. Az árnyék szót helyettesítettük annak következményével, a hűvössel.)
Idáig középszint, innentől emelt.
5. szinekdoché: - a metonímia egy alfajának is tartják: a két dolog, ami megcserélődik,
pl...: itt vagyunk az intézményben (iskola helyett, az iskola egy intézmény, az intézmények halmazának része, a rész helyett az egész halmazt neveztük meg),
egy tisztáson a pihenőnél a Vértes tanárnő / lefeküdt és szemét lehunyta sok-sok porzó között (Cseh Tamás-Bereményi Géza) (a porzó a virág része, a rész említésével idéztük fel az egészet, a virágot (hacsak valami másra nem célzott a költő...)
szívem szeret (magam helyett egy részemet, a szívemet említem)
6. szinesztézia: érzékelési területek összekeverésén alapuló szókép
pl...: bársonyos hang, édes simogatás, vöröses zamat
(álszinesztézia: csípős idő, savanyú gondolat: az egyik "összekevert" terület érzéki, a másik azonban gondolati)
7. allegória: kétféle lehet
- Gondolatról gondolatra, lépésről lépésre kibontott, megvilágított metaforasor, ami gyakran az egész költeményen végigvonul. Meg tudjuk feleltetni minden elemét valaminek.
Pl. Vajda: Virrasztó
Arany: Rab gólya
- Erkölcsi tulajdonságok, érzelmek, elvont fogalmak, természeti tényezők megszemélyesítése, élőként való megjelenítése. Ilyen pl. Danténál a párduc, ami a kéjvágy megtestestője.
8. szimbólum: metaforából származó szókép. (Eredetileg, a régi görögöknél, a felismerést lehetővé tevő, sokszor titkos jel volt.)
- A szimbólum lehet valamely gondolati tartalom (eszme, érzés, elvont fogalom vagy egész gondolatsor stb.) érzéki jele. pl. szimbólum lehet a lánc és a kard Petőfinél (a rabság és a harc szimbóluma)
- Nemcsak helyettesíti a kifejezendő gondolattartalmat, hanem vele kapcsolatban egész gondolatsort, különböző érzéseket, hangulatot, bonyolult lelki tartalmat képes felidézni. Ilyenkor abban különbözik az allegóriától, hogy az egyes elemek nem feltétlenül feletethetők meg valaminek, a szimbólum nehezen felfejthető, homályos, asszociációkra épülő, gyakran álomszerű képzettársításos költői eszköz. Adyra gondoljunk és A fekete zongorára.